Krúdy otthonai
Régóta terveztem, hogy meglátogatom új helyén a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumot, de persze most, hogy (földrajzi értelemben) közelebb került a szerkesztőséghez, beletelt néhány hónapba, míg végre sikerült.
Elhatároztam erősen, hogy nem fogok keseregni az elveszett Szent István téri épület miatt, túl szép lett volna a mai világban, ha egy múzeum megmaradhat egy ilyen értékes ingatlanban (ahol áthallás van, ott áthallás van, mondaná erre a költő). És ha nagyon, de nagyon őszinték szeretnénk lenni, el kell ismernünk, hogy a hajdani fényes banképület – noha terei lenyűgözőek voltak – nem volt igazán alkalmas egy effajta múzeum számára: hiányzott belőle az intimitás. (Magam főleg a pincetereket viseltem nehezen, noha az utasellátós kiállítás felejthetetlen volt.) Egy szó, mint száz, tekintetemet immár a jelenbe s a jövőbe vetve, elő- és utóítéletektől mentesen kerestem föl az óbudai objektumot, amely eddig kizárólag arról volt híres, hogy itt élte (bizony, méltatlan körülmények között) életének utolsó éveit Krúdy Gyula.
Annyi látszik, hogy jóval kisebb itt a tér, mint volt a Belvárosban, de a helyiek rengeteg ötletet bevetettek azért, hogy a maximumot hozzák ki a dologból. (És, úgy tűnik, pénz is volt hozzá.) Földszintes, múlt század eleji, kisvárosi bérház – a különálló tereket nemigen lehet egyesíteni.
És nem is kell. Lett állandó kiállítás (voltaképpen a folyosókat kihasználandó), és lett jó néhány időszaki is. Meg egy valahol a kettő között. Ez, a Saly Noémi rendezte tárlat Krúdy pesti otthonait mutatja be (szellemesen épp abban a két szobában, ahol a Krúdy család élt), eredeti tárgyak és fényképek felhasználásával. „Nekem soha nem volt otthonom...”, ez az idézet lett a tárlat címe, s noha ez a mondat így nem áll meg (hiszen majdnem mindig volt olyan lakás vagy szállodai szoba, ahová hazavárták, más kérdés, hogy Szindbádnak nemigen fűlt a foga a hazatéréshez), kétségtelen, hogy ő volt a főváros egyik nagy vándora. (De nem az egyetlen. Afféle írói életmód volt az övé, Bródy Sándor, Szép Ernő, Molnár Ferenc bármikor versenyre kelhetett vele otthontalanságban, és Hunyady Sándor meg is előzte – neki tényleg egyetlenegy bejelentett lakása nem volt egész felnőtt életében.)
Az első benyomások tehát biztatóak. Megyek még, ahogy tehetem. Lesz miről írni.
