Közzétették, milyen animációs, dokumentum- és nemzetközi filmek szállhatnak harcba az Oscar-díjért

Február elején derül ki, hogy idén lesz-e magyar jelölt a tizenöt legjobb között.

2021. január 29., 18:58

Szerző:

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) közzétette azoknak a produkcióknak a listáját, amelyek megfeleltek a feltételeknek, és így jelölhetők a legjobb animációs film, dokumentumfilm és nemzetközi film kategóriájában az Oscar-díjra.

Az animációs mezőnyben idén 27 alkotás közül kerülhetnek ki a jelöltek. Köztük van a Pixar Lelki ismeretek című produkciója és a Cartoon Saloon Wolfwalkers című munkája, valamint a Netflix Animation és a sanghaji Pearl Studio koprodukciójában készült Lunaria - Kaland a Holdon is.

A dokumentumfilmes versenybe rekordszámú, 238 filmet neveztek, ebből 15 kerül majd a rövidített listára, amelyet február 9-én hoznak nyilvánosságra -olvasható az akadémia honlapján.

Szintén február 9-én derül ki, hogy a legjobb nemzetközi film kategóriába nevezett 93 film közül melyek jutnak be a 15 filmet tartalmazó szűkített válogatásba, amelyből később az öt Oscar-jelöltet választják ki a filmakadémia tagjai.

A nemzetközi filmek mezőnyében Magyarországot Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című szerelmes filmje képviseli. 

A romantikus dráma Csernátony Dóra, Miskolczi Péter és Horvát Lili produkciójában, a Poste Restante gyártásában készült a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A film sikerrel mutatkozott be nyár végén a velencei, majd a torontói fesztiválon, és világszerte rangos díjakkal ismerték el.

A legjobb nemzetközi film Oscarjára nevezett 93 film közül 34 alkotást rendezett nő.

A nevezett produkciók között szerepel a Még egy kört mindenkinek című dán film Thomas Vinterberg rendezésében, Alexander Nanau Colectiv című román dokumentumfilmje, Agnieszka Holland Sarlatán című cseh filmje és az orosz Dorogije továriscsi, Andrej Koncsalovszkij filmje. Lesotho, Szudán és Suriname először küldött filmet ebbe az Oscar-kategóriába.

Az Oscar-jelöléseket március 15-én hozzák nyilvánosságra. A 93. Oscar-díjátadó gálát pedig április 25-ére tervezik a Los Angeles-i szervezők.

(MTI)

 

 

Két magyar nagyjátékfilm is versenyben van a hétfőn kezdődő Berlinalén az Arany Medvéért. Közönség és sztárok nélkül kezdődik az egyik legjelentősebb filmszemle, a 71 éves Berlini Nemzetközi Filmfesztivál.