Megrontó vágyak – Péterfy-Novák Éva az emberarcú szörnyetegről
Az utóbbi évek egyik legbátrabb hazai regényét írta meg Péterfy-Novák Éva. Tabudöntögető könyv, amely szembesít egy képmutató társadalom működésével. A pedofília és a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények egyfelől elementáris népharagot és undort váltanak ki. Jogosan. Másfelől döbbenetes, mekkora a hallgatás a témáról. Holott az esetek többségében kiderült: az áldozattá váló gyerekek környezetében sokan tudták, legalábbis sejtették, hogy, mondjuk, mit művelhet otthon az apuka a kislányával, a nagyapa, nagybácsi miért ölelgeti, csókolgatja annyit azt a gyereket, és mért vonul el vele kettesben zárt ajtók mögé. Ám a néma tanúk, vagy ahogyan Péterfy-Novák Éva mondja, a tettestársak, gyakran szemet hunynak a történtek fölött, inkább nem beszélnek a szörnyű gyanúról. Bár az Apád előtt ne vetkőzz című regény szereplői kitalált személyek, a szerző valódi áldozatokkal készített interjúkat a könyv megírása előtt.
– Pszichológus barátaim segítségével találkoztam olyanokkal, akiket gyerekkorukban molesztáltak, szexuális bűncselekményeket követtek el ellenük. Természetesen név nélkül nyilatkoztak. Noha történeteikből sok minden bekerült a könyvbe, úgy írtam meg, hogy egyiküket se lehessen felismerni. Heten vállalták, hogy beszélgetnek velem, mindannyian nők voltak, ami azt is jelzi, hogy a férfiaknak még nehezebb a szexuális traumáikról beszélni. Próbáltam elkövetőkkel is találkozni, de ez reménytelen volt.
A regény megjelenése óta nagyon sok levelet kapott, csakis nőktől. Mindannyian áldozatok voltak, és nem akarnak mást, mint megosztani valakivel, amit átéltek. Az írónő mindenkinek válaszol, és arra biztatja őket, hogy mindenképpen forduljanak pszichológushoz. A terápia sokat segíthet.
– Némelyik történet annyira brutális, hogy nem bírna el nyomdafestéket. Beleírtam ezek közül néhány jelenetet a könyvbe, de aztán kihúztam. Befogadhatatlan lenne az olvasóknak. A nők többsége nemcsak az elkövetőre haragszik, hanem azokra a családtagokra is, akik nem vették észre vagy nem akarták észrevenni, hogy ki mit tett velük. Pedig volt, aki elmondta az édesanyjának, mit csinált vele az apja, mégsem kapott segítséget. A válasz általában az: nyilván te is akartad. Vagy ami még rosszabb: te viselkedtél kihívóan. Gyakran a felnőttek azt hiszik, hogy a gyerek csak felfúj valami apróságot. Nem tesznek semmit, mert nem akarják a családi szennyest kiteregetni, félnek a megbélyegzéstől.
Az írónő hozzáteszi: ezekben az esetekben senki nem tett rendőrségi feljelentést. Országos szinten is ritka, hogy pedofilügyekben büntetőítélet szülessen. A bizonyítás ugyanis sokszor nagyon nehéz, ha a meggyanúsított felnőtt tagad. A szomszédok, ismerősök nem mernek a rendőrséghez fordulni, mert mi lesz, ha nem sikerül bizonyítani a szexuális visszaélést? A végén még ők kerülnek bajba. Bár Péterfy-Novák Éva olyan esetről is tud, amikor egy faluban élő nagyapa letöltendő börtönbüntetést kapott az unokája súlyos zaklatása miatt. Mire a férfit kiengedték a börtönből, az unokának és édesanyjának menekülnie kellett a faluból. A család és a környezet egy része őket hibáztatta, amiért a nagyapa börtönbe került, és tönkretették az életét. Pedig az a „derék ember” szerintük nem is csinált semmit.
– Megdöbbentő volt az is, hogy akikkel beszélgettem, mennyire közömbösen, szinte érzelem nélkül idézték fel a gyerekkori traumáikat. Mintha csak úgy lennének képesek ezzel együtt élni, ha eltávolítják maguktól a szörnyűségeket. Ugyanakkor ezek a nők kivétel nélkül súlyos párkapcsolati problémákkal küzdenek.
Miközben a büntetőítéletek száma kevés, a bűncselekmények száma nagyon sok lehet.
– Pszichológus barátaim azt is elmondták, tapasztalataik szerint minden ötödik családban elkövethetnek gyermekek elleni szexuális zaklatást idehaza. De volt, aki állította: ez minden harmadik-negyedik családban megtörténhet.
Az írónő is átélt abúzust gyerekkorában, őt a szomszéd „bácsi” zaklatta. Számos barátnője közül csak egy akad, akit sosem ért szexuális bántalmazás. Ő a szerencsés kivétel.
– Ha a könyvemmel annyit elérek, hogy legalább egy szülő észreveszi a baj intő jeleit, már megérte, hogy megírtam – hangsúlyozza.
De hogyan lehet ilyen súlyos társadalmi problémáról regényt írni? Miként lehet szépirodalmi eszközökkel ábrázolni egy pedofilt? Erre talán még nem is volt irodalmi példa. Hogyan juthatott el valaki odáig, hogy például az unokáját megrontsa? Ördög lenne, vagy épp azért annyira ijesztő, mert neki is emberi arca van? Mit érezhet az a kislány, aki épp ezt a nagyapját szereti a világon a legjobban? És senkinek nem beszélhet titkos játékaikról, mert mások úgysem értenék meg. Hogy miért simogatja őt annyit a férfi? Miért megy be vele a vécébe is, és játszik vele „kiscicásat”? És amikor 15 éves nagylány lesz az unoka, miért csinálja vele „azt” az ágyban… Nagyapa azt mondja: azért, mert annyira szereti. Titkuk összetartozásuk záloga.
– De tisztázzuk: ennek semmi köze a szeretethez. Az nem szeretet, ha tárgyként használunk valakit élvezeteink önző kiélésére. Csak a nagyapa gondolja azt, hogy ő szereti ezt a kislányt, ezzel próbálja felmenteni magát, legalább önmaga előtt.
Lehet elborzadni, szörnyülködni, de a könyvben leírt szexuális aktusokat tényleg elkövették – büntetlenül – gyerekek ellen Magyarországon. Egy ilyen könyvet csak az tud megírni, aki magabiztosan uralja írói eszközeit, és ki tudja kerülni a csapdákat. Mert bármit gondol is a pedofilokról, íróként nem ítélkezhet, hiszen az a dolga, hogy hitelesen ábrázolja a főhősét. Akadt, aki hörögve írta ki a Facebookra: Péterfy-Novák Éva mentegetni akarja a pedofilokat! Majd megjegyezte: még nem olvasta a regényt.
– Eszem ágában sincs felmenteni ezeket az embereket. Ez a könyv regény, fikció, nem jogi szöveg, nem társadalomfilozófia, nem is szexuálpszichológia. Egy történet hétköznapi emberekről, akik nem hétköznapi – de annál gyakoribb – bűnöket követnek el. A benne szereplő nagyapa maga is súlyos bántalmazásokat élt át gyerekkorában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a valóságban is minden szexuális bűnöző áldozat volt egykor.
A regény az idősíkokat váltogatva sodorja az olvasót sokszor felkavaró, sokkoló mélységekbe. A nagyapa, Váradi Károly története a húszas években kezdődik, amikor a kisfiú még csak nyolcéves, a húga négy. Spanyolnáthában elvesztik az édesanyjukat, majd az apjukat is. A gyerekek árván maradnak egy kistelepülésen. Egy apácarend intézetébe kerülnek, ott elválasztják őket egymástól. Az intézeti fiúk élete maga a pokol: gyakorlatilag legális a nyílt erőszak. A nagyobb fiúk minden éjjel megerőszakolják a kisebbeket. Károly is átéli a totális fizikai kiszolgáltatottságot és azt is, hogy a felnőttektől nem remélhet segítséget. Noha az apácák látják, hallják, mi zajlik éjszaka a fiúk hálótermeiben, úgy tesznek, mintha semmiről sem tudnának. Néma közönyükkel válnak maguk is tettestársakká. Károlyt és a húgát később nevelőszülők veszik magukhoz. A gyerekek azt remélik, kiszabadultak a pokolból, és nem sejtik, hogy még van annál rosszabb is. Klára, a nevelőanyjuk eleinte halálra dolgoztatja őket, majd hirtelen látványos gyengédséggel kezd közeledni a kisfiúhoz. És ő már tudja: ha védelmet, biztonságot akar kapni magának és a húgának, azért fizetnie kell Klárának. Testi örömökkel. A legszörnyűbb az, hogy ezt is meg lehet szokni: a fiú eleinte zokog a fájdalomtól és a megalázástól, mikor fürdetés közben az asszony sikálókefével abuzálja. Később már önként kínálja fel a testét, Klára szexuális rabszolgának használja.
– Ez az eset is megtörtént 2008-ban, egy vidéki kisvárosban – jegyzi meg a szerző. – A nevelőanyát felmentették.
A regényben Károly éveken át kiszolgálja nevelőanyja bűnös vágyait, és azzal hitegeti magát: talán ez is szeretet. Hiszen az asszony – a szolgáltatásaiért cserébe – mindent megad nekik. A fiú felnő, gyári munkás lesz, húgával elköltözik Klárától. Megnősül, kislánya születik. És akkor derül ki, hogy az egykori áldozatból szexuális ragadozó lett. A férfi először a kislányát, évekkel később az unokáját, Esztert használja fel vágyai kielégítésére. Nem erőszakkal, de meghasadt énjében már nem tud különbséget tenni a szeretet és a romlottság között.
Eszter, az unoka rideg családi közegben nő fel. Mintha mindenkin a hallgatás páncélja feszülne. A kislány úgy érzi, figyelmet, kedvességet csakis a nagyapjától kap. Hogyan tudna egy gyerek szembenézni azzal, hogy az egyetlen ember, akit szeret, valójában szörnyeteg, és lehet, hogy belőle is szörnyeteget csinált?
Váradi Károly halála után évekkel Eszter már férjnél van. Házasságuk terméketlen. Úgy döntenek, megpróbálják az örökbefogadást. Az egyik intézetből próbaidőre kihoznak egy testvérpárt: egy kisfiút és a húgát. Úgy tűnik, talán lehetséges számukra a családi boldogság. Ám Eszter álmában megjelenik a halott nagyapja, aki feltűnő gyöngédséggel simogatja a kislányt. A férfi arcában Eszter a saját arcát látja meg. Azonnal eldönti, hogy visszaviszi a gyerekeket az intézetbe. A bűnök családi láncolatát csak így szakíthatja meg. Ha nem lesz gyereke, senkit nem ronthat meg. A regény azonban hagy némi reményt: talán mégis van esély újrakezdésre? Eszter pszichoterápiában próbál szembenézni önmagával és a családi múltjával.
Ahogyan egyébként Péterfy-Novák Évát is a pszichoterápia gyógyította meg, sőt írói indulását is a terápiának köszönhette. Első könyve nem fikció volt, hanem saját személyes traumájának a kibeszélése. Öt éve jelent meg az Egyasszony, amelyben leírta: egy orvosi műhiba miatt súlyosan fogyatékos kislánya született. Zsuzsi hét évet élt, az utolsó időszakában már olyan állapotban volt, hogy csak intézetben lehetett ellátni. A második terhességében a halott magzatát kellett megszülnie. És emellett egy bántalmazó férj brutalitását is el kellett viselnie. A történtek után harminc évvel tudott minderről őszintén beszélni a terápiában, és elsiratni halott gyermekeit. A terápia segített abban, hogy megtanuljon együtt élni a traumákkal. Új életet kezdett, második házasságából két egészséges gyereke született, ma már felnőttek. Éva újra elvált, de végül sikerült megtalálnia a boldogságát jelenlegi férje, Péterfy Gergely író mellett. Amikor az Egyasszony megjelent, a szerzője ötvenkét éves volt. A könyvnek most jött ki a tizedik utánnyomása. Első kötetes esetében ez példátlan siker. A műből monodráma is született, és az előadást már több mint 140-szer játszottak. Tenki Réka az alakításáért a legjobb női főszereplő díjat kapta a színikritikusoktól 2016-ban. És arra is van esély, hogy a könyvből Gigor Attila rendezésében film készüljön.
Péterfy-Novák Éva első könyvét egyfajta önterápiának szánta, és nem tervezett írói pályát a váratlan siker dacára sem. Aztán a szexuális abúzusok témája mégis annyira foglalkoztatni kezdte, hogy belefogott a második kötetbe. Próbára akarta tenni önmagát: képes-e fikciót is írni? Azt mondja, ezt a könyvet sokkal nehezebb volt megírni, mint az Egyasszonyt. A szörnyű intézeti jeleneteket például sokáig képtelen volt megírni, annyira megviselték, hogy egy évre le kellett állnia a regénnyel. Igaz, közben novelláiból adott ki egy kötetet, és útinaplót írt férjével hosszú, közös kínai utazásukról.
Az írónő azt tervezi, hogy létrehoz egy alapítványt (vagy felveszi a kapcsolatot egy már működő civilszervezettel), amely a szexuális bántalmazások elszenvedőinek, a súlyos betegségeken átesetteknek, illetve fogyatékos gyerekeket nevelő szülőknek nyújtana segítséget. Ezek az emberek pszichoterápiára szorulnának, de a méregdrága magánórákat csak kevesen tudják megfizetni. Péterfy-Novák Éva sok pszichológussal beszélt, akik örömmel részt vennének egy ilyen alapítvány munkájában. Ő maga anyagilag is hozzájárulna ehhez, de egyedül kevés a nagy tervek megvalósításához. Támogatókat, segítőtársakat keres.
