Oscar-díjas félelmek
Még csak huszonöt éves volt, amikor Oscar-díjat nyert a Good Will Hunting forgatókönyvéért. Az amerikai színész és rendező idén negyvenegy esztendős, és nemrég átvehette a második Oscarját: az általa rendezett Argo lett a legjobb film. A rendezői Oscarra is esélyes lett volna, csakhogy az Amerikai Filmakadémia „elfelejtette” jelölni őt e kategóriában. A társaságnak Affleck csak annyit üzent kezében a produceri Oscarral: „Ne féljetek, nem tartok haragot!” Ben Afflecket Los Angelesben kérdezte NÁVAI ANIKÓ.
- Az Argo világpremierje Torontóban volt – a film témája miatt: az 1979-es túszdráma idején a teheráni kanadai követség bújtatta az amerikai diplomatákat. Az Argo torontói bemutatójának napján Líbia szinte lángokban állt. A Közel-Kelet majdnem robbant.
– Én pedig összeszorult szívvel lestem a híreket a tévében. Közben persze mindenki a filmről kérdezgetett, s én csak azt tudtam válaszolni: bárcsak ne ismétlődne meg a történelem, hiszen látom a CNN-en, hogy amerikai zászlókat égetnek, mint az Argóban.
– Mit gondol, bemutatják az Argót a Közel-Keleten?
– Erről a térségről nem lehet általánosságban beszélni. Tele törésvonalakkal, konfliktusokkal. Iránért számos ország nem rajong ott. Szaúd-Arábiában, Jordániában így biztosan műsorra tűzik a filmet, de Iránban kizárt. Nem mintha az Argo bármi olyasmit is mondana, amit ne tudtunk volna korábban. Nem jelent szikra?t: nem akar provokálni. Csak azt akartam bemutatni, mi történt harminc éve. Nyilván tragikus, hogy ugyanott tartunk, mint 1979-ben. Akár az Argót is levetíthetnék az esti hírműsor helyett.
– Úgy tudom, George Clooney, a film egyik producere küldte el önnek a forgatókönyvet...
– És azonnal beleszerettem a történetbe, mert igaz sztori: kémügy, hollywoodi szatíra, s az ember rágja a körmét a befejezésig. Rendezőként az inspirál, hogy sikert csináljak. Nem anyagi, hanem a kritika szempontjából. Valami olyat, amire felfigyelnek, amire elkerekednek a szemek. Másra tényleg nincs szükségem. Imádom a családomat, naponta lekopogom, milyen jó az életem, milyen mázlista vagyok.
– Valóban nem érdekli az anyagi siker?
– Visszavonom, amit mondtam. Dehogynem: számít az is! Amíg nem kezd dőlni a közönség a moziba, addig minden rendező ideges. Én is. Mi van, ha megbukik a filmünk? Akkor rendeztem egy plasztik-DVD-t, amely valakinek 40 millió dollárjába került?
– Korábbi filmje, a Town (magyar címe: Tolvajok városa) százmilliós bevételt hozott. Az Argo miatt sem kellett izgulnia.
– A két film egészen más. A Townnal könnyebben jött a siker. Az Argo okos film, a nézőtől komolyabb figyelmet igényel. Ezért nehezebb.
– Rögtön önmagát látta a főszerepben?
– Igen. Azt gondoltam, éppen rám szabott szerep.
– Ha már önmagára szabhatta rendezőként...
– Persze. Kétségtelen: a színész mindig el akarja nyerni a rendező bizalmát. Akkor több marad ugyanis belőle a vágószobában. Amikor magamat rendezem, az jár a fejemben, mennyit akarok magamból látni a vásznon. És nincs miért idegeskednem. Újra és újra felveszek egy jelenetet, amíg nem érzem tökéletesnek.
A rendező miért égetné le bennem a színészt?
– A Good Will Hunting forgatókönyvéért huszonöt évesen nyert Oscar-díjat. Mindenki azt hitte, itt az új írózseni. Ehhez képest inkább az ügyeletes szépfiú lett, hősszerelmes szerepekben.
– Oh, már a Good Will Hunting idején is megkaptam, hogy az a szépfiú, aki rágja a tollát... Aztán ez is elült. Mindig is úgy gondolkoztam: azt kell csinálni, amiben hiszel, és akkor lassacskán az emberek is hinni kezdenek benned és neked. Amúgy pedig már jó ideje nem foglalkoztat, ki mit gondol rólam.
– Vannak amúgy félelmei?
– Kinek nincsenek? Féltem a családot kis dolgoktól, nagyoktól. Féltem a munkámat. De igyekszem teljes életet élni. Olyan nincs, hogy valaki „beérkezik”. Egy életen át építkezünk. A legjobban a feleségemet csodálom. Naponta bámulom, mi mindent tesz a családunkért. Látom, mit ad fel azért, hogy a gyerekeknek több jusson belőle. Mint egy ház, akkora a szíve. Soha nem dühös, soha nem kicsinyes. Nagyszerű ember.
– És ön milyen áldozatokra hajlandó? Hiszen felesége, Jennifer Garner mégiscsak színésznő. Gondolom, azért még ő is szeretne játszani.
– Próbálunk nem egyszerre dolgozni. De messze nem vagyok annyira önfeláldozó, mint Jennifer. Mert ha elkezdek egy filmet, az legalább másfél év kemény munka. S a feleségem addig nem vállalhat el semmilyen szerepet. Fantasztikus, hogy ő ennyire támogat, és ilyen remek anya. Szerencsém van vele. Különben a házasság nem is kevés „munka”. Oda kell figyelni, nem lehet kikerülni, elodázni, elhessegetni. Aztán jönnek a gyerekek, s ettől minden megváltozik. Nekem ők a csoda.
– Időről időre hírlik: Ben Affleckbo? egyszer amerikai elnök lesz.
– Nincsenek politikai ambícióim. A politika piszkos üzlet. Eszembe sincs beszállni ebbe a ringbe. Lehet, hogy torzít a szemüvegem, de úgy látom: az ingatlanválság, a bankválság, az oktatási válság rendesen „lerongyolta” Amerikát. Óriási a munkanélküliség, nem gyártunk eleget. És már nem kellene abban az illúzióban élnünk, hogy mi fújjuk a passzátszelet. Nemcsak az igaz, hogy ami itt történik, az érinti a többi országot is. Már fordítva is így van. A világ ugyanis összezsugorodott.
