Lidércfény

Aki szabadságharcot vív, annak nyilvánvalóan szuverenitáshiánya van, vagy legalábbis e tárgyú hiányérzete: függetlenségdeficitje, önállóságkudarca. „Kísértet járja be Európát, a szuverenitás kísértete” – olvassuk az előszóban. Pedig ez az ófantom nem is csupán másodlagos frissességű. Már alig mozgásképes, szinte molyos: a nemzetállamok archaikus múltjából maradt itt. Ígérni, persze, ma is tud. Amit csak akarunk. Amiről csak álmodunk lidérces éjszakákon. Itt, Európa közepén, az unió belsejében.

„A szuverenizmus: nemzeti elzárkózás, a világgal való szembeszegülés” dacreakciója. Magyarország immár „belülről” küzd az „idegen” politikai test és instancia ellen. Pedig nincs délibábos, korláttalan függetlenség, nincs „azt csinálok, amit akarok” szuverenitás. Még itthon sem, a határokon belül. Hát még azokon kívül! A valódi szuverenitás az együttműködésben, belátásban, szövetkezésben, ellenőrizhető szerződésekben testesül meg. Hazánk „jövője nem a központosító szuverenista nemzetállam, hanem a helyi társadalmak autonómiájára és együttműködésére épülő, föderatív uniós államszervezet” – írja a szerző.

„A szuverenitás az a széles ideológiai pajzs... amely mögé a jogállam törvényeinek populista megsértői bújnak... a nemzetpolitikai ígéretek netovábbja.” Pedig a világból „kimaradni” nem lehet, „mert a világ kizárása ellenségességet és konfrontációt szülne... permanens hadiállapotot”. Az elszigetelődés nem szolgálja a békés belső élet megteremtésének esélyét, hanem inkább büntetési lehetőség a nagyhatalmak kezében. Erről tudna mesélni a „szuverén Kuba” vagy Kadhafi bojkottal sújtott állama.

A kötet esszéiben filozófia, felhőjáték, politika és irónia elegyül, miközben históriai és magánpéldák során át vizsgálja a szabadság és kötöttség, determináltság és függetlenség határait a posztmodern világban.

(Szilágyi Ákos: A szuverenitás fantomja avagy a képzelt hely. Kalligram Kiadó.)