„A korlátlan hatalom előbb-utóbb visszarúg” – Mohácsi János Kaposvárról és a színművészetiről
Meglepte, hogy Vidnyánszky Attilát nevezték ki az SZFE kuratóriumának elnökévé?
Nem lepett meg, mert attól kezdve, hogy az SZFE demokratikusan megválasztott rektorát, Upor Lászlót nem nevezték ki, várható volt, hogy ez fog történni. Gondoltam, hogy nem állnak meg félúton, és folytatni fogják a színművészeti elfoglalását.
Csakhogy Vidnyánszky párhuzamosan a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese is. Összefér ez a kettő? Nem etikátlan?
És ha etikátlan, akkor mi van? Majd kitalálnak erre is valamilyen magyarázatot vagy megoldást. De az az igazság, hogy én nem nagyon foglalkozom már ezzel. Félretolom. Szolidáris vagyok az SZFE-vel, voltam tüntetni, de nem ez határozza meg a hétköznapjaimat.
Azért nem foglalkoztatja, mert tehetetlennek érzi magát?
Nem annak érzem magam, hanem az vagyok. Amikor az egyetem jogszerűen megválasztott rektorát nem nevezik ki, az olyan mélyen jogsértő, hogy utána nincs mit csodálkozni a következő jogsértő és etikátlan döntéseken.
Vidnyánszky minden pozíciót megszerzett, amellyel a színházak sorsáról és finanszírozásáról döntenek, és most már az egész képzést is uralja. Sokan mondják, hogy ilyen hatalmi koncentráció a ’70-es, ’80-as évek kádári kultúrpolitikájában sem létezett.
Ez így van, bár én a ’70-es években még gimnáziumba jártam. Amúgy a ’80-as években is elég tekintélyes hatalom volt Aczél György kezében, de nem én vagyok hivatott a két korszakot elemzően összehasonlítani. Az viszont biztos, hogy Vidnyánszky hatalma erősen túlméretezett, és ez senkinek sem jó. Sem az SZFE-nek, sem a Kaposvári Egyetemnek, de még a Magyar Teátrumi Társaságnak sem.
Pedig a szintén Vidnyánszky által alapított Magyar Teátrumi Társaság vállaltan jobbra húz.
Csakhogy a korlátlan hatalom előbb-utóbb visszarúg. Én abszolút demokráciahívő vagyok, nagyon fontosnak tartom a visszajelzéseket. Még egy autót is csak úgy lehet biztonságosan vezetni, ha a műszerfalon látod a jelzéseket, hogyan működik a motor, mennyi benzin van, és a GPS mit mutat. Nem jó ezeket kikapcsolni, mert akkor azt sem fogod tudni, hogy hol vagy, és nem fog-e lerohadni alattad az egész. A kontroll nélküli hatalom önveszélyes is.
Nemrég Csáki Judit egy Facebook-posztban tette közzé, hogyan rúgta ki önöket Vidnyánszky annak idején a Kaposvári Egyetemről. Ahol Csáki a Színházi Tanszéket vezette, ön pedig ott tanított. A város fideszes vezetése előbb létrehozott egy színházi intézetet, majd a személyére szabott intézményvezetői pályázatot Vidnyánszky megnyerte. Ezután bejelentette: a következő színészosztályt már nem ön fogja indítani, hanem ő lesz az osztályfőnök.
Ez így történt, Csáki Judit nem légből kapott dolgokról írt. Igaz az is, hogy később Attila odajött hozzám és Judithoz az egyetemen, és azt mondta: hallott arról, hogy Ascher Tamás hív minket a budapesti színművészetire, de ne menjünk. Mutassuk meg, hogy attól, mert nem azonos oldalhoz tartozunk, még jól tudunk együtt dolgozni. Majd körülbelül két hét múlva megkaptuk a felmondólevelünket, mégpedig azonnali hatállyal. Másnap már nem kellett bemennünk az intézetbe.
Mi oka volt Vidnyánszkynak arra, hogy ilyen módszerekkel távolítsa el önöket?
Nem tudom, és a feltételezések nem is érdekelnek. Tény, hogy arra kért, maradjunk, és azután kirúgott, több tanártársunkkal együtt. Az is zavart, hogy miért sorolt be engem a „másik oldalhoz”, számomra értelmezhetetlenek az efféle politikai skatulyázások. Egyik párthoz sem tartozom. Azt sem tudom, honnan vette, hogy Ascher hívott minket az SZFE-re, ahol akkoriban ő volt a rektor. Ez egy pletyka lehetett, mert legalábbis engem nem hívott Tamás. A kaposvári kari értekezleten, ahol Judit kivont karddal küzdött értünk, sorolta, mire lenne szüksége a tanszéknek. Látható volt, hogy az egyetemi vezetésből ez senkit nem érdekel, de annyi gerinc sem volt bennük, hogy azt mondják: ti úgyis ki lesztek rúgva. Azonban a rendreutasításokból, az oda nem figyelésből érzékeltük, hogy fogy körülöttünk a levegő. Úgyhogy felkészültem arra, hogy mi nem leszünk ott már sokáig.
Ez ma is fájó pont?
Ha Judit nem írja meg most, nekem eszembe sem jutott volna.
Talál párhuzamot aközött, ami Kaposváron történt, és ami most az SZFE-n?
Kaposváron egy intézetet létesítettek, hogy azon keresztül Vidnyánszky megszerezhessen egy tanszéket, az SZFE esetében alapítványi tulajdonba került az egyetem. A technikák különbözők, de a hatalmi nyomulás ugyanaz. Ott is korszerűsítésről és átszervezésről beszéltek, és a színművészeti esetében is ez a szöveg. De ez egy jelenlegi állapot. Hogy aztán hogyan alakul majd a kuratórium és az SZFE kapcsolata, azt senki nem tudja megmondani. Bár a kaposvári példa miatt joggal lehet aggódni és gyanakodni.
Lát még esélyt arra, hogy létrejön valamilyen egyezség a kuratórium és az SZFE között?
Ha sok esélyt nem is látok, fölösleges falra festeni az ördögöt. Elég akkor nyomni a vészcsengőt, ha már megjelent az öreg patás.
Jámbor barátokat kellene Vidnyánszky kuratóriumában látni?
Ha én lennék a kuratóriumi elnök helyében, biztos, hogy elfogadtam volna az egyetem által javasolt kuratóriumi jelöltek közül kettőt-hármat. Már csak azért is, hogy ne sírjon senkinek a szája. Nem lenne inkább helye a testületben például a világhírű zeneszerzőnek, Eötvös Péternek, mint a Slovnaft vezérigazgatójának? Nagyon nem szeretnék most a szenátus tagjainak helyében lenni. Sohasem volt kedvem a belterjes kamarillaharcokhoz.
Az SZFE Hallgatói Önkormányzata nyilatkozatot adott ki, hogy nem fogadják el ezt a kuratóriumot. A tanárok közül pedig Zsámbéki Gábor és Gáspár Máté már felmondott. Vélhetően most sokan azt fontolgatják: felálljanak vagy maradjanak? De meddig és milyen kompromisszumok árán?
Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, senki nem szólhat bele kívülről. Felelőtlenség azt követelni, hogy vonuljanak ki az egyetemről, vagy hogy továbbra is tartsanak ki. Azt persze érdemes végiggondolni, hogy melyik döntésnek milyen következményei lennének, bár azt hiszem, akik az SZFE-en vannak, sokkal jobban tudják, mint a partvonalon túlról bekiabálók. Én meg tudom érteni, hogy Zsámbéki és Gáspár Máté miért álltak fel, és nagyon becsülöm őket ezért. Ugyanakkor megértem és becsülöm azokat is, akik úgy döntenek, hogy maradnak. Akár azért, mert osztályuk van, és folytatni szeretnék a szakmai munkájukat, akár azért, mert enni kell adni a gyereknek. Én nem vagyok ezzel kapcsolatban sem szívbajos, sem álszent.
Gyurcsány Ferenc mégis azt üzente nyilvánosan: akinek köze van az egyetemhez, ne vegyen részt ebben a tisztességtelen játékban.
Gyurcsánynak miniszterelnökként lett volna elég ideje bizonyítani. Nem biztos, hogy most másoknak kellene megmondaniuk, hogy mit tegyenek. Egy biztos: a politikának egyáltalán nem kellene beleszólnia az SZFE dolgaiba.
Csakhogy Vidnyánszky céljai is politikaiak. Nem titkolta, hogy Upor Lászlót azért nem nevezik ki rektornak, mert nem elég nyitott a jobboldal felé. Az egyetemet világnézetileg is át akarja rendezni, felrótta, hogy Kerényi Imre volt ott az utolsó konzervatív gondolkodású tanár, és ezért rúgták ki onnan.
Először is, annak az állításnak, hogy Upor nem nyitott a jobboldal felé, az információtartalma számomra nulla. Nem tudom, miből vonták le ezt a következtetést. Kerényi Imrét pedig, az én ismereteim szerint, azért küldték el az egyetemről, mert a végén már be sem járt az óráit megtartani, annyira lekötötték az egyéb, politikai tevékenységei. Illetve volt olyan osztálya is, ahol a diákjai azt kérték, inkább ne jöjjön be. Annyira gyengének tartották az órákat, hogy maguk kérvényezték, más tanárok tanítsák őket.
Vidnyánszky azonban – a Magyar Teátrumi Társaság nevében – azt is kijelentette, hogy a szakma túlnyomó többsége szerint az SZFE-n alacsony az oktatás színvonala. Ön is így tapasztalja?
Egyáltalán nem. Mielőtt valaki ilyen kijelentéseket tesz, meg kellene kérdeznie a szakma reprezentatív hányadát, hogy mit gondol erről. Én sokszor dolgoztam együtt a színművészetin végzett fiatalokkal. Akadt olyan, akivel nem tudtam jól együttműködni, és találkoztam elképesztő tehetségekkel is. Ugyanez igaz a kaposvári színésznövendékekre is. De az, hogy az SZFE-ről csupa rossz színész jönne ki, egyszerűen nem igaz. Régóta a szakmájukhoz értő emberek választják ki a hallgatókat, és nem őrültek meg, hogy a gyengéket vegyék fel, és aztán rossz irányba vigyék őket.
Vád az is, hogy az SZFE-n végzett pályakezdő színészek nem hajlandók vidékre szerződni. Mit gondol erről?
Ez sem igaz. Meg kell nézni, hogy a vidéki színházakban hány olyan fiatalember van, aki az SZFE-n végzett. Dolgoztam Szegeden, ott is volt egy a színművészetiről frissen szerződtetett színész, Szombathelyen többel is találkoztam. Gyakran hívnak fel fiatal színészek, hogy nem tudnak elhelyezkedni vidéken sem, pedig mennének szívesen, de minden társulat tele van. Ahhoz, hogy bekerüljenek valahová, marha nagy szerencse kell, jó embereket kell jó időben felhívni. Úgyhogy az az állítás, hogy a pályakezdő színészek elkerülik a vidéki kőszínházakat, tételesen nem igaz.
A budapesti teátrumokat is egyre jobban megosztják, lesznek fővárosi és állami fenntartásúak. Félő, hogy ez is csak tovább szítja a szakmán belüli ellentéteket.
Én sem tartom ezt jónak, mert ismét politikai csapás mentén lesz megosztva a színházi élet. Az öcsémmel, Mohácsi Istvánnal meg is egyeztünk abban, hogy csakis olyan előadásokat akarunk bemutatni, amelyek mindenkihez szólnak, az egész közönséghez, pártállástól függetlenül. Azt, hogy ki legyen a színházigazgató, mélységesen szakmai kérdésnek tartom, ennek sem politikai harcok árán kellene eldőlnie.
Nemrég egyik interjújában kijelentette: Schilling Árpádhoz és Bodó Viktorhoz hasonlóan, lehet, hogy önnek is külföldre kell mennie. Miért?
Persze az is lehetséges, hogy az utolsó tíz-tizenöt évemben kiváló előadásokat rendezhetek majd itthon. Ám ehhez az is kell, hogy hívjanak. Most éppen nem vagyok elkényeztetve. A szeptemberben induló évadban csak Miskolcra és Szombathelyre hívtak rendezni, de például Budapesten egyetlen színháztól sem kaptam felkérést. Nekem is van családom, és dolgozni szeretnék, és talán tudok is. Ha itthon elfogynak a lehetőségeim, le kell vonnom a következtetéseket.
