Némedi Árpád: Minden szerepet főszerepnek tartok
– Huszonöt év társulati lét után egy ideje szabadúszásra váltottál. Könnyen elengedted a közönségkedvenc, nagyon szerethető kaposvári színész státuszát?
– Nehéz volt megszokni a bizonytalanságot, de megtapasztaltam, akkor jönnek a felkérések, ha nem görcsölök. Gyakorlatilag újra kellett építenem az egész pályámat. Kaposváron kvázi vezető színész voltam. Sok zenés darabban játszottam táncos-komikus szerepeket, és azon kívül is szinte mindent. Rengeteg tervünk volt Kocsis Pállal, többek között Csáth Gézáról szerettünk volna csinálni egy előadást. Mayenburg A csúnya című darabját viszont megrendezhettem a stúdiószínházban. Aztán úgy alakult, hogy egyre több budapesti felkérésem lett zenészként is. Az utolsó években abban állapodtunk meg a színházzal, hogy fél fizetésért egy darabban játszom. Az is szempont volt a távozásomban, hogy Mohácsi János, Znamenák István eljöttek Kaposvárról, és felkérést kaptam a HOPPart Társulattól, hogy csatlakozzak hozzájuk. De legfőként a családom miatt döntöttem így. Megszületett a gyerekem, a feleségem, Kovács Andrea jelmeztervező budapesti, nem szeretett vidéken élni.
– Műkedvelő zenésznek tartod magad. Milyen előzményei voltak a színházi zenei pályafutásodnak?
– Citerával kezdtem a zenélést nyolc-kilenc évesen. Volt otthon a sarokban egy gitár, tizenegy-két évesen elkezdtem pengetni az Egy nehéz nap éjszakája című Beatles-film hatására. A színházi zenélés a ’90-es évek végén jött. Znamenák István Balatonbogláron, a Csiky Gergely Színház nyári játszóhelyén megrendezte Koenigsmark Susogó ligetek ünnepe című darabját, és megkért, hogy dolgozzuk át hozzá Mozart Requiemjét modern stílusokban. Kaposváron egy rockzenekarban zenéltem Zságer Balázzsal, aki a Žagar zenekar frontembere lett, vele együtt csináltuk meg ezt a feldolgozást. A későbbiekben az öccsével, Zságer Ákossal több darabnak, köztük a Galócának, a Ludas Matyinak szereztük a zenéjét. Amikor Mohácsi János megkért, hogy zenéljek a Csak egy szögben, elkezdtem cimbalmozni tanulni Horváth Elemértől, eljártam népzenei táborokba. A Sárga liliomban eleve van egy cimbalmos szerep, amit a Nemzetiben, a Mohácsi rendezte előadásban játszottam. Alföldi igazgatása alatt az Egyszer élünk...-ben is zenéltem. Iszonyatos nagy feladat volt az E föld befogad az Örkény Színházban szintén Mohácsival, a színpadi zenélés mellett hét karaktert játszottam a darabban. Igazság szerint az Örkény az a társulat, ahová a mai napig nagyon szívesen tartoznék.
– Az Átrium kultúrbrigádos produkcióinak az egyik húzóembere vagy. Az Igenis, miniszterelnök úr!-ban te okozod a bohózati bonyodalmakat.
– Nagyon szeretem a Kultúrbrigád színházcsinálását. Az Igenis, miniszterelnök úr!-ban a kumranisztáni nagykövet az, aki helyreteszi a nagyon „okos” politikusokat, kioktatja őket, hogy ne legyenek álszentek, ne játsszák az eszüket. Tapsok, harsány hahoták között megyek be a színpadra, és betoncsenddel van vége a felvonásnak. Mindig rácsodálkozom, miért „kell” elrontanom a közönség jó hangulatát. Znamenák István rendező kifejezetten kérte, hogy halkan kezdjem a beszédemet, aztán mutassam meg ennek a más kultúrából érkező embernek a valódi énjét, ami félelmetes.
– Az Egy, kettő, háromban a vígjátéki gépezet apró fogaskerekét, nyúlfarknyi epizódszerepeket hozol a bankigazgató környezetéből.
– Gyakorlatilag mindannyian Alföldi Róbert nagymonológjának a szösszeneteként vagyunk jelen. Az egyik szerepem Dr. Pinsky, aki Norrison, a főnöke szemében hős, mert influenzás, lázas állapotban is bejön dolgozni. Dr. Wolffként egy gyomorbajos, fontoskodó figura vagyok, a bank egyik vezető embere.
Gyabronka József, Némedi Árpád, Bálint András, Dékány Barnabás A Krakken művelet című előadásban – A Krakken műveletben felismerhetetlen külsővel alakítod a santrölli balfék gondnokot-portást, aki afféle „megoldóember”. Könnyen ráhangolódtál Bodó világára?
– Régi vágyam volt, hogy szeretném elváltoztatni magam, és ez a gondolat teljesen találkozott Bodóéval. Kérte, hogy legyen kicsit alzheimeres a figura, rázza a fejét. Nagyon tetszenek Viktor agymenései, az őrületek, amiket a színpadra rak. Sokszor félszavakból, egy tekintetből értettem, hogy mit akar. Az a jó, amikor egy színész ki meri nyitni magát, csinálja az ötleteit, aztán visszavesz belőle a próbákon. A Mohácsinál tanultakat is kamatoztathattam Bodónál, nem esem kétségbe, ha nem kész szöveggel kell dolgozni. Ennél az előadásnál iszonyatosan fontos a ritmus, a tempó, eleve nehéz a szöveg. Nem kamuzunk, leszótáraztuk a sarntröll nyelvű szavakat, pontosan azt mondjuk, ami le van írva.
– Lázár Kati szerint a régi Kaposvár szellemisége jött vissza A Krakken művelet próbái alatt. Te is így érzed?
– Polgár Csaba megnézte az előadást, utána csodálkozva kérdezte: ti most dolgoztok először együtt? Olyan, mintha évtizedek óta ismernétek egymást! Kaposvár szellemiségét óhatatlanul hurcoljuk magunkban. Ahogy vége volt a próbáknak, mi, kaposváriak, Lázár Kati, Molnár Piroska, Lecső Péter, Lugosi György meg én még ott maradtunk, a fiatalok kicsit körénk gyűltek.
– Nincs hiányérzeted a főszerepeket illetően?
– Közhely, de igaz, hogy nincs kis szerep. Minden szerepet főszerepnek tartok. Ahogy a színészek szokták mondani: a színházban az a jó, ha egyik nap Hamlet vagy, a másik nap meg sírásó.
