Pungor András: Almáskert
A fiúk kint játszottak az utcán. Két felsős meg egy hétévesforma. A legkisebb csak visszahozta a nagyoknak a labdát. Tengót amúgy sem lehet hármasban játszani, mondták neki. Fekete Zoliék nemrég költöztek ide az anyjával. Apád böriben van, mi?, gúnyolódtak vele a nagyok, ő erre lehajotta a fejét, sírt. Szabados Pisti, a legnagyobb fiú rúgta el messzire a labdát, az megpattant a villanyoszlopon, és beesett az almáskertbe.
Lélekszakadva futottak a kerítéshez. Hátul voltak a kutyák, lehet, hogy aludtak. Mindenki félt tőlük. Feketék voltak, lesből ugrottak a drótra, vicsorogtak, morogtak, éjjel pedig úgy vonyítottak, mint a farkasok. Egyedül voltak, néha jött egy ember, és átdobta a dróton nekik az ételt. Almaszüretkor bezárták őket egy ketrecbe. Ettől még jobban megvadultak. Akinek arra volt dolga, inkább átment a túloldalra, senki nem mert az almáskert mellett sétálni.
Be kellene mászni, mondta a Kolozsi Feri. Pisilnie kellett, de nem a kerítéshez, inkább a villanyoszlophoz ment, hogy könnyítsen magán. Még mindig sápadt volt, az orvos egy hete mondta, hogy vitaminokat kellene szednie. Apja szerzett neki csirkemájat, azt mondta otthon, ne kérdezzék, honnan van. Az anyja apróra vágta, megsózta, és nyersen azt kellett ennie minden reggel. Szombatra már büdös volt a hús, de nem volt mit tenni, behunyta a szemét, és gyorsan ivott rá vizet az utcai kútnál. Ezért fájt folyton a hasa, néha összegörnyedt, annyira.
Hülye vagy?, csattant fel Szabados Pisti, a kutyák átharapják a torkodat. Ő a második házban lakott. Szülei folyton veszekedtek, utált otthon lenni. Egyszer a Marosi dűlőnél megkóstolta a vadkörtét. Savanyú volt, de aznap többet nem korgott a gyomra.
Szeretett ott időzni, nézte a szántó traktorokat, a románok hogyan szabadítják ki a gazból a grófi major romos mázsálóházát. Másszon át a kisgyerek, mondta Kolozsi Feri, és felhúzta a sliccét. Fekete Zolinak könnybe lábadt a szeme. Jó ötlet, röhögött Szabados Pisti, tartsál neki bakot!
Feri lábujjhegyre állt, körbekémlelt, nem látta a kutyákat. Félve hátat fordított a kerítésnek, megroggyantotta a térdét, és összekulcsolta ujjait az ágyéka előtt. Gyere!, mondta a fiúnak. Fekete Zoli rázta a fejét, már az orra is folyt. Szabados Pisti hátulról lökött egyet rajta, majdnem nekiesett a bakot tartó Kolozsi Ferinek. Ha velünk akarsz játszani, átmászol!, mondta a nagyfiú.
Zoli sírva emelte fel a jobb lábát, belelépett Feri tenyerébe, megfogta a vállát, ellökte magát a földről, fent belekapaszkodott a drótba. Nem mozdult. Meddig tartsalak?, csattant fel Kolozsi Feri. Imbolyogtak. Beszartál, mi?, nevetett gúnyosan a legnagyobb fiú. Zoli rázta a fejét, sóhajtott, átlendült a kerítésen, puhán ért földet a túloldalon.
Hamar megtalálta a labdát az egyik almafa tövében. Átdobta a fiúknak. Szabados Pisti kapta el, azonnal dekázni kezdett vele. Ügyes voltál, kisgyerek!, nevetett. Kolozsi Feri megpróbálta elvenni tőle a labdát. Cseleztek, kiabáltak, már nem figyeltek a kisfiúra. Zoli a túloldalon beleakasztotta a lábát a drótba, ellökte magát, de mindig visszacsúszott.
Ugatni kezdtek a kutyák. Messziről hallatszott a hangjuk, futottak a kerítés felé. Zoli elsápadt, úgy ütötte a szíve a bordáit, hogy már fájt. A nagyfiúk kint abbahagyták a játékot. Mássz!, kiabálták rémülten. Zoli jobb lába beleakadt a kerítésbe, kétségbeesetten próbálta kiszabadítani. A kutyák már nagyon közel voltak.
Végre ellendült, a kerítés felénél tartott, amikor megjelentek a lábánál. Nekiugrottak a drótnak. Csattantak alatta a fogak. Mássz!, ordították a fiúk, de Zoli karjaiban nem volt már erő. Remegett a lába is. Megállt, behunyta a szemét. Elengedte a drótot, lehuppant a kutyák közé.
Feküdt a földön, rázta a vállát a zokogás. A nagyfiúk elfordultak, felhúzták a vállukat, behunyták a szemüket. A kutyák körbeszimatolták, bökdösték a fiút, farkukat csóválták, játszottak vele. Zoli szipogott, aztán csodálkozva abbahagyta a sírást. Hirtelen ág reccsent hátul. A kutyák felkapták a fejüket, elszaladtak. Nem ugattak, vonyítottak. Mintha fájna nekik valami.
