Keleti nyugalom – Marigold Hotel

Dzsaipurban nyilván maharadzsának lenni a legjobb. Ennél valamivel hátrányosabb a helyzet, ha az ember angol kisnyugdíjas ugyanitt. (És még tudnám hazai példákkal fokozni...)

Az alapötlet jó, és kézenfekvő: végy egy bármilyen emberhalmazt, és tedd bele egy másik közegbe. Mindkét elem elkezd működni. A távolságtartó angolok és a zsúfoltan élő indiaiak különbözőségei miatt a konfliktusok bele vannak kódolva a helyzetbe. És hát a vendégek is sokfélék. (A kínaiak sem mind sárgaságban halnak meg.)

A „nyugdíjasimportra” berendezkedett Marigold Hotel aranyideje már lejárt. Keleti kényelme sohasem is létezett, csak a prospektusokban: a kissé düledező palotában puritán komfort fogadja a gazdasági válságból, az öregségből és a feleslegességérzésből menekülő, arany alkonnyal lépre csalt briteket, akik közül a többség próbál megbarátkozni az egzotikus világgal. Az igazi felfedezők pedig egyenesen lubickolnak az ismeretlenben. Van, akit egy kedvezményes árú csípőprotézis tesz boldogabbá, van, aki szerelmet keres – de minimum kalandot –, más a múltját akarná befoltozni, s akad, aki inkognitóban utazó, de könnyen leleplezhető hercegnőnek vagy hercegnek adja ki magát.

A nyugdíjaslét azonban mindenkinek terhes: a takaró egyre kurtább, a tervek is, a megalkuvások szaporodnak, a kilátások romlanak...