Paradicsompüré

Volna néhány kérdésem. Itt van például ez a különös történet, a Kasza-Kasser család története: csak amennyit a katalógusban és az interneten fellelhet az ember, attól elámul erősen. Mert ha igaz az, hogy Kasza Sándor egyike volt a magyar papíripar megújítóinak, s ha igaz az, hogy Waldemar Langlet segítőjeként üldözöttek tucatjait mentette meg a háború alatt (például, mert a papírgyárában hamis papírok készültek? – csak kérdezem, válasz nincs rá), s ha igaz az, hogy a felesége Wallenberg tolmácsaként, majd a Vöröskereszt egyik vezetőjeként vette ki részét ebből a munkából, mondom, ha mindez igaz (amit nincs okunk kétségbe vonni), hogyhogy nincsen még utca elnevezve róluk Pesten, hogyhogy még nem kaptak helyet a magyarság kollektív emlékezetében?

Aztán azt még értem, hogy a háború után az emigrációt választották, de miért éppen Mexikót? És hol és hogyan kezdődött a műtárgyak gyűjtése? Vajon már Budapesten? Vagy csak jóval később? És pontosan milyen műveket tartalmaz ez a gyűjtemény? És ha igaz az, hogy a Kasser Art Foundation az egyik legjelentősebb magyar (?) származású művészeti gyűjtemény, miért csak most vehet róla tudomást a közvélemény? (Nem azt kérdeztem, hogy miért csak most láthatja, mert azt értem.)

Egyszóval sok a homály itt, pedig nem kellene, hogy legyen. A művek önmagukért beszélnek, s aki ilyen alkotások között élhette le az életét, az tényleg elmondhatta magáról, hogy a földi paradicsomban élt.

De ha már így beleszaladtam a kérdésekbe, hadd tegyem fel a költői kérdést: miért nem lehet egy kiállítást, amely a polgári ethoszról, a polgári életélvezetről szól, polgári módon, elegánsan és színvonalasan megnyitni? Miért nem jut eszükbe a szervezőknek, hogy ha százhúsz székük van ott, a Magyar Nemzeti Galériában, nem hívnak meg háromszáz embert, és különösen nem foglalnak le a Végtelenül Importált Personoknak nyolcvanat közülük? De ha már igen (nem!), akkor nem tartanak másfél órás megnyitót (!), akadémiai székfoglaló beszéddel és oda-vissza fordított üres protokollszövegekkel súlyosbítva.

Mindenki többet érdemelt volna.