Mediterrán finomságok
Ízek és izék körül forog a történet. Egy nő, két férfi, sok eset. A lány/asszony szakácsnő. Ez rosszul hangzik, olyan konyhagőzösen, mosogatódézsásan, pállottul. Holott épp az ellenkezője igaz: főhősnőnk egy férfiszakma legjobbjait veri ki a ringből, úgy főz, mint egy kanszakács, csak még jobban. Annál is. Mert érzi.
Rendhagyó karrier lenne, hisz azt mondják: minden igazi séf fiúosztályba járt. Akik leányba, azok csak a háztájiban gyakoroljanak! A sparhelt körül.
Van tehát egy szuperzseni, nagyralátó, felfelé törekvő szakácsbajnokjelöltünk. S van körülötte így-úgy két férfi. Egy férj, aki elvette, és egy főpincérféle, aki szintén elvette (ő a férjtől). És mert mindenki oly ennivalóan rokonszenves, nehéz döntenie a k. nézőnek. Legjobb hát, ha hárman élnek együtt. Sűrűn hivatkozva Truffaut új hullámos filmjére, a Jules és Jimre, amely arról szólt, hogy egy nő és két férfi nem tud egymás nélkül élni. (Egymással sem, de ez más kérdés.)
A helyszín Spanyolország, van hát carramba sok, van verekedés, ölelkezés, van családi balhé, pofozkodás, elrohanás, összeroskadás és diadalmas felemelkedés. Végül pedig Canberra. Egy másik kaland.
Korunk hőse a szakács. Tévécsatornák szakosodtak rájuk, s filmen is egymásba érnek profik és amatőrök (Julie és Júlia, „nagy sor jövend utánad, szép hugom...”), csillagok hullanak a Michelin egéről, vacsoracsatáktól büfög az ország, étteremkritikusok álruhás serege oszt bizonyítványt. Szalonokban téma a buggyantott tojás. Torkos csütörtök mindennap! Az vagy, amit megeszel!
Soha szakma elevenebb PR-rel!
E tüzes lobogáshoz képest a film unalmas. Ha a kettesben vagy hármasban dilemmáját tudomásul vesszük, utána már nem sül ki semmi. Csak kimegy a gőz a fedő alól. Marad, mi volt: a puszta fazék s a használt izék.
(Rendezte: Joaquin Oristrell, játssza Olivia Molina, Paco Leon és Alfonso Bassave.)
