Mátyás Győző: Karácsonyi apokrif
„Napok óta próbálom elérni Jézust mobilon, de mindig kinyomja. Hogy az isten… Pedig látom, hogy aktív. Most módosította a profilképét a Facebookon. És mindennap megoszt legalább egy példázatot. Az ismerősei listája is rohamosan bővül. A Júdást viszont simán kitörölte.”
Röhögés, közbekiabálás, Pókember a két ujját szájába véve füttyög, Napóleon a villájával kopog az asztalon. A színpadon a mikrofon előtt ide-oda forgolódó, közönségnek integető figura. A hátsó asztaloktól már alig lehet kivenni poénosnak szánt ruházatát. Az óriáskivetítőn viszont részleteiben is látszik, hogy római katonának van öltözve, legalábbis a tunikaszerű szoknya meg a sisak és páncél hevenyészett utánzata ezt próbálja sugallni.
Egy stand up komikus, Tokai Tibor karácsonyi gigapartijának fellépője a műsor derekán.
Tettamanti Béla: Kulturális gyászkeretbe rajzolt karácsonyi jókívánságrajz a jövő évre. Sok Mikulást kevesebb Luciferrel!‒ Pedig tényleg el akartam hozni Jézust ide, a partira – folytatja ‒, hogy adja már elő valamelyik mutatványát, a bűvész úgyis lemondta a szereplést – hahotáznak a nézőtéren megint –, mondjuk járjon vizen, van itt egy elég méretes medence. Vagy javasoltam volna, hogy gyógyítson vakokat, de azt mondja a házigazda – itt a komikus Tokai felé bök a mutatóujjával, lovag módjára meghajol –, ezt ne nagyon forszírozzuk, mert nem biztos, hogy nekünk akkora buli, ha a tömegek elkezdenek tisztán látni.
Harsány röhögés, térdüket csapkodják a vendégek.
Az idén is Tokai Tiboré a legkirályabb karácsonyi parti, ahogy az egy igazi nagymenőhöz illik. Néha azzal szokott kérkedni, hogy neki járna az első száz hely a Forbes százas listáján. A birtoka Yorkshire-ben is tekintélyes lenne, tóval, mesterséges vízeséssel, állatkerttel, a kastélyt mintha a Loire völgyéből húzták volna ide, csak itthon kicsit még átdizájnolta a felsőmocsoládi ízlés. A futballpálya-méretű bálteremben tartották a karácsonyi vigasságot, amelyre politikusok, pénz- és üzletemberek, médiahírességek és celebségükről híres celebek voltak hivatalosak.
A hosszú, fűtött kocsifeljáró végén, a kastély kapujában alabárdosok fogadták a vendégeket, a konyhában németalföldi képekről lelépett bőrkötényes kukták és szakácsok sürgölődtek, az asztalok között a húszas évek orfeumából ideröppent pincérnők cikáztak, a ruhatárakban Playboy-nyuszik vetkőztették a vendégeket. Kis stíluskavalkád – jó sok pénzből.
Az este fénypontja DJ Johnny, majdnem A kategóriás sztár New Jersey-ből, annyi pénzért, mint egy kisváros éves költségvetése. Pár uniós pályázat megcsapolásából megvan. És ami lényeges: drágább, mint a nagy rivális, Kátai Dodi partiján fellépő Lula Montes művésznő. Nagy meccs ment Tokai és Kátai között minden téren. Kinek mekkora a vállalatbirodalma, kinek hány hektár földje van, melyiküknek van több politikus a zsebében? És természetesen tétje volt annak is, hogy melyikük rendez hivalkodóbb, rongyrázósabb karácsonyi partit, ahol cigánykereket hány a jó ízlés.
Tokai kémei jelentették, hogy Kátai Dodi fantáziája idén sem növesztett szárnyakat, így nem túl ötletdús karaokevetélkedő lesz nála, az nyer, aki a legkevésbé hamisan tudja merajakeriokizni az All I Want for Christmas is You című számot. Igen, azt, ami karácsony előtt hetekig harsog minden létező helyen.
Ennél azért nem lesz nehéz izgalmasabb, képzeletgazdagabb programot összehozni, hogy megint ők vigyék el a pálmát a „nemes versengésben”, vélekedett Tokai Tibor tikára. Két éve Kátai nyert toronymagasan. Nem az ötletességével, hanem az emlékezetes botrány miatt. Mindenki azt nézte az összes közösségi csatornán. Az lett volna a különleges attrakció, hogy Kátai a magasból angyalként ereszkedik alá a pórnép közé a földre, hogy átadja az ajándékokat. Négy erős kötéllel rögzített szerkezet tartotta Kátait a magasban, de az egyik segéd elbambult, a kötél elszabadult a kezéből, az egész tákolmány megbillent, Kátai pedig fejjel belezuhant az ünnepi tortába, csak a lábai kalimpáltak. Villogtak a vakuk, serregtek a videók. Bombasiker lett a YouTube-on. Ezzel nehéz lett volna versenyre kelni. De Kátai Dodi nem akart még egy ilyen győzelmet, úgyhogy maradt a karaokenál.
Tokai emberei azt találták ki, hogy az idén jelmezbál legyen a kastélyban, az erő, a hatalom igézetében. A résztvevőknek kötelező volt olyan figurának beöltözni, aki ujja körül pörgette a történelmet vagy éppen fittyet hány a valóságra. Napóleonnak vagy Pókembernek. Hannibálnak vagy akár Hannibal Lecternek.
De hogy még izgalmasabb legyen az este, kisorsoltak párokat a híres személyiségek közül, akiknek a színpadon kellett megmérkőzniük, miképpen tudnák legyőzni ellenfelüket. A közönség pedig szavazott, hogy melyikük volt meggyőzőbb.
A Sztálin–Amerika kapitány-meccs nem volt valami izgalmas. Ült kint a színpadon a két figura, Amerika kapitány szinte megszólalásig hű jelmezben, míg Sztálin inkább csak a bajusszal operált, és a kivetítőn odaírták, hogy Joszif Visszarionovics. Amerika kapitány azt mondta, ő lerendezné a tömeggyilkost, a szabadság ellenségét a csodapajzsával, míg Sztálin lakonikusan közölte, ő szimplán lelövetné ezt az izgága burgerjenkit. A közönség fanyalogva Amerika kapitányt juttatta tovább a következő fordulóba. Zenés szünet következett, majd a Pókember papírforma-győzelmet aratott Napóleon felett, aztán elkezdték behordani DJ Johnny szerelését a színpadra.
A teremben sűrű zsongás, poharak csendülése, a színpadon a készülődés zörejei. Hirtelen bántóan éles hang hasít a zsibongásba.
‒ Tokai Tibor ‒ visszhangozták a bálterem falára szerelt, puttónak álcázott hangszórók ‒, letartóztatom korrupció, sikkasztás, egyéb gazdasági bűncselekmények gyanújával.
A beszélgetések belecsúsznak a hallgatásba, a zsongást elnyeli a csend, mindenki döbbenten fordul Kovács Károly rendőrfőkapitány felé. Az ő szavait erősíti fel a nyakkendőjére csíptetett mikrofon. A kapitány megtermett ember, a hasán a középső gombnál ráncot vet a zakó, szemüvege aranykeretén szikrát vet a kristálycsillár fénye. Lassan, megfontoltan elindul Tokai Tibor felé.
‒ Ugye most csak hülyéskedsz? – kérdezi elhűlten a házigazda.
‒ Letartóztatom korrupció, sikkasztás és egyéb gazdasági bűncselekmények gyanújával – ismétli meg a kapitány. Kezével alig láthatóan int, a leghátsó asztalok némelyikénél férfiak emelkednek fel.
‒ Te Karesz, ne szórakozz! Mondjad, hogy csak hülyéskedsz, vagy lefokozom a füledet a töködig!
‒ Bizonyítékaink vannak arra, Tokai Tibor, hogy a vagyonát lopás, csalás és korrupció révén szerezte.
A vendégek között morajlás fut végig, de csendesebb, mint a meglepetés indokolná. Egy-két kisebb csoport a távolabbi asztaloknál mintha nem is igazán zavartatná magát a ráadásműsortól.
Közben a rendőrfőkapitány közelebb ér Tokaihoz, mereven néz rá, mint aki valamiféle válaszra vár.
‒ Bizonyítékaid neked, te operettzsernyák! Hát tizedik vagy a fizetési listámon! Annyit kapsz, amiből már stadiont lehetne üzemeltetni. Vagy a főnököd! Na az is! Jut eszembe, fel is hívom, hogy itt majomkodik a samesze, állítsa már pihenjbe – idegesen nyúlkál a zsebébe a mobiljáért, nem találja. Látszik, nagyon felhúzta magát. Vagy tudod mit, egyenesen a Górét hívom, hogy váltson le, rúgjon ki, csukasson le!
A rendőrfőkapitány közelebb lép, teljes testében remegve röhögni kezd:
‒ Vicc volt, Tibikém! Beugratás! Mindenki be van avatva – mutat körbe.
‒ Hát marha jó vicceid vannak – nyugtázza a fordulatot megenyhülve Tokai.
‒ Csak azt akartuk bizonyítani, hogy téged nem lehet legyőzni. Látod, rendőrfőkapitány–Tokai-párosítás, és simán lenyomnál, nálad a végső tromf.
‒ Jól van, Karikám – göcögi Tokai, a rendőr vállát lapogatja.
Ekkor hangos dörrenéssel kivágódik a bálterem ajtaja, és egy hosszú hajú, szakállas figura tör át rajta. Tógaszerű ruhát visel, meg sarut. Furcsa, henger alakú tárgy lóg a vállán. Lerántja a terítőt a legközelebbi asztalról. Repülnek a tányérok, poharak, gyertyatartó úszik a levegőben.
‒ Ez is a jelmezbál része, mi? Ez a figura kit alakít? ‒ kérdi Tokai a titkárát.
A titkár arcából kifut a vér. ‒ Inkább fussunk! ‒ Elkapja főnöke karját, húzza maga után.
A hosszú hajú, szakállas férfi mögül fekete dzsekis, felhajtott kapucnis, maszkot viselő alakok ugranak elő, tizenegyen, kezeikben baseballütőkkel. A szakállas utasítást ad: „Márk, jobbra kerülj! Jakab, Simon, ti balra menjetek!”
Reccsennek, borulnak a székek, az asztalok, ételfoltos abroszok ájulnak a márványpadlóra, törnek az üvegek, a vendégek pánikban menekülnek, a nők közül sokan estélyijük alját felkapva, cipőjüket kézbe fogva futnak, a férfiak könyökkel törnek utat, lökdösődnek, az ajtó felé már egymást tapossák, kiáltoznak, néhányan elesnek, a többiek átgázolnak rajtuk.
A szakállas, hosszú hajú férfi közben lesétál a kapubejáróig. Visszanéz, méregeti a távolságot.
„Szóval mutatványozzak, mint a cirkuszi medve, mi? Járjak vízen! Azt akarjátok. Ne változtassam mindjárt borrá a medencétek vizét? ‒ Felnéz a fényárban úszó, kiürült kastélyra. ‒ Kufárok!” ‒ Vállára veszi a Stinger rakétát.
