Színház az egész Hadik
A Hadik kávéház (és oldalági rokona, a Szatyor) önmagában is megérne egy misét. Történetileg, topográfiailag, gasztronómiailag egyaránt. Most legyen elég annyi, hogy a magam részéről nagyon szurkolok az egész vállalkozásnak, ráférne már erre a városrészre egy (két) igazi kávéház, az mindenkinek csak jót tenne.
Végtelen jóindulatomban még a szegényes (és távolsági) süteménykínálatot és a hajdani filmplakátok színvonalát idéző falfestményt (amely a Nyugat törzsgárdáját ábrázolja a Centrálban készült fotó nyomán, több mint érdekes kiegészítésekkel) is hajlandó voltam elnézni a helyieknek, s leszek is, ha egyéb vonalon látom az igyekezetet.
Látom pedig.
Például a megújuló kétoldali kiállítások kapcsán. Ezúttal Ruttka Andrea textilművész tárlatának örülhettünk felhőtlenül. Jelmezek a falon – ezt a címet viselte a kiállítás, és méltán. Legfeljebb a kákán is csomót keresők „jelmeztervek a falon”-ra javítanák a címet, merthogy rajzokat kapunk itt, farsangutón, mindenféle jelmezek rajzait, voltaképpen egy munkafolyamat fázisaként. Hiszen a megvalósulás felé haladó színpadi ruhák tervein a művésznek nemcsak arról kell képet adnia, mit gondol ő a drámáról, hanem arról is, mit gondol a rendező. És még figyelembe kell vennie a lehetőségeket (a színész testalkatát és a színház büdzséjét). Ezért, hogy a rajzok mindenféle utalásokkal gazdagodnak – hogy igazán „rendezői példány” valamennyi, miközben persze kép is, önálló műtárgy.
Ruttka Andreát az utóbbi időben cipzár- és gombostűművek alkotójaként láthattuk kiállításokon. Itt, a Hadikban másik (harmadik? negyedik?) énje, a jelmeztervezői mutatkozik be. Persze egyetlen én ez, egy kreatív, ironikus, jókedvű, életszerető művész énje.
Ez a harminc-egynéhány jelmezterv is azt bizonyítja, hogy Ruttka Andrea összetéveszthetetlen, egyedi látásmódú művész.
