A Magyar Festők Társaságának kiállítása a szegedi Reök-palotában

Tendenciák címmel nyílik kiállítása a Magyar Festők Társaságának szombaton a szegedi Reök-palotában.

2023. április 27., 16:27

Szerző:

Nátyi Róbert művészettörténész a tárlat anyagát bemutató csütörtöki sajtóbejáráson azt mondta, hogy a társaság a kortárs magyar festészetet reprezentatívan bemutató szervezet, amely az elmúlt csaknem három évtizedben nagyon sok kiállítást szervezett, de ezek közül a szegedi az eddigi legnagyobb.

Az egyik legnagyobb hazai festőegyesület alkotóművészei az utóbbi öt évben készült munkáikkal pályázhattak a kiállításra. A szigorú zsűrizést követően összeállított kiállítás egyik célja bemutatni, milyen munka folyik jelenleg a műhelyekben – hangsúlyozta a kurátor.

A Reök-palota két szintjén látható tárlat bizonyítja, a táblaképfestészet tovább él, hiszen a képek többsége hagyományos technikával készült: vászonra vagy más táblára akrillal, illetve olajfestékkel. Ugyanakkor a fiatalabb és az idősebb alkotók között is vannak olyanok, akik a hagyományos festészeti gondolkodástól és anyagoktól elszakadva szinte kilépnek a műfaj keretei közül. Stilárisan rendkívül sokszínű a kiállítás anyaga, épp úgy láthatók absztrakt geometrikus alkotások, mint a gesztusfestészet megnyilvánulásai vagy realista, hiperrealista művek – mondta.

Sinkó István elnök elmondta, a Magyar Festők Társaságát 1995 nyarán alapította meg 33 festőművész, jelenleg a szervezetnek már 303 tagja van.

Az „előrehozott jubileumi kiállítás” címéül választott Tendenciák kifejezés szemlélteti, hogy gondolatilag, érzelmileg, a világra adott reflexióiban mennyire változatos az a 114 mű, melyet az érdeklődők június 4-ig láthatnak a Reök-palotában. A rendezés jóvoltából a tárlaton olyan termek fogadják a közönséget, melyek bármelyik jelentős európai tárlaton megállnák a helyüket – mondta a képzőművész.

(Képünk illusztráció. Forrás: Pixabay)

Történelmi időutazásra hívjuk mindazokat, akik hisznek a zene világformáló erejében. Augusztus 21-én, Budapesten a Budai Vár – Szentháromság térnél olyan este bontakozik ki, ahol nem márványból vagy bronzból, hanem hangjegyekből és érzelmekből épül emlékmű. Egy este, ahol a múlt emlékei és a jelen dallamai egyetlen lélegzetbe olvadnak össze, és minden hang, minden akkord a szabadság iránti örök, olthatatlan vágyat zengi – egyszerre emlékezve és a jövőbe mutatva, ahol a zene válik a közös üggyé. Egy teljes zenei életpálya emelkedik diadalívként a közönség elé. A világhírű zeneszerző, szövegíró, producer és előadóművész, Leslie Mandoki visszatér Budapestre legendás formációjával, a Mandoki Soulmates-szel, hogy közösen írják tovább a szabadság zenéjének történetét. Az est méltó jelmondata: 50 év szabadságvágy, mely Leslie életútjának hitvallása.