Lassú halálra ítélve

A szerző és felesége, a hatvankilenc éves, de ötvennek sem kinéző Irén két hétre érkeznek a török tengerpartra. Az itthoni bajok és istencsapások után igazán megérdemelik a lazítást: a strandolást, az esti sétákat a bazárban, a kellemesen légkondicionált szállodai szobát. Aztán történik valami, ami megváltoztatja elkövetkező hónapjaikat. Hazaérve az erős dohányos nőnél eleinte tüdőgyulladásra gyanakszanak. A háziorvos lórúgásszerű antibiotikum-kúrát ír fel, de a tünetek nem enyhülnek. És lassan az asszony bekerül a többségünk által eddig szerencsére csak újsághírekből, szomszédok, rokonok rémtörténeteiből ismert magyar egészségügybe. Ezzel pedig akár elindulhatna a gyógyulás felé, ha a történet a világ valamilyen normális vidékén, nem pedig Magyarországon játszódna.

Elkezdődik egy kapcsolat próbája, éles üzemmódban, és a várakozás szinte mindenre. A rettegés két vizsgálat és két orvos szakvéleménye között, várakozás sorszámra, laborra, laboreredményre, ücsörgés olyan orvosi rendelők előtt, ahová mintha soha nem hívnának be senkit, végül pedig, betegen bár, de megkönnyebbülten menekülni – a legközelebbi vizsgálat időpontjának ismeretében. Amikor aztán kezdődik minden elölről.

Asperján a dokumentátorok aprólékosságával jegyzi le az asszony halálával záruló hónapok történetét. A magyar egészségügy közállapotait, jó és aljas figuráinak segítő és cinkos közreműködését, holtfáradt és kelletlen ápolókkal, asszisztensekkel, a rendszerbe beépült órás, hetes csúszásokkal, a markukat tartók sokaságával, a betegek kiszolgáltatottságát kihasználókkal és a kevés tisztességes figurával.

Ne számítsanak vidám könyvre, de hát a Varázshegy sem az. Kezeljék hasznos útmutatóként arra az esetre, ha önök vagy rokonaik kerülnének – nem kívánom – hasonló csapdába. Kiváló és szomorú útikalauz a kötet egy drága, sokszor oktalan és megalázó halálnem megismeréséhez.

(Asperján György: Karcinóma. Attisz Kiadó)

Berkó Pál