„Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség”

A mai magyar hatvanasok bizonyára nem örülnek annak, ha „legyerekezik” őket, pláne, ha egy egész generációt kiskorúsítanak. Ám a népi szlogen Ratkó-gyerekekként emlegeti azokat a honfitársainkat, akiknek politikai akaratból is kötelező volt megszületniük az ötvenes években. Éppen hatvan évvel ezelőtt, 1953-ban írta alá Ratkó Anna, akkori egészségügyi miniszter azt a kormányrendeletet, amely betiltotta az abortuszt. Illetve „agglegényadót” vetett ki mindazokra, akik nem gyarapították gyermeknemzéssel a hazát. E rendelkezéseket csak az ötvenhatos forradalom után törölték el.

S hogy miért volt szükség a kommunista baby bomm-ra? A második világháborút követően megfogyatkozott a honi lakosság, s a lélekszám nem növekedett olyan mértékben, ahogyan azt a népesedési tervgazdálkodás előírta. Mások szerint az esetleges harmadik világháborúra készülve is kellett az emberutánpótlás. A Ratkó-korszak jelmondata: „Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség” tehát a végső harc győzelmét is szolgálta.

A Ratkó-gyerekek a hatvanas-hetvenes években voltak fiatalok, s a puhuló diktatúrában szocializálódtak. Már csak a szüleik elbeszéléseiből hallottak a „fekete autókról”, a hírekből meg a reformszocializmusról. A rendszerváltás idején elhitték: a gyerekeiknek biztosan jobb lesz. Majd végigélték, ahogyan a vágyott szabadságban milliók elszegényednek, és a társdalom politikai szekértáborokra hullik szét. A mostani húszévesek gyakran a fejükhöz vágják: „Könnyű volt nektek a Kádár-rendszerben! Mindenkinek volt munkája és háromhatvanba került a kenyér.”

Mint a régi tévé képernyőjét, a múltat nézzük rózsaszín plexin át.

Az őszhalántékú Ratkó-gyerekek néhány kiválósága a minap a Vasas Szakszervezet székházában gyűlt össze. A találkozó apropóját az adta, hogy idén hatvan éves az elhíresült Ratkó-rendelet. A generációs születésnap kitalálója és házigazdája Éles István humorista volt. A retropartin minden a közös gyermekkort, az ötvenes évek hangulatát idézte. A nosztalgiabüfében a tepertőkrémes kenyér és a „zsírosdeszka” mellé málnaszörpöt kortyolgattak a vendégek. A falakon hatvan évvel ezelőtt született kisbabák „mosolyalbumai”. Éles István az esemény előtt a Facebook-on tette közzé felhívását: „ratkós testvérei” küldjenek neki régi fotókat.

A korszellemet idézték a korabeli plakátok, újságok is. A megsárgult Nők Lapján Rákosi és Sztálin elvtársak. Vitriolos lábjegyzetet kanyarított melléjük a humorista: „A szerkesztők már akkoriban is tudták, hogy a példányszámot a híres celebek szerepeltetésével lehet fenntartani.” Beleolvashattunk az 1953-as áprilisi rádióújságba is. A Kossuthon a néphadsereg híradója után az országos gyapotvetésről tudósítottak, majd az Oszip együttes szórakoztatta szovjet tánczenével a hallgatókat.

A nosztalgia buli egyik fellépője volt Dinnyés József, énekes-gitáros is. Habár ő a ’48-as születési évével rangidősnek számított itt. Megzenésített költeménnyel készült, Ratkó József: Nagynéném, a miniszter-asszony című versével. Dinnyés kérdezés nélkül is magyarázta: a neves költő unokaöccse volt Ratkó Annának. Élcelődő versikéjében megírta, nénikéje – mielőtt a parlamenti bársonyszékbe ült – hat elemit végzett szövőnő volt. A költőt verséért rögtön kizárták annak idején a szegedi bölcsészkarról.

– Az ötvenes évek nem múlt el teljesen. Az emberek ma is félnek, nem mernek megszólalni, nehogy kirúgják őket a munkahelyükről. – aktualizált Dinnyés.

A Vasas székházban viszont inkább a derű perceit élvezhették e viharvert generáció tagjai. Éles István köszöntőjében kifejtette, szerinte a Ratkó-gyerekek legfőbb jellemzője hogy mindig mindent lekéstek. Sokszor szerencséjükre. Lekésték a háborút, a kemény sztálinista időket. De például 1968-ban szinte még gyerekek voltak, s mire felnőttek, már lekésték a diáklázadásokat is.

– A rendszerváltást is lekéstük picit, mivel akkor már főállású szülők voltunk. Most meg éppen a nyugdíjazásunkat késsük le...

Kesernyés mosoly az arcokon. Ha a Ratkó-gyerekek hamarosan nyugdíjba mennek, romba dönthetik az államháztartást. Nem lesz miből nyugdíjat fizetni e népes generációnak.
Mielőtt a teremben lévők kedve végleg elkomorult volna, a meghívott vendégek közül kiperdült Fábry Sándor, hogy kicsit feldobja a hangulatot. Voltaképp már az is meglepő, hogy a közismerten baloldali Éles „házibulijára” a közismerten jobboldali Fábry egyáltalán eljött.

– Pista iránti szimpátiámból vagyok itt. Korábban többször szerepeltünk együtt, úgyhogy nem volt kérdés, hogy eljövök-e – mondta a humorista.

Aztán baráti ajándékként élő Fábry show-t rögtönzött:
– Mi nem a Kádár korszak miatt éreztük jól magunkat, hanem annak ellenére. A kamaszkor elementáris élményeit semmi nem tudja elhomályosítani, ez a magyarázata annak, hogy még a diktatúrákban is nagyon jó fiatalnak lenni.

Torlódtak a régi emlékek, a showman sziporkázott, mindenki röhögött. Tinédzserré fiatalodtak a decens urak és hölgyek.

Éles István is múltat parodizálta:
–Emlékszel az első szabad választásra? Már tizenegy évesen szavazhattunk arról, hogy Aradszky Laci vagy Zalatnay Cini jusson-e be a Táncdalfesztivál döntőjébe. A mi életünk az örök fejlődésről szólt. Fejlődött a nehézipar, a könnyűipar a híradástechnika. De saját telefonról még csak nem is álmodhattunk. A történelem felét az iskolában tanultuk, a másik felét otthon. A szocialista országok testvéri együttműködéséről a suliban tanultunk. Trianonról otthon. A hős szovjet felszabadítókról az iskolában, a hős szovjet felszabadítóktól teherbe esett lányokról otthon se.

A műsor után a „Ratkó testvérek” végre elmerülhettek a nosztalgiázó csevegésekben. Körükben láttuk a szintén humorista Ihos Józsefet, alias „Kató nénit”, valamint Dolák-Saly Róbert, „Boborjánt” is. Az egykori tévés bemondónő, Endrei Judit lapunknak elmondta: éppen idén hatvan éves. Nem fél az öregedéstől, hisz az embernek egyre több szép emléke lesz. Magyar György ügyvéd ugyan a „ratkósoknál” idősebb nemzedék tagja, de cseppet sem komor ifjúkori emlékei őt is a hatvanas-hetvenes évek Kádár-korszakához kötik.

Fábry Sándor azonban a műsorszáma után gyorsan vette a táskáját. Bár próbáltunk volna beszédbe elegyedni vele, mikor megtudta, hogy a 168 Órától jöttünk, maradék humora is elhagyta.
– Elmondtam mindent. Szerintem próbáljunk építkezni az elhangzottakból!
– Slussz passz?
– Hát igen.

Vissza se nézett. Úgy látszik, már csak a gyökerek közösek. A jelen inkább elválasztja egymástól a „Ratkó-testvéreket.”