Porcelánmotorok

Ha jól látom, Nádas kollega ezen a héten valamely motorügyi munkáról értekezik. S bár az egybeesés véletlen, keltsük azért a szerkesztettség benyomását, ha már így esett. Tény, hogy Kungl György tatai kamarakiállítása (a vármúzeum emeletén) egyik hangsúlyos témaként a motorizációt emeli művei témájává (Red Baron-sorozat), noha ebből talán nem kellene messzemenő következtetést levonnunk: egy ilyen egytermes tárlat esetében, amikor alig több mint tucatnyi művet tud bemutatni az alkotó, inkább a véletlen meg a kényszerűség alakítja az arányokat, mint a tudatosság.

„Munkáim anyagukat tekintve kerámiák, szándékuk szerint szobrok. Tehát kerámiaszobrok. Nem használom a szobrászat megszokott agresszív anyagait: a követ, a betont, a vasat, az acélt” – írja magáról Kungl György egyhelyütt, máshol meg ezt: „Szobraim az elérhető legfinomabb, legnemesebb porcelánból készülnek. Az anyag a koncepció szerves része Ez az anyag a mintázás stádiumában képlékeny, engedelmes (...) a mű végső állapotában (...) megmásíthatatlan, ugyanakkor esendően törékeny.” Kungl itt világossá teszi, hogy éppen ezért az ellentmondásért, ezért a termékeny feszültségért választja ezt az anyagot, hogy aztán – ezt már mi tesszük hozzá – az ábrázolással rátegyen még egy lapáttal. Akár a bevezetőben említett épület-, jármű- és emberegyütteseket tekintjük, akár különös állatfiguráit (amelyek valahol a majom, a mókus és a macska között helyezkednek el, mégis nagyon emberiek), mindig azt kell tapasztalnunk, hogy a játékos könnyedség és a filozófiai mélység találkozik ezekben a groteszk művekben, amit az anyag könnyedsége és szilárdsága, törékenysége és merevsége csak kiemel, aláhúz. Néha könnyed slágerek hallatszanak ezekből a porcelánokból, néha veretes filozófiai traktátusok – vagy inkább a kettő együtt, elválaszthatatlanul. Szobrait nézve sosem tudjuk eldönteni, komolyan kell-e vennünk, amit látunk, vagy sem.

A jó válasz persze az is-is.

Jolsvai András