Szerelmesek
Urak, uracsok, ficsúrok, kisasszonyok, szendék, dajnák, akik egymásról álmodnak, de többnyire egy másikat imádnak, és ezekről a kusza érzelmekről olyan jókat lehet írni. Sírósat és szenvedélyeset, vérben forgót és szelídet, kétségbeesettet (mint amilyen csak egy őszi délután lehet), alázenélve a Sonata pathétique...
Kézre álló történetek a múlt század egyik legjobb tárcaírója és novellistája számára. Csáth Géza mégis arra inti végrendeletében öccsét, Brenner Dezsőt, ne legyen szerelmes, mert az maga az iga. Ne házasodjék, ne akarjon családot. Szerelmeskedjen, amennyit akar, csak arra vigyázzon, egy nő mellett meg ne maradjon. Ennek elkerülése céljából mindig legalább kettővel legyen párhuzamos viszonya.
Szerelmi történetek vannak ebben a novelláskötetben is, romantikusan átfűtöttek, szecessziósan szivárványosak, naturalistán kegyetlenek. Olvastán egyszerre gyönyörködünk és riadozunk, hisz nem tudjuk nem tudni a drámai sorsot: az író szerelmetes feleségének meggyilkolása után magát is elpusztítja.
A Nyugatban Karinthy búcsúztatja. E kötet egyik elbeszélése feltárja rokonságukat is. Az 1830. október 20. című írás szerint Londonban ezen a reggelen bizonyos Charles Darwin nevű albérlő megpróbálta elcsábítani a szállásadónőjét, Mrs. Stangert. Aki azonban ellenállt, és Charles Darwin úrnak a „majompofáját” hozta fel kizáró ok gyanánt. A keserű kikosarazott ennek nyomán jutott el a nagy felismerésig: talán ember és majom őse közös. Az efféle atavizmus megmagyarázhatná az albérlő kudarcát, akit ilyenképpen egy el nem csókolt csók juttatott el a világhírig. A történet iróniája Karinthyt idézi.
Meg persze Csáthot, aki folyton kereste álmai asszonyát. Esztiben, Rózsiban, Jolánban, Ernában, Johannában, Irén mamában, a kis Mariskában. Varrólányban és balerinában. Hiába.
(Csáth Géza: Az álmok asszonya. Lazi Könyvkiadó.)
