Fiatal magyar fotósok munkáiból nyílt kiállítás New York művészeti negyedében

New York belvárosában kortárs magyar fotóművészek munkáiból nyílt tárlat szerdán egy ismert divatmárka kiállítóhelyén.

2023. szeptember 7., 08:05

Szerző:

A New York művészeti negyedeként is ismert SoHo szívében egy hétig tekinthető meg a Photo Couture című magyar fotóművészeti kiállítás, amelyen 8 fiatal magyar fotós munkái mutatkoznak be, kapcsolódva a divat témájához.

A tárlat a New York-i Divathéttel (New York Fashion Week) egy időben látható –  mondta el az egyik szervező, a Liszt Intézet New York igazgatója. Palotai Csenge hangsúlyozta, hogy a tárlaton helyet kapott művészek közül többen már komoly nemzetközi sikert tudhatnak hátuk mögött, és reményét fejezte ki, hogy különleges látásmódjukat megismeri és megszereti a New York-i közönség is.

Ledényi Attila, a budapesti Art Market Budapest és Art Photo Budapest alapító-igazgatója a tengerentúli kiállítás másik szervezője azt hangsúlyozta, hogy „André Kertész, Robert Capa, Moholy-Nagy László, Brassai és más nagy hatású klasszikusok öröksége által is megalapozottan Magyarországnak különleges viszonya van a fotóművészettel, amit a feltörekvő művészgenerációk által képviselt alkotói látásmód is tapinthatóvá tesz, és ennek kiváló példája a Photo Couture kiállítás”

A kiállított munkák a divatfotográfia és a fotóművészet határán mozognak. Ajkai Dávid, Albert Alianna, Barna Bálint, Bolla Vivienne, Donka Panna, Lábady István, Martin Wanda és Varga Marietta alkotásairól van szó.

A jövő szerdáig zajló New York-i Divathét egyhetes eseménysorozata a divatszakma egyik meghatározó globális programja. 

A Photo Couture tárlat az első, New York-i bemutatkozás után több helyen látható lesz majd. A magyar közönség október 19-22. között az Art Photo Budapesten, Közép- és Kelet-Európa egyetlen nemzetközi fotóművészeti vásárán, az Art Market Budapest kísérőrendezvényén tekintheti meg a 8 magyar kortárs művész képeiből álló kiállítást.

(Kiemelt kép: illusztráció. A dán Christian Juul Nielsen tervező pózol egy fotóhoz a New York-i divathét (NYFW) kifutója előtt, 2023. február 10-én New Yorkban. Fotó: Ed JONES / AFP)