Rendezzünk olimpiát!

2015. december 7., 09:08

Bárki bármit olvas is ki írásomból, egyetértek a tervvel: rendezzük mi a 2024-es olimpiát. Igen, pályázzuk meg, és biztosan meg is nyerjük. Nevezzünk ki minél előbb néhány olimpiáért felelős helyettes államtitkárt, és lássanak hozzá az intenzívebb munkához. Mert eddig csak lagymatagon történtek a dolgok. Készült ugyan tanulmány a megvalósíthatóságról, de ez kevés. Hogy is írta Petőfi: „Megint beszélünk s csak beszélünk, A nyelv mozog s a kéz pihen.”

Kell még stratégiai terv, építési terv, ütemterv, haditerv, pénzügyi terv, útiterv, munkaterv, létesítményi terv, közlekedései terv, építési terv, városrendezési terv, valamint utóhasznosítási terv. És persze a Nemzeti alaptantervbe is be kell iktatni a 2024-es olimpiát. Másként szólva, most a tanulmányok korszaka következik. Mert mit sem ér a terv előzetes tanulmány nélkül, mondta egy neves közéleti szereplő, aki tanulmányok készítésével küzdötte fel magát a Top 150 száztizedik helyéig a semmiből. Bármelyik tanulmány elkészítésébe bekapcsolódnék szerény harmincezer forintos óradíjjal. Ez meg sem közelítené a manapság alkalmazott javadalmazást hasonló esetekben. Társszerzőként is vállalkoznék tanulmányok megírására, ez esetben csupán huszonnyolcezer forintos óradíjat számítanék fel. Plusz áfa.

Szakértők egybehangzó véleménye szerint a kiadások nemcsak megtérülnének, hanem tetemes nyereséget is hoznának. Az olimpiára legalább hatmillió néző, szurkoló, vendég látogatna hazánkba, és ők nemcsak nézni, hanem költekezni is fognak. Ha csak háromezer eurót költenek el, az is tizennyolcmilliárd euró, ötezer-négyszázmilliárd forint. Fellendül a kereskedelem, a vendéglátóipar, a közlekedés, megtelnek a szállodák, színházak, szórakozóhelyek. És vegyük figyelembe a javuló országimázst is.

Nem szeretném elhallgatni az anyagiakat sem. Igen, költség-haszon elemzésről beszélek. Ötezermilliárdos befektetés, egy főre ötszázezer forint. A csecsemőt, nyugdíjast is ideértve. Ezt is elő lehet teremteni. Dehogy megszorítás, adóemelés! Ki kell bocsátani olimpiai kötvényt. Tízezer forintos névértéken ötszázmillió darabot. Kettőt-hármat én is vennék, megígérem.

Igaz, a hatmillió látogató között lehetnek megélhetési bevándorlók, illegális menekültek, futballhuligánok, terroristák, mindenféle népség, de ezekkel majd csak elbánunk.

Egy szó, mint száz egyetértek a tervvel. Szívdobogva várom 2017. szeptember 15-ét, amikor is a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kiválasztja a rendező várost.

Láng Róbert, Budapest

2024. október 15., 16:58

Ellenállt a kódfejtőknek, évszázadok óta őrzi titkát, és azok a tudósok, akik kapcsolatba kerültek vele, különös balsors áldozatai lettek. Az ismeretlen nyelven írott középkori alkímista kézirat a mai napig megfejthetetlen rejtély. De mitől olyan különleges a Voynich-kézirat?