Kinagyított emlékek Ferikének
Egy muszos (munkaszolgálatos) ígérte meg ezeket Kecskemétről az ötéves fiának (e kötet szerzőjének), aki nagyon várta őt vissza. A kisfiú azt mesélte a mamájának, hogy a lépcsőházban a Horti bácsi kitüntette, mert agyonverte az orosz királyt. (Horti bácsi feltámasztása és szentté avatása mostanában folyik.)
1944-ben a leves és a főzelék között gyakran volt légó: „zavaró repülés”, „légiveszély”, „légiriadó”. Most jöttünk fel a pincéből – írja a kecskeméti reptéren dolgoztatott muszos férjnek és apának, Fried Alfrédnak a feleség és anya, Gáspár Erzsébet (Bözsi), aki makacsul hisz a visszatérésben. Talán azért is tud visszajönni az óbudai téglagyárból.
Levelezésükben biztatják egymást: Guszti (ruszki) egyre közelebbről üzen, jó hírek jönnek Villytől is (amerikaiak), míg nehéz napok járnak GERtrudra, a germánra. Nem ad elég erőt a Hitler-szalonna. S hogy fogyatkozzék a remény, nehezedjék a virágnyelven biztatás, a tábori posták cenzorai jelzik: a leveleket széttépjük. (Hitler bácsi is elégedett lehet.) Csak levlapot szabad írni.
Otthon sem könnyű. „A rossz, régi fotelhuzatokból remek alsónadrágokat csinált Vali néni. Elcserélem ennivalóra.”
Aztán jön az orosz. Bevagonírozás, menekülés. Sok holmi nincs, sem fegyver, sem bakancs, sem mundér. A muszos saját ruhában, lábbelivel, kenyértarisznyával vonul be, sőt maga viszi a sárga karszalagot is, amivel a sárga csillag hiányát pótolja a Magyar Királyi Honvédség. Igaz: kapnak koptatási díjat a bevonulók, 80 fillért a ruháért, 50-et a cipőért, 6 fillért a takaróért. Megéri, ugye, annak, aki megéri...
Hiába a fohász: „Az uram, a fiam, az anyám és jómagam, ti csillagok, te Isten, tartsatok meg minket egy szebb élet számára.”
Az apát Fertőrákoson temették el 1945. március 5-én, a tölgyerdő szélén. A fiú pedig a szülők dokumentatív leveleit most közreadta.
(Fábri Ferenc: Levelek 1944-ből. Kiadta a Syllabux.)
