Kiállítás / PsychArt 24 / Ajánló
Nem tudom, hányan futottak már maratont, a negyven kilométert vagy a húszat bírják-e jobban, de a huszonnégy órás festőmaratonnal bizonnyal bárki próbálkozhat.
Erre legjobb példa a Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria PsychArt 24 elnevezésű októberi rendezvénye volt, amikor is az ExperiDance Rendezvényházban (Ajtósi Dürer sor) déli tizenkettőtől másnap délig folyamatosan együtt festhettek hivatásos és amatőr piktorok a pszichiátriai betegekkel és egyáltalán bárkivel, aki betévedt az utcáról, és nem tudott ellenállni az ötven festőállványnak meg a felkínált négyszáz ecsetnek. A művészeti maratont tavaly szervezték meg először (Simon Lajos pszichiáter és Kovács Emese, a BAB Galéria igazgatója közreműködésével), azzal a nem titkolt céllal, hogy visszaszorítsák az előítéleteket a mentális fogyatékkal és a lelki betegséggel élők iránt.
Ezúttal százötvenhárman teljesítették az őszi maratont: éjjel-nappal (és még hajnalban is) színezte valaki a vásznat. Szakértő zsűri (élén Bereczky Loránddal, a Nemzeti Galéria nyugalmazott igazgatójával) válogatta ki a legjobb képeket, s ezekből látható most kiállítás a BAB Galériában, a Kőbányai út 22.-ben december végéig.
Meglepő élményben lesz része, aki elzarándokol a külvárosi tárlatra. Mondják: a mai hivatásos festők rábízzák kezüket érzelmeikre, s csak később szembesülnek azzal, mivé lett alkotásuk. A pszichiátriai betegek pedig gyakran élő személyekként kezelik az általuk rajzolt figurákat, átadják az irányítást a festett tárgynak, s úgy várnak az üzenetre, egyfajta megváltásra, mint az általuk létrehozott lény rabszolgája. Talán így van, talán nem.
A legjobb az egészben, hogy a különféle stílusú és technikájú képeket csodálva nem tudjuk eldönteni: melyiket alkotta mentális betegséggel élő művész, melyiket az orvos, esetleg Terike a harmadikról, vagy a képviselő az önkormányzattól. De nem is baj. A művek érintenek minket.
A téma a valóság ábrázolása volt. Mindenkinek mást jelent. Lelkes Ferencnek rozsdás lombokat, Hegyi Emőkének vérszínű kezeket, Bekő Juditnak vánszorgó bogarakat, Sajó Boglárkának napfelkeltét, Bodon Máriának táncoló párt. Orsós Gábor fekete vízben menekül fehér csónakon, keze az evezőre feszül. Jakab Gusztávné ufója egyszerre vidám és szomorú, Turák Amadé képén az unikornis testőrre vár. S akinek ez nem elég, a falon lóg Freud tüsszentése s megannyi álomvilág.
