Reálhozam

Élt egyszer egy ember, hidegburkoló volt Ormosbányán, Mihálynak hívták. Két fia volt – meg persze felesége, legalábbis az első időkben.

Mihály nagyon szerette a gyerekeit, ezért egy szép napon úgy döntött, számlát nyit nekik. Mindez még régen, 1998-ban történt. Attól kezdve minden hónap harmadik napján befizette csekken a fizetésének a 7 százalékát. Idővel csinos summa gyűlik össze, gondolta; ha pedig őt időközben valami szerencsétlenség érné (ilyenkor keserűen elmosolyodott), a pénz úgyis a gyerekeké.

Mihály ugyanis felettébb szilaj ember volt, akinél sehogy nem maradt meg a pénz. A hidegburkolás köztudomásúan sok folyadékot kíván, mellé rengeteg cigarettát, és a stressz is folyton könnyelműségre csábítja az embert.

Egy szó, mint száz, Mihály az évek során alaposan eladósodott. Százszor is nekiveselkedett, hogy változtasson életmódján, de hasztalan. Utolsó télen már a villanyt is kikapcsolták nála, vacsorája egyetlen liter PET-palackos bor és néhány szál cigaretta volt.

A keze remegett, a gyomra folyton égett, nem maradt meg benne semmi. Arcán is egyre mélyültek a ráncok. Egy átvirrasztott éjszakán végül döntött, kiveszi a bankból a gyerekek pénzét: legalább törleszti az adósság egy részét, és a rezsi is egy időre biztosítva lesz.

Hiába spekulált, nem látott más kiutat.

De furdalta a lelkiismeret, ezért a következő láthatáson az összeg egy töredékét odacsúsztatta a gyerekeknek. Azok persze megörültek a váratlan pénzmagnak, és még aznap este vásároltak a Vaterán két alig használt mobiltelefont. A maradékon 16 kilogramm gumicukorkát vettek; egy teljes hétbe beletelt, míg sikerült magukba tuszkolniuk.

Ősszel aztán az iskolafogászaton mindkettőjüknek több fogát is ki kellett húzni.

Szomorú, kedveskéim, nagyon szomorú történet.

Warga Marcell
E-mail