Szép, kerek életet éltem – Merjünk önkritikusak lenni!
Azt szerettem volna, ha személyesen beszélgetünk, de csupán a Hab című új filmed hazai premierjére tudtál átjönni Szlovákiából. Aztán kérted, tegyük át a telefonos interjút néhány nappal későbbi időpontra, mert a Tátrában pihensz. Milyen a kikapcsolódás az általad annyira szeretett hegyekben, erdőkben a koronavírus-járvány alatt?
Nagyon jó, örülök, hogy a testvéremmel és a családjával három napot kikapcsolódással tölthettünk! Alsótátrafüreden, Pod Lesom városrészben voltunk, találtunk egy csodálatos panziót! Hamarosan újra forgatok, a Slúžka (nyersfordításban: A szobalány) című filmet, amely Hana Lasicová magyarul még nem publikált bestsellerének az adaptációja.
Pozitív, a világra nyitott személyiség vagy, nem aggódod túl a pandémiát sem?
Most kicsit beteg vagyok, folyik az orrom, lehet, rajtam is a koronavírus megy át, de talán már rég túl is vagyunk rajta – akár te, meg én is. Szlovákiában is sokan betegek, rengeteg helyen megfordulok, bárhol elkaphatom vagy elkaphattam volna.
A pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban, ahol életedben először játszol, az egyik kosztümtervezőnél márciusban igazolták is a koronavírus-fertőzést.
Igen, akkor rögvest bezárták a színházat, aztán egy darabig még Nagyszombaton próbáltam egy másik előadást, a Mizantrópot (zárójelben teszem hozzá: sajnos a körülmények miatt nem lett bemutatva), majd az ottani kis lakásomban egyedül töltött két hét után hazajöttem a szülői házba. Most is itt vagyok, Fülekről beszélgetünk. Azt hiszem, ha újabb fertőzött lenne a színházban, már régen felderítették volna. Mindenesetre, ha el kell mennem, hát, nem bánom. Szép, kerek életet éltem.
Térjünk vissza erre ötven-hatvan év múlva! De komolyra fordítva a szót: értem és elfogadom, amit mondasz. A most veled egy háztartásban élő édesanyád egészségére viszont ügyelned kell.
Vigyázunk az anyukámra, de nem tudjuk kikerülni a személyes találkozásokat másokkal sem. Van unokája, mit tegyen, ne ölelje meg? Most rettegjen naphosszat? Fel kell tenni a mérlegre: a hivatalos adatok szerint világszerte még egymillió ember sem hunyt el a járványban, ami persze megrázó és nem lekicsinylendő, de mégis hányan halnak bele a korlátozások különböző fajtáiba, meg a magányba és abba, hogy nem láthatják a szeretteiket? Hiába próbálunk vigyázni az anyukámra, ezt a gyorsan terjedő nyavalyát sok helyen el tudod kapni, akár már azzal, hogy átveszed a postát. Senkit nem kellene százszázalékosan elszeparálni. Abban hiszek, hogy szinte mindenkinek élnie kellene az életét, nyilván olyan megkötésekkel, mint hogy viseljen maszkot, ne prüszköljön nyilvános térben, egyen külön tányérból. De nem kellene túlzottan belemerülnünk a COVID–19 körüli hisztériába, figyelni az újságokat, naphosszat olvasni a híreket. A félelem gyengíti az immunrendszert.
Így beszél egy bátor lány!
Nem is félek semmitől, de figyelek az egészségemre.
Hogyan?
Korán fekszem, este 10-kor már ágyban vagyok. A szervezetnek szüksége van az alvásra, ha kimarad egy éjszaka, nem tudod bepótolni. Évek óta mindennap más teát iszom. Ha már megbetegedtünk, késő belefogni az egészségünk helyrepofozásába. Belülről tisztítom magamat, esszenciális olajokat iszom. Ha mindenki tudná a hosszú élet titkát, a kedvező élettani hatásai miatt receptre írnák fel ezeket az olajokat. Mostanában stresszes időszakom volt, de igyekszem csökkenteni a feszültségadagot. A telefont például ismeretlen számnak nem veszem fel, küldök inkább egy SMS-t, hogy ki vagy, miért keresel. Sokszor lehalkítom vagy kikapcsolom a mobilt, a barátaimmal sem szeretek telefonálni. Van néhány jó barátom és sok jó ismerősöm, hetek-hónapok telhetnek el találkozás nélkül, de aztán ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ha lehetőségünk adódik, elmegyünk nyaralni, telelni, síelni, az erdőbe vagy bárhova. A szeretet így működik, nem kell sürgetni. Egyébként sem értem, miért ez a nagy rohanás a mai világban.
Szlovákiában, Magyarországon és Csehországban is élsz, ha nincs világjárvány, számtalan filmes, televíziós, és most kivételesen egy színpadi munkád is van, a szlovák, a cseh sajtó és a közönség egyaránt sztárként kezel. Hogyan tudod megőrizni a személyes függetlenségedet, a belső nyugalmadat?
Sok munkával, bár az egészségnél a tudatosság csupán egy az elengedhetetlen tényezők közül. A genetika, az életstílus, az életminőség sokat számít. Megőrülök az olyan divatos szlogenektől, mint hogy az ezotéria vagy éppen a gyógyszerek az összes bajra megoldást jelentenek. A mértani közép híve vagyok.
Mondod mindezt úgy, hogy az ezotériát sem utasítod el…
De én nem hívom ezotériának, inkább kíváncsiságnak. Érzem, többre vagyunk képesek annál, mint amit használunk magunkból. Kicsit lezárjuk magunkat, ami soha nem vezet jóra. Valamiért a modern ember keretek között él: valaki vagy valakik irányítása alatt nevelkedsz, tanulsz, tapasztalsz, de az intuí-ciót, amelyet az elődeink igazán használtak, szinte teljesen háttérbe toltuk.
Ami a megérzéseket illeti, a Hab című új film női főszerepét, Dórát, az eleinte magányos cukrászlányt kezdetben nem akartad elvállalni. Miért nem?
Nem éreztem, hogy értem kiált a szerep, mert a castingfelhívásban húszas éveiben járó nőt kerestek. Semmi bajom a korommal, de első blikkre nem hittem, hogy Dóra az én szerepem.
Füleken születtél és nőttél fel, most ideiglenesen ott élsz. Az általad alakított figurának ügyelnie kell arra, hogy ne beszéljen palóc tájszólással, bár a vita hevében – igaz, alig észrevehetően – csak előjön a tájnyelv. Miután elvállaltad, Lakos Nóra rendezővel elkezdtétek rád szabni a szerepet?
Imádom Nóriban, hogy nagyon figyel az alkotótársaira! Nem is tudom, volt-e olyan alkotói folyamatban részem, mint amilyen ez volt. Együtt tudtuk gyúrni, formázni a történetet és a figurámat, már amennyire lehetett, mert Fekete Fruzsina írta a forgatókönyvet, amit később Nórával együtt átdolgozott. Hasznos volt, hogy rám fókuszáltak, hogy kicsit merítkeztünk belőlem, mert sok extrát tudtunk belepakolni a szerepbe. Dóra merevsége meghatározó, elpalástolja a főbb érzelmeit, steril egység jellemezi. Olyan makulátlan szeretne lenni, mint a gondosan elkészített süteményei. Ha nem figyel, akkor nagy érzelemkifejtés alatt elhagyja magát, és előjön a palóc tájszólása is. Utóbbiban ilyen vagyok, de büszkén vállalom a saját, hozott dialektusomat! Itt, a filmben olyan kicsit jelenik meg, hogy csak az avatott fülek hallják. Ha valaki észreveszi, biztosan örül neki, melengeti a szívét, ha pedig nem hallja, akkor nem is fogja bántani. A magyar vígjátékok egyik legnagyobb hibája, hogy túlhangsúlyoznak sok mindent.
Például?
A nevettetést. A magyaroknak sokkal több mesét kellene olvasniuk, talán kedvesebbek tudnának lenni, máshogy szemlélnék a világot. Nagyobb lenne bennük az önirónia.
Ellentétben a filmbéli Dórával, hiszel a happy endben?
Miért ne hinnék? Voltak kapcsolataim, amelyeknek az alakulása vagy a lezárása fájdalmat okozott, de aztán mindig új lehetőségek nyíltak. Ha nem ért volna véget az egyik párkapcsolatom, nem ismerkedhettem volna meg más csodás férfiakkal. El tudom képzelni, hogy lobogó, szőke hajjal, fehér paripán feltűnik az utca másik oldalán a herceg…
Azért vannak kedvenc, be nem teljesült szerelmeid a filmtörténelemben?
Most elkövettél egy hibát, mert elfelejtetted, hogy nem vagyok egy nagy mozirajongó. Ez most hülyén hangzik, de sok bepótolnivalóm akad. Lerágott csont, mert sokszor elmondtam, hogy eredetileg nem akartam színész lenni. Most ez mindegy is! Nóra a forgatás előtt összeállított egy ajánlott filmeket tartalmazó listát, hogy lássam, milyen humorban gondolkozik, milyen irányba szeretne elmenni. Becsülettel végignéztem az összes filmet, a Zöld kártyától az Amélie csodálatos életéig.
Mit gondolsz arról, hogy 5455 néző váltott jegyet a Habra a magyar nyitóhétvégén, az első tíz napban pedig összesen tízezren nézték meg?
Van egy közös „habos” chatfelületünk, ahol megírják a nézői reakciókat, a kritikákat, a nézettségi adatokat. A premierhét nézőszáma tisztességes, ha figyelembe vesszük, hogy a nagy amerikai filmek nézettsége sem volt kiugró a magyarországi mozikban.
Nem kockázatos magyar filmet moziba küldeni a pandémia idején?
Dehogynem, másrészről mindig az, pedig soha nem szabadna annak lennie. Mi tökösek vagyunk, fel kell áldoznia valakinek magát! Őszinte leszek, ez a film is olyan, aminek megvan a maga közönsége: alapvetően a harmincas, negyvenes, ötvenes csajok, bár melegen ajánlom a férfiaknak is! De inkább ilyen filmmel csalogassuk vissza a nézőt, mint valami lélektelen bóvlival! Már elmondhatom, hogy a szlovákok és csehek is megvették, 2021 tavaszán készülnek a mozikba küldeni. Alig várom, hogy lássam-halljam, hogy ott is sikerrel fut!
Két hete kezdtél játszani a Hriech/Její pastorkyňa című, egy szlovák és egy cseh realisztikus drámából összerakott, szünet nélküli, megrázó előadásban a Szlovák Nemzeti Színházban. Milyen tizennégy év után visszatérni a világot jelentőkre?
Matúš Bachynec, a darab rendezője kínálta fel a szerepet. Amikor felhívott, habozás nélkül megkérdeztem tőle, ő akarja-e, hogy én játsszam Évát, vagy ráerőltettek? Őszinte, mindent kimondó emberről van szó.
El sem kell mondanod a válaszát, mert csak a jövő héten két estén is láthat a pozsonyi közönség…
Mindig felteszem magamnak a kérdést, miért készül el ez vagy az a film, mi értelme, mi a célja. Ha nem látom szükségesnek, semmi pénzért nem vállalnám. Ugyanez van a színházzal, amelyből egy kezemen megszámlálhatom, mennyi volt a pályámon. Hét napon belül kezdem az említett cseh–szlovák koprodukciós film, a Slúžka forgatását. Az 1910-es években játszódó történet bécsi szolgálólányokról szól. A „főszolgáló” egy tizenöt éves lány, aki bekerül egy kastélyba, ahol együtt élnek az Osztrák–Magyar Monarchia nemzetségei. Osztrákok, németek, magyarok, csehek és szlovákok. Nyitrai tájszólással kell játszanom, ráadásul németül, magyar szavakat keverve a mondandómba. Egyébként ilyenkor már a szemem sem rebben, mert a Jesse Eisenberggel közösen forgatott világháborús filmem, a Resistance jeleneteiben francia akcentusos amerikaiul kellett játszanom, a színházban pedig ősrégi – legalábbis százötven éves – szlovákul beszélünk. Ott még a szlovákoknak is kikerekedett a szemük!
A közelmúltban újságírói kérdésre elmondtad a véleményedet a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása miatt kirobbant tüntetéssorozatról, szimpátiádról biztosítva a diákokat, és aláírtad a szlovákiai magyar színházi és filmművészek támogató nyilatkozatát. Nem veszélyes úgy megnyilatkozni a témában, hogy az év felét külföldön töltöd, az SZFE helyett pedig a pozsonyi színműn tanultál?
Ha kérdeznek, természetesen elmondom a véleményem, de nem vagyok az a típus, aki posztokat írogat. Amit mondtam, fenntartom. Ugyanezt tudnám mondani, ha a szlovák egyetem került volna ilyen helyzetbe. Általánosságban látom a történéseket. Nem tudom elképzelni, hogy egy oktatási intézmény elveszítse az autonómiáját. A művészet mindig nyitott és sokszínű. Ugyanakkor Balázs Péter vagy Vidnyánszky Attila nehezen érthető nyilatkozatai elgondolkodtatnak. Ha ennyi ember nem szeretne, vagy nem szimpatizálna a nevemhez köthető kuratórium munkájával, biztosan elgondolkodnék azon, hogy odébbállok. Egyébként fél évig cserediák voltam az SZFE-n, s jó tapasztalataim voltak.
Ha a magyar filmgyártást is megregulázhatnád, mit változtatnál rajta?
Régebben más humor jellemezte a magyar filmet. Valamivel feltöltődtünk, de olyan, mintha elvesztettük volna azt a sajátos, szerethető humort, amely egykoron jellemzett minket. Nyilvánvaló, hogy most változás zajlik a filmben is. Tíz éve Andy Vajnától sokan féltek, a segítségével elért eredmények mégis magukért beszélnek. Vajna előtt pedig nagy űr tátongott a hazai filmgyártásban, majdnem én is beleestem, mert alig készültek filmek. Azt tudom mondani, hogy a minőségre kellene törekednünk, nem arra, hogy valami kis pénzt kivehessünk a kultúrából. A kultúra mindig befektetés, méghozzá évtizedek múlva megtérülő. Ha ott ülnék valamilyen döntőbizottságban, kidolgoznék egy olyanfajta tervezetet, amely abból állna, hogy a pici gyerekeket is elkezdjük moziba csalogatni, így felépítenék egy új közönséget. Mesefilmet, ifjúsági filmet is kellene készíteni, mert azt megnézve az egész család megy moziba. De a legfontosabb: merjünk önkritikusak lenni! Az egész magyar társadalomnak szüksége lenne az önvizsgálatra!
