Pogózni a poétával

József Attila verseivel szerencséjük van a zenészeknek, hiszen a legtöbb költemény eleve olyan dallamos, hogy már csak fel kell énekelni. Szerette költőnk a magyaros verselést, amely arra predesztinálta, hogy többen is népzenei motívumokkal tarkítsák feldolgozásaikat, és ez alól a keményvonalas punkzenekar, a Hétköznapi Csalódások most megjelent József Attila-lemeze, a Csókol Attila… sem tudta kivonni magát.

A zenekar korábbi korongjain is előfordultak versfeldolgozások, de első, kizárólag erre szánt lemezük 2006-ban jelent meg .​.​.​én, József Attila, itt vagyok címmel, most pedig ismét a nehéz sorsú poéta verseit vették elő egy egész album erejéig. Természetesen vannak itt klasszikus punkszámok, hisz például a Lopók közt szegényember című verset hogyan másként lehetne feldolgozni, de ezúttal a szokottnál többször előkerül a hegedű, a fúvósok, sőt a doromb is. Kifejezetten izgalmas, ahogy a versek tematikáját és hangulatát olykor megváltoztatja az előadásmód. A Mama kimondottan vidáman szólal meg, tényleg a gyermeki naivitás dallamaival, miközben épp a versként játékos Születésnapomra kapott egy hidegrázósan baljós, komor zenei köntöst. A feldolgozások közül kiemelkedik még a Szerelmes vers, amely ezúttal duettként szólal meg, valamint az a tény, hogy a jól ismert költemények mellé ismét olyanokat is válogattak, amelyek kevésbé kerültek be a kánonba.

És azt se feledjük, hogy József Attila a múlt századi íróvilág egyik legnagyobb punkja volt. Erről nemcsak írásai, de több történet is tanúskodik. Verseit általában séta közben gondolta ki, majd egy kávéházba beülve jegyezte le. A legenda szerint az egyik ilyen alkalommal a kész költeményt megmutatta egy épp ott tartózkodó folyóirat-szerkesztőnek, aki közölte, hogy jó a vers, de csak a felét, azt hozná le. A költő erre hosszában széttépte a kéziratot, és megkérdezte: „rendben, melyiket?”

(Hétköznapi Csalódások: Csókol Attila…, EDGE Records)