Milyen film A régi város?
Hősünk karbantartó. Mord és szorgalmas. Kötelességtudó és lázadó egyszerre. Csapot szerel, havat hány, vécét operál, szemetet hord. Sötéten néz. Valami itt nem kerek – mondatja velünk a mozis tapasztalat. Ki ez a Lee? Mi a titka? Miért ilyen?
Régen egy tisztességes drámához kellett egy jól szabott tragikai vétség, amelyet tehetséges és küzdő hősünk elkövetett. Minél formátumosabb volt a szereplő, annál nagyobb hurokba kellett belegabalyodnia, hogy az ebből eredő konfliktusok után elbukjon, mint Hamlet, Othello, Bánk bán. A nézők pedig megrendülve, majd lelkükben és elméjükben megtisztulva mentek haza. A világrend helyreállt. („Belőle, ha megéri, nagy király vált volna még…”)
Mit keres királyok, királyfiak, nagyurak között egy viceházmester? A közelmúlt filmdivatjaiból az látszik, hogy a szereplők társadalmi státusa lefelé mozog, hogy az időfelbontásos szerkezetek miatt nem látjuk elébb a bűnt, majd következményét, a bűnhődést, hanem már jól benne vagyunk a cselekményben (csap megszerelve, hó elhányva), amikor megérezzük a rejtélyt, a sors suhogó csapásait, felfedezzük a kibontatlant. Aztán lesz, ami lesz.
Itt: családi dráma, halott báttyal, tönkrement házassággal, megbélyegző közvéleménnyel. A régi városból el kell mennie Leenek. Ám mégis visszajön, mert erre kényszeríti a helyzet, amelyet elfogadni nem nagyon akar (aki menekülőben van, az futás közben ne gyóntasson, ne énekeljen, ne kunsztozzon). A saját morcossága ismétlődik a rábízott, nyakába szakadt unokaöcs makacsságában. Kettejük horzsolódása a film története. Hétköznapi hősök. Felróható tragikai vétségek nélkül. A megpróbáltatások sörbe fojthatók. A világrend ismerősen kisstílű. Naponta karbantartjuk.
A film hat Oscar-nominációt kapott, és nem véletlenül. Ebből kettőt – a legjobb eredeti forgatókönyvnek (Kenneth Lonergan) és a legjobb férfi főszereplőnek járót (Casey Affleck) – el is nyert. Érdekes világ, kiváló színészek, valódi élmény.
(Írta és rendezte: Kenneth Lonergan.)
