Kordokumentumnak nem érdektelen: Úrinő a bazárban

Nem irodalomnak olvastam. Annak túlságosan fecsegő és privát. Ám kordokumentumnak nem érdektelen.

A szerző Márai Sándor nagynagynénje. De ez nem járt extraprofittal. Hrabovszky Júlia (1858–1946) úriasszonyként élt: utazott, nyelveket beszélt, tra­­dí­­ció­­kat hordozott, bátran belevágott nehéz feladatokba. Ideálja régies: a jó partit megtaláló, nagyvilági életet élő, előkelő, gazdag grande dame.

Aki a politikában vak. Mussolinit Európa legerősebb államférfijának tartotta, aki új Itáliát teremtett. Az „iparkodó Németország” vezéréről, Hitlerről azt gondolta: „nem akart ő háborút”, csak a „kalmár Anglia” „fellovalta” ellenében „egész Európát”, majd „veszni hagyta Lengyelországot, berántotta a háborúba Norvégiát, Hollandiát, Belgiumot”. (Sic!) Megengedett hát magának egy véres sóhajtást, amit ezidőtt csak a legszélsőségesebbek tehettek: „adja Isten, hogy az angolokkal is mielébb végezzen Hitler…”

A külpolitikai vakság megfelelő belpolitikai rö­­vid­­látásal párosult. Megemésztetlenül jött a „csonka Magyarország nem ország”, adják vissza a Felvidéket, de a tótok nélkül! Szerzőt zavarja a „kaftános zsidók” látványa („hát ezeket már ide is beengedik?”), a „piszkos prolik” megjelenése a közfürdőkben.

Ijesztő a korlátoltság! Ha valaki a nagy dolgokban ekkorákat tudott hibázni, miféle hitelességet várhatunk tőle a köznapiakban? És nem egyedül volt ilyen zavart. Anyám négylovas hintón járt, apámból majdnem miniszter lett – írta emlékirataiban, pontosan szituálva magát, élményvilágát, vaskos tévedéseinek forrását.

„Semmit nem utálok úgy, mint az érzelgős honfibút, semmit nem vetek meg úgy, mint a böfögő hazafiságot” – mondta a mércéül szolgáló unokaöcs, Márai. A „Sanyi”, akinek ki-kiszól a nagynéni a memoárból.

(M. Hrabovszky Júlia: Ami elmúlt. Athenaeum Kiadó.)