Különleges Messiás-előadás a Müpában

2018. május 11., 09:54

Szerző:

2018. május 18. és 21. között harmadik alkalommal rendezik meg a nemzetközi kórusfesztivált, a III. Budapesti Nemzetközi Kórusünnepet, amelyre a világ minden tájáról ezernél több énekest várnak. A rendezvény egyik helyszíne a Müpa, ahol hangversenytermi gálakoncerteken kívül fesztiválkoncertek, közös éneklés, workshopok színesítik a programot, és ismét lesz éjféli kórushangverseny is.

A 20-án, vasárnap este nyolckor kezdődő hangversenyen Händel oratóriumának, a Messiásnak egy Magyarországon eddig soha nem hallott verziója hangzik el, amely átmenetet képez az évszázados, monumentális előadó-gárdát igénylő tradíció és a hetvenes évektől alkalmazott autentikus előadásmód között. A Sir Eugène Goossens nevéhez fűződő hangszerelés mai fogalmaink szerint még mindig nagy szimfonikus zenekart és kórust igényel. A hangverseny az Énekel az ország évtizedes hagyományát folytatja, a magyar kórusokhoz ezúttal külföldi énekesek is csatlakoznak.

A rendezvény a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány megbízásából a 2017-2018-as magyar V4-elnökség keretében valósult meg.