Selmeci veszedelem

Kegyetlen világ. A bogarak lábait, szárnyait egyenként tépik ki, a kocsirúdnál elbukó lovat baltával aprítják tovahúzható méretre. Az asszony tizenöt éves koráig meg sem szólalt, a fia nyúlszájjal és sántán született. „Ronda vagy” – mondta neki a szülőanyja. Kunyhójukat az apa öccse rájuk gyújtja, az árva a kolostorban próbálja meghúzni magát szolgaként.

Kínosan kegyetlen világ. Lenne. Csakhát a csonka világcsúfját megszépíti az esze: amit előtte kimondtak, amit olvasott-írt, az a fejében megragadt. Feszül a történet ettől.

Kerek világ ez: a fiú s a szerzetesek, a városlakók, Selmec ringburgerei, kereskedők, bányászok, bíró, jegyző, pap, boszorkány mind itt sorakoznak, jól láthatóan, átélhetően. A kolostor titokzatos, köszvényes apátja, a vízbe fojtott, szerelmes, ártatlan Márta, Xerxész, a cigány, aki perzsának mondja magát, Kara, a lakatos, a ravaszkodó Thurzó gróf, a kurvácskák a házból, ahova az urak szórakozni járnak.

Mátyás király életének utolsó esztendőit írjuk.

Nyulacskát (így hívják a szája után) használják a kolostorban is, és azon kívül is: a városban a latrinákat takaríttatják vele. S dolga az is: figyeljen, jelentsen mindent az apátnak, aki az országos politikába is belekanalászik. A kérdés: vajon Mátyás után ki jön a trónra? Frigyes császár? Ulászló? Beatrix? A balkézi fiú, Corvin János?

Plasztikus kép, jól rajzolt figurák, érdekes történet: vonzó regény. A kisvárosba belesírül az új kor, az új világ. Selmecen felemlegetik bizonyos Kopernikusz nevét, meg Kolumbuszét, akik már túllátnak a határon: féltékenységeken, megalázásokon, naivitáson és vicinális ravaszkodásokon, latrinákon és a bogarászáson.

(Horváth Péter: Bogárvérrel. Noran Libro.)