Régi rangadók üzenete
Most mesélek a régi időkről.
Amikor én még gyerek voltam, a Fradi–Ujpest-meccsek igazi ünnepnek számítottak. Nemritkán nyolcvanezer ember is kiment a Népstadionba (akkoriban építették az Üllői úti pályát, a Fradi a stadionban játszotta hazai meccseit), amerre a szem ellátott, végestelen-végig a Népstadion úton meg a Verseny utcán hömpölygött a tömeg, s valami boldogságos várakozás volt a levegőben.
Négyéves koromtól jártam ezekre a meccsekre, gólok százait őrzöm agyamnak direkt e célra rendszeresített szegletében, és emlékszem indulókra, szögletekre, kihagyott helyzetekre meg az emeletközi büfékben elfogyasztott páros kolbászokra is, de egyetlen pillanatra sem emlékszem, amikor félnem kellett volna.
Akkoriban az ember még szurkolt, az övéit biztatta, „Hajrá, Fradi”, kiabálta nagyapám, „hajrá, Ujpest”, tromfoltam én, merthogy az öreg fradista volt, én meg született ujpesti. Nekünk ez pompás játék volt, még hetek múlva is húztuk egymást egy-egy győztes (a másik szempontjából vesztes) meccs után, a többi nézőnek meg természetes. Egymás mellett ült a lelátón a zöldek meg a lilák barátja, és a mérkőzés végén az egyik gratulált a másiknak. Nem jött egy durva hang elő a nyolcvanezer torok egyikéből sem, ha valaki nagyon elvetette a sulykot, és elordította magát, „szemüveget a bírónak”, a mellette ülők nyugalomra intették. Mérkőzés után pedig – pártállásra való tekintet nélkül – megtapsoltuk a küzdőket.
Ami engem illet, sosem fogom kiheverni, hogy ez a világ elveszett. Sőt, beletörődni sem tudok. És míg élek, reménykedem, hogy egyszer még kiülhetek a lelátóra, mint régen, és átélhetem azt az élményt, amit egy igazi drukkernak csak a futballpálya tud adni.
És addig is, míg ez bekövetkezik, két kézzel kapok minden mentőöv után. Ilyen ez a barátságos tárlat is, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény Erkel utcai termeiben. Amely a két csapat rangadóit mutatja be százesztendős távlatban. Vannak tárlók, képek, van földre rajzolt focipálya, és van filmvetítés.
A megnyitón ott voltak a régi idők hősei, barátságosan rázták egymás kezét (itt a képen Göröcs Titi meg a Rákosi Gyuszi, sok nagy csatát vívtak egymás ellen, a Baróti Lajos vezette válogatottban meg egymás mellett is), és felelevenítették a régi rangadók legszebb pillanatait.
De szép volt, fiúk!
