Mit mond Deák?

Árvának született. Anyja belehalt világra hozásába. Apja nem is akarta látni a fiát. Kiadta mostoha dajkaságba. Ők ketten soha nem találkoztak.

Barátja volt Vörösmarty Mihály és Wesselényi Miklós. A költő halála után gyámleányául fogadta Ilonát, akit később Széll Kálmán vett nőül. A hajdani (1899–1903 közt) first lady megírta emlé­keit. Deák Ferenc ekkor leginkább a dunántúli ezer holdon gazdálkodott (mérsékelt sikerrel), amíg el nem adta a birtokot, ezután a pesti Angol Királynő Szállóban élt és fogadta politikus barátait.

Nem nősült meg. A közélet lekötötte. Elébb megyei alügyész, táblabíró, majd alispán, diétai követ Pozsonyban. Tekintélyes. „A nagyok legszerényebbike” – mondták kortársai, akik gyakran kérdezték egy-egy gubancosabb helyzetben, hogy „mit mond Deák”. Eszes volt, és művelt. Igazi tehetség. Memóriája rendkívüli. (Kívülről fújta az egész Zalán futását.)

Kritikus volt, következetes és könyörületes. Sohasem harciaskodott. Senkit megbántani nem akart. Ha bírált bárkit is, szerét ejtette, hogy hamarosan javára is szóljon. Igaz, Széchenyivel valami nézeteltérés miatt egy darabig nem kezelt. Kossuthtal megújuló vitákban állt. „Az okoskodásban oly szívós magyaroknál” gyakran észbeli rövidséget gyanított.

Keveset evett, keveset aludt, szívesen volt egyedül. A protokollból kivonta magát. Díszelegni nem szeretett. A kiegyezést követő koronázás alatt a szobájában üldögélt egyedül. A királytól soha semmiféle jutalmat, kitüntetést, „ordót” el nem fogadott. „Gyújtsatok gyertyát! Világosabb legyen” – ismételte meg a halálos ágyán Goethe utolsó szavait. A haza bölcsének nevezték, a nemzet prókátorának.

Gyámleánya visszaemlékezéséből a történelmi tabló is kiolvasható a kiegyezés körüli időkből.

(Széll Kálmánné Vörösmarty Ilona: Emlékeim Deák Ferenc politikai és magánéletéből. Athenaeum Kiadó, Szépmíves sorozat.)