Mindig kell valaki, akit gyűlölhetünk – Mohácsi János a múlt ismétlődő forgatókönyvéről

– Závada Pál Egy piaci nap című regénye rögtön az irodalmi sikerlisták élére került. A szerző bírósági iratok, eredeti dokumentumok alapján dolgozta fel az 1946-os kunmadarasi és miskolci zsidó pogrom eseményeit. Kockázatos dolog sikerkönyvet színpadra vinni. Mi az, amit a regényhez hozzá tud adni az előadás?

– Ezt soha nem lehet előre tudni, és számunkra inkább az volt a kérdés: a műnek színpadon van-e a helye? Megszólíthat-e sok nézőt, függetlenül attól, hogy olvasták-e a regényt? Én a könyv témáját nagyon fontosnak tartom, az írásmódját is, hogy női szereplők szemszögéből mondja el a zsidók ellen elkövetett gyilkosságokat. El akartam kérni Závadától a regény rendezési jogát, de kiderült, hogy ez már a Radnóti Színháznál van. Aztán kalandos helyzetek után a színház mégis engem kért fel a rendezésre.

– Gondolom, Závada is lobbizott ezért.

– Biztosan. Pali látott már ezt-azt tőlem, és szereti állandó zenei munkatársainkat, Kovács Mártonékat is. Úgy gondolta, jó kezekbe kerül nálunk a könyve, a színpadi átdolgozásában is részt vett.

– Ön már többször rendezett olyan darabot, amely a zsidóüldözésekről, az antiszemitizmusról szólt. Igaz, azok a második világháború alatt, a holokauszt idején játszódtak.

– Az Egy piaci nap épp azért izgalmas számomra, mert a háború utáni üldözéseket mutatja be. Akkor már megszűnt a zsidók államilag irányított megbélyegzése és kirekesztése, a zsidógyilkosságokat elkövetők nem parancsszóra cselekedtek. A gyűlölet és az antiszemitizmus azonban már olyan mértékben átjárta az egész társadalmat, hogy az emberek felszólítás nélkül, maguktól is gyilkoltak.

Fotó: Merész Márton

– Pedig 1946-ban, a pogromok idején már megalakult a köztársaság. A politikának lehetősége lett volna arra, hogy szembenézzen azzal, hogy Magyarország is felelős a holokausztért. A darab azt is leleplezi,hogy a pártok csupán politikai nyerészkedésre használták a zsidókérdést, miközben mindannyian haszonélvezői voltak a deportálásoknak, az ellopott zsidó vagyonoknak.

– A politikának akkor és mindig is hatalmas a felelőssége, és következetesen rossz irányba viszi az országot. Cinikus, hamis ideológiákkal manipulálják a társadalmat, ennek volt egyik következménye a pogrom is. Uszítással és a gyűlöletkeltéssel itt mindig is sikeresen lehetett politizálni, úgy látszik, nálunk fokozott az igény bűnbakokra és hogy mindig lehessen valakit utálni. Ennek nincs se eleje, se vége a történelem hullámverésében. Viszont az előadásban minket sokkal inkább az egyes emberek személyes felelőssége érdekelt, hiszen például Kunmadarason gyakorlatilag szomszédok gyilkoltak le szomszédokat.

– A történet azzal kezdődik, hogy néhány túlélő visszatér a koncentrációs táborokból a falujába, de a házaikban már mások laknak. A falusiakat felháborítja, hogy a zsidók visszakövetelik a tulajdonukat, mondják is: „Többen jöttek vissza, mint ahányan elmentek.” Meggyanúsítják a zsidókat árdrágítással, feketézéssel, sőt vérváddal is. Elszabadul a pokol a településen, és a tömeg meglincseli „a kemenceszökevényeket”. A helyi politikusok, a rendőrség passzívan szemléli a mészárlásokat.

– A megdöbbentő tényleg az, hogy senki nem kényszerítette a lakosokat arra, hogy öljenek. Rendezőként az foglalkoztatott: hogyan juthatnak el idáig átlagos emberek? Hiszen ők sem ördögök voltak, hanem olyanok, mint mi. Ráadásul pogromok nemcsak Kunmadarason robbantak ki, hanem sok helyen az országban. Például Miskolcon a kommunisták uszítottak az „árdrágító” kereskedők, azaz a zsidók ellen, és a feldühödött vasmunkások lincselték meg őket. Van egy angol mondás: nyomás alatt lesz a szénből gyémánt. De ez nem igaz. Az emberből nyomás alatt nem feltétlenül gyémánt lesz, hanem bizony állat. A legrosszabb jön ki belőle. Ezért is fontos odafigyelni az előítéletekre, felismerni, ahogy a hatalom manipulál és kizsigerel. Iszonyatos következményei lehetnek, ha nem állítjuk meg időben az elszabaduló indulatokat. És ebben az egyének felelőssége is óriási, hiszen mindenki eldöntheti, hogy miben vesz részt és miben nem. A politikának lehet nemet is mondani.

– Az önök előadásában a humor mégis markánsabb szerepet kap, mint a regényben.

– Amikor öcsémmel, Isóval (Mohácsi István) négy éve bemutattuk a kamenyec-podolszkiji vérengzésekről szóló Számodra hely című előadásunkat, megállapodtunk abban: bármennyire tragikus is a történet, nem lehet végig a pátosz hangján fogalmazni. Ha egyfolytában sokkoljuk a nézőket, egy idő után elkezdenek védekezni, és bezáródnak. Én sem bírok horrorfilmeket nézni, két perc után elkapcsolok. A színházban szükség van olyan esztétikai, dramaturgiai eszközökre, amelyekkel szörnyűségek is befogadhatóbbak a közönségnek.

Fotó: Merész Márton

– Korábbi, A Dohány utcai seriff című előadásukat holokauszttúlélők visszaemlékezéseiből írták. Ott a sötét volt a dramaturgiai eszköz: a nézők semmit sem láttak, csak a színészek hangját hallották.

– Abban a produkcióban sok zsidó viccet is elmondtunk, hogy jelezzük: a humoron keresztül mennyi előítéletet, aljas gondolatot lehet beégetni az emberek tudatába. A mostani előadásunkban viszont a humorral azt akarjuk éreztetni, hogy a lincselő gyilkosok is emberek voltak. Sok helyzetben röhejesek. Fontos, hogy a néző minél nagyobb érzelmi amplitúdókat éljen át, olykor ne is tudja, nevessen-e vagy sírjon. Fogadja be mindazt, ami a színpadon történik, racionális ítélkezések nélkül. A színház ugyanis érzéki műfaj, a néző ne a nézőtéren gondolkodjon, legfeljebb előadás után.

– A regény tele van erőszakkal. Sok rendező ezt úgy oldaná meg, hogy művérben áztatná a színpadot.

– Ez az, amit semmiképp nem akartam. A néző pontosan tudja, hogy színházban van, nem olyan ostoba, hogy összekeverje a valósággal. Viccesnek tartom, amikor naturális módon próbálják életszerűvé tenni a jeleneteket. De udvariatlanság az is, ha folyton arra figyelmeztetik a közönséget, hogy ez csak színház. Számomra egyértelmű volt, hogy a brutalitást elemeltebb, absztraktabb módon kell kifejezni. Például zenével. Az áldozatok eléneklik, hogy gyilkosaik mit tettek velük.

– Március végén kezdték a próbákat, és közben lezajlott egy választás Magyarországon. Ez mennyire befolyásolta a munkájukat?

– Semennyire. Jól néznénk ki, ha egy választástól függene, hogy milyen esztétikai élményt kap a közönség. Én nem engedem be a politikát a színpadra. Az is zavar, hogy az előadás egyik pillanatát sokan aktuálpolitikai üzenetként értelmezik. Az egyik lincselés után a nekihevült magyarok elkezdik énekelni a Kossuth-nótát. Ezt még a választás előtt találtam ki. Majd látom, hogy április 8-án éjjel a győzelemittas Fidesz-vezérkar is elénekli a Kossuth-nótát. Az egybeesés a véletlen műve, de mindenki azt hiszi, hogy aktuálpolitizálni akarok. Úgyhogy lehet, hogy le is cserélem ezt a nótát más hazafias dalra, mert nem szeretném, hogy bárki is rosszul érezze magát a nézőtéren. Én nem baloldali vagy jobboldali embereknek csinálok színházat, hanem a közönségnek.

– Az előadás végén elhangzik: előbb-utóbb olyan hely lesz Magyarország, ahol lehet élni. Pedig a jelenünk kísértetiesen hasonlít a múlthoz. Véres pogromok ugyan nincsenek, de a félelem és a gyűlölet ismét ragályosan terjed az országban.

– Ha megtörténhet ma egy budapesti üzletközpontban, hogy egy kigyúrt alak megtámad egy rabbit, majd simán elmenekülhet, az már azt jelzi: nagyon könnyen mobilizálható az életveszélyes gyűlölet.

– Az előadás után azon is tűnődtem: hogyan lehetett elhinni az elképesztő és nyilvánvalóan hazug vérvádakat? Valószínűleg ugyanúgy, ahogy ma a fél ország elhiszi, hogy egy 87 éves zsidó magyar Amerikából irányítja a világot. Ahogyan elhiszik, hogy a nálunk nem létező migránsok ki akarnak rabolni minket. A félelemkeltés és bűnbakképzés mechanizmusa semmit sem változott.

– Itthon kiállhat egy miniszter a kamerák elé, és bejelentheti, hogy egy migráns eldobott egy szendvicset, és ez az oka annak, hogy kitört nálunk a sertéspestis. Ez egy felelős kormánytag szájából hangzik el, és nem tart attól, hogy röhejessé teszi magát mindenki előtt. És senki sem utasítja vissza őt a helyszínen, nincs következménye sem. Ez katasztrófa. Amikor nemrég egy kistelepülésen a panzió tulajdonosa be akart fogadni pár napra néhány legálisan itt tartózkodó menekültet, a falusiak halálosan megfenyegették a panzióst, és kiszúrták az autójának a kerekeit. Ezután a miniszterelnök úgy nyilatkozott: örül, hogy a falu népe ilyen határozottan kézbe vette a dolgokat. Holott azt kellett volna mondania, hogy itt köztörvényes bűncselekmény történt. A gyűlöletkeltés forgatókönyve ugyanaz, mint régen.

– Előadásuk azt is felveti, meddig terjed az egyéni felelősség. Létezik kollektív bűnösség? Hiszen a lincselésekben Kunmadarason többé-kevésbé mindenki részt vett. Az is, aki csak passzívan nézte, és meg sem próbált ellene tenni.

– A kollektív felelősségre vonás nyilván nem lenne helyes, nem is lehetne megtenni. Bőven elég lenne a személyes elszámoltatás is. Elég, ha a független ügyészség és bíróság törvényesen működik. Kunmadarason például először elítélték a lincselésben részt vevő bűnösöket, majd felmentették őket. Pedig vér folyt az utcákon. Ugyanez történt Miskolcon is, szintén fölmentettek mindenkit, pedig ott is vér folyt. Nem alkalmazták a jogot, amely arra hivatott, hogy védje az állampolgárokat és a társadalom érdekét. Ahogy sok esetben ma sem a köz javát szolgálja a jog.

– A darab azt is üzeni: felelősek vagyunk azért is, amit nem teszünk meg. Ha közönyösen tűrjük a körülöttünk elkövetett aljasságokat. Manapság még ellenzéki körökben is, gyakran a liberális értelmiségen kérik számon, miért hagyta, hogy az ország idejusson. Miért nem vállal forradalmibb szerepet?

– Csodálkozva olvasom olykor ezeket a megmondóembereket, és szerintem elsőként önmaguktól kellene megkérdezniük: ők mit csináltak eddig? Mit tettek az országért? Nem biztos, hogy azt az értelmiséget kellene szapulni, amelyik, mondjuk ki nyíltan, úgy meg van mattolva itt, hogy ennél jobban talán csak Putyin Oroszországában vannak az értelmiségiek megszorongatva. Óvatosabban kellene bánni a szavakkal, nem jó mindig másokat forradalomra buzdítani. Nietzsche is leírta: nem szereti a forradalmakat, mert túl sok a füst és vér bennük. Ebben nagyon egyetértek vele. Nem szeretnék politizálni azon túl, hogy ilyen darabokat is rendezek, alkalomadtán mindenféle nemes célok mellé állok, elmegyek szavazni és tüntetni is. Ennél többet nem tudok és nem is akarok a politikával foglalkozni, mert az is káros, ha az ember élete már semmi másról nem szól.