Szétdúlt kultur-Fészek, igazi darázsfészek

A patinás Fészek Klub tavaly már csak úgy volt képes talpon maradni, hogy hatodával csökkentette dolgozóinak számát, és árverésre bocsátotta több műtárgyát. Ami megmaradt, lehangoló képet mutat: az egykor pezsgő klubélet a múlté, az enteriőr a hetvenes évek szocreálját idézi. 29 éve nem volt itt tisztasági festés, legutóbb pedig csak úgy tudták elhárítani az omlásveszélyt, hogy rendkívüli támogatást kaptak az oktatási tárcától.
A bajt a május 28-i küldöttközgyűlés választmányi beszámolója is alátámasztja. „Havonta több mint 6 millió forintot kellene előteremtenünk ahhoz, hogy a tevékenységünk legminimálisabb feltételeit biztosítsuk. S ebből az összegből karbantartásra, felújításra egyáltalán nem telik”, az okok között pedig elsőül „a vendéglátói problémát” említik.

Már jóval korábban megkongatták a vészharangot azok a cikkek, amelyek azt firtatták, megéri-e 100. születésnapját a Fészek. Egy ideje tehát valami nem stimmel a klub körül.

Az autonómiájukból soha nem engedő művészek – ahogy az egyik alapító, Tolnay Ákos a 25. évfordulóra készített visszaemlékezésében nevezte – „otthona, lakása, szórakozási helye” éppen a rendszerváltáskor kapta az első megrendítő ütést – állítja Molnár Éva művészettörténész, aki 53 éve a klub munkatársa és a Fészek Galéria vezetője.

A hely 1959-tól a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének fennhatósága alá tartozott, ám ez a kapcsolat Molnár Éva szerint a rendszerváltás után „plátóivá vált”. Az átmenet időszakában ugyanis a szakszervezeteknek is meg kellett húzniuk a nadrágszíjat. Ezt látva a művészklub élére 1972 óta folyamatosan újraválasztott igazgató, Galambos Tibor és a választmány 1990-ben kijárta, hogy a Fészek visszanyerje önállóságát, és kiemelten közhasznú egyesület lehessen, s 1999-ben az ingatlan is visszakerült az egyesület tulajdonába. Az öröm azonban korai volt. Önállóságon a klub vezetői azt értették ugyanis, hogy állami támogatással ugyan, de szakmailag függetlenül működnek tovább, ahogy az ’89 előtt volt. Az állam azonban kiszállt, ami váratlanul érte a vezetést, amelynek tagjai a klubot a rendszerváltás előtt is irányító, ekképp a szakszervezeti szövetség gyámsága alatt gazdasági kihívásokkal nemigen szembesült művészek közül kerültek ki. (A választmány egyébként – mint azt Zsigmond Attilától, az egyesület alelnökétől, a Budapest Galéria igazgatójától megtudtuk – ma is szinte kizárólag művészekből áll, üzletembert vagy menedzsert csak elvétve találni benne.)

A működés költségeire maradt hát a tagdíj, az alaptevékenységből származó bevétel, a termek kiadása, a pályázás, valamint az épületben lévő étterem és a hozzá tartozó kerthelyiség bérbe adása. Ezekből is főleg az utóbbi – állítja Aubel Ervin, a Kispipa Étterem tulajdonosa, aki 1990 és 2002 között üzemeltette a Fészek éttermét. Aubel szerint az ő idejükben a klub és az étterem már önálló életet élt, mert míg régen a klub vonzotta a művészeket, és ez generálta az étterem forgalmát, addig utóbb a többség csak „átszaladt a házon”, az étterem irányába.

Az együttműködés 2002-ben ért véget, miután Aubelék nem vállalták a lelakott konyha felújítását. Ekkor került a képbe egy francia üzletember, aki a fejlesztés mellett még abba is belement, hogy megvalósítja az egykor az építészi pályába is belekóstolt Galambos régi álmát: üvegezéssel téliesíti az udvari árkádokat. A tervből azonban csak egy ponyvasátor lett, ráadásul a vendéglátás színvonala leromlott. Aubel meséli: a Kispipába hozzá jártak panaszkodni a csalódott vendégek. Az udvar eközben átvedlett amolyan éjszakai mulatóvá – a környék lakói többször is kihívták a rendőröket csendháborítás miatt.

A Fészek kényszerpályára került. A franciának felmondtak, de a szerződés értelmében ő tehetett javaslatot az utódjára, a jelenlegi bérlőre, aki szintén csábító ajánlattal állt elő. „Már akkor jeleztem: ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen” – exkuzál Zsigmond Attila, bár a szerződést, több választmányi tagtársával együtt, ő sem látta. Végül az új bérlő sem váltotta be a vezetőség reményeit. Nem működik az épületben a presszó, a konyha színvonaláról pedig sokat elárul a nyár közepén szinte üres kerthelyiség, ahonnan már a Fészek emblematikus figurái, a kártyások is eltűntek.

Schilling Árpád Krétaköre, amely 2003-tól egy éven át a Fészekben adta elő nagy visszhangot kiváltó Csehov-interpretációját, apró előrelépés volt a klub megújulásában. Ám az együttműködés nem tartott sokáig. Schilling 2004-ben az Építészfórumban így emlékszik erre: „Egy évig ott játszottunk, és kiderült, hogy egyszerűen képtelenek arra, hogy egy színházat befogadjanak. Saját bevallásuk szerint utálják, ahogy lebujjá válik egy ilyen nagy múltú művészklub, viszont nem tesznek semmilyen lépést sem azért, hogy valami más is gyökeret verjen. [...] Sokszor nem volt más oka a konfliktushelyzetnek, mint a munka.”

A nyilatkozat láttán Galambos csodálkozásának adott hangot: ő jól működő munkakapcsolatra emlékszik, s a Krétakör nemrégiben ismét náluk vendégszerepelt.

A kilábalásra vannak persze tervek, bár a kivitelezésüket nehezíti, hogy az ingatlanon 15 évi ráterhelési és elidegeníthetési tilalom van, s emiatt még ideiglenesen sem lehet jelzáloggal megterhelni. Az igazi megoldás persze az lenne – amellyel kapcsolatban Galambos is reményét fejezi ki –, ha nálunk is megjelenne az a szponzori és mecénásréteg, amelyik felismeri a kultúra jelentőségét.