Naná, hogy Nána!
Kisnána nem tartozik a leglátogatottabb turistalátványosságok közé. Pedig ott volna a helye. Nehéz ezt megmagyarázni, mitől lesz egy vármaradvány divatos vagy divattalan, nyilván közrejátszik bizonyos idegenforgalmi hagyomány, szerepe van a propagandának vagy a hiányának, meg még sok egyéb másnak is. Kisnána viszonylagos ismeretlenségének egyik oka az lehet, hogy az Egerbe (Bükkbe) vezető utak jobbára elkerülik.
Az ember vagy a pályán dönget végig Füzesabonyig, és ott fordul fel (direkt volt, korrektebben felfelé), vagy a felső úton, Mátraháza–Parád felé kerülve éri el a célját. Ez a középső út a Bükk alján, Egerszalók és Abasár között csak a szenvedélyes borvásárlók vagy a vízisportok szerelmesei (markazi víztározó) előtt ismert. Pedig a kisnánai vár is megérdemelné a figyelmet.
Igaz, nincsen széles körben elterjedt legendája. Nem ostromolta a török, nem védték hősleg honfiaink, nem rombolták le és nem robbantották fel titkos alagúton bejutott ellenek. Nem szólanak róla dalok és históriás énekek, nem készültek róla nagy, romantikus vásznak. Évszázadokig épült, lépésről lépésre, előbb csak egy kis templom volt a helyén, aztán lakóház, abból lett, lassan, a vár, melyet román, majd gótikus stílusban palotának építgettek, s később, egyre nehezebb időkben (husziták, majd törökök, rablók, ilyenek) védvárnak képezték át. Aztán kihaltak eredeti tulajdonosai (a Kompolthyak), mindenféle más kezekre, majd pusztulásra jutott. A tizenkilencedik század óta romként tartották számon, az ezerkilencszázhatvanas évek elején esett át először egy nagyobb feltáráson (egy korabeli fénykép tanúsítja, hogy mindössze két fal állt a régi épületekből), majd a kilencvenes évek hozták el az igazi rekonstrukció idejét.
Ma már a látogató úgy érezheti, mintha egy valóságos, működő várban járna. Segíti ebben egy háromdimenziós film, néhány múltba néző készülék, két kiállítás és sok kedves helyi munkatárs.
Ne kerüljék el.
