Let it be
Egyéves az egri Beatles-múzeum. (Egri Road, ez a becsületes neve, melybe jóakaratúan beleláthatunk egy játékos utalást a legendás Abbey Roadra.) Peterdi Gábor, az alapítók egyike (Molnár Gábor a másikuk) nehezen magyarázta meg anno, miért éppen Egerben nyitották meg (a világon egyébként negyedikként) ezt a Beatles-múzeumot. (Mert ő ezer szállal kötődik a városhoz, körülbelül ez volt a válasz.) De az elmúlt év igazolta a döntést.
Eger tobzódik történeti és egyházi emlékekben, valamint borászatközeli lehetőségekben, továbbá kiállítótermekben (és időnként ezek sajátos keveredésében is: most éppen a várban nézhető meg egy egyiptomi kiállítás, a bezárt Szépművészeti gyűjteményéből – ha ezt Dobó megérhette volna!), de efféle, kortársközeli attrakciója alig van. És a turisták szeretik az efféle meglepetéseket. (A helyiek is, nyilván, de az ő létszámuk némileg limitált.)
És, lássuk be, egy Beatles-múzeumot nemigen lehet elrontani. Szól a zene, a falakon képek, albumok, könyvek, relikviák, a tévékben dokumentumfilm-részletek (így kezdődik a tárlatlátogatás, az embert leterelik egy borospincébe, ahol a négy beatle gyermekkoráról kapunk képet egy tízegynéhány perces filmből), vannak parókák és jelmezek, aki akar, beöltözhet, van egy zeneszoba, ahol a látogató is gitárt ragadhat, és ha szerencsénk van (és miért ne lenne), találkozhatunk Peterdi alapító-tulajdonossal is, aki szívesen elegyedik szóba az érkezőkkel, és meséli el ezeregyedszer is, hogyan lett rabja kilencévesen a zenekarnak, s hogyan vált aztán szenvedélyes gyűjtővé, majd múzeumtulajdonossá.
