Romantikus vígjátékkal tért vissza a mozikba Hugh Gran

Romantikus vígjátékkal tért vissza a mozikba Hugh Grant, akit már két éve nem láthattak a nézők a filmvásznon.

2009. december 22., 09:36

A Hova lettek Morganék? című produkciót péntektől vetítik Észak-Amerikában.

"Bár igazán élveztem legutóbbi munkám, a Zene és szöveg forgatását, és szerettem a filmet, őrült pánikrohamaim voltak. Mivel ezekért nem rajongok, távoltartottam magam a filmezéstől" - magyarázta eltűnése okát a 49 éves sztár.

Grant a premier előtt elmesélte, hogy nagy örömmel dolgozott ismét Marc Lawrence rendezővel, akivel korábban a Zene és szövegen kívül a Két hét múlva örökké című románcot forgatta.

A Hova lettek Morganék?
című vígjátékban Sarah Jessica Parker a partnere. Manhattani házaspárt alakítanak, akiket az FBI a vadnyugaton rejt el, mert szemtanúi voltak egy gyilkosságnak.

"Tetszett, hogy kint vagyunk a vadnyugaton. Szeretek külső helyszínen forgatni, sokkal érdekesebb, és a szerepem is szerettem: egy fickót játszom, aki igyekszik felmelegíteni kihűlt házasságát" - beszélt róla Grant, és viccelődve megjegyezte, hogy a filmezéssel kapcsolatban minden érdekelte, a színészi munkát kivéve.

Felidézte azt is, hogy egy évvel az egyetem után csak mulatságból próbálta ki magát filmszerepekben. Ez olyan rosszul sikerült, hogy arra gondolt, még egyet megcsinál, hogy bebizonyítsa, nem is olyan rossz. Ez 27 éve történt.

A film magyar bemutatója január 14-én lesz – írta az MTI.

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.