Kedves Honfitársaim!

Ez a mai magyar helyzet érdekes dilemmák elé állíthatja a külhoni magyar honleányt, jó példa erre a minap befejeződött vívó-világbajnokság. A 7. helyért való küzdelemben a dán párbajtőr-válogatott a magyarral került szembe. Ráadásul a sors fintora, hogy a pást mindkét végén magyar (válogatott) vezetőedző/szövetségi kapitány állt.

Kinek drukkoljon az ember? Jelen helyzetem azt hozta, hogy a dánoknak, mivel ott személyesen ismerem az összes versenyzőt meg az edzőt is, jó barátaim. Ugyanis egy klubba járunk (Hellerup Faegteklub).

Pedig mindig büszke voltam a magyar vívásra, és a párbajtőrcsapattal szemben, amelynek tagjai már harminc fölötti átlagéletkorral indultak neki, nagyok voltak az elvárások, az eddigi fényes (arany, ezüst stb.) eredményeik alapján. Mindenki legalábbis egy bronzmérkőzést várt, és akkor biztos nem kerültek volna össze a dánokkal. A meglepetésnek számító dán csapat tagjai közül többen első felnőtt világbajnokságukon vesznek részt, 21 és 23 év közöttiek. Viszont (szerény megítélésem szerint) szép, klasszikus „magyar iskola”-vívást láthattunk, elegáns találatokkal. A legmagasabb dán fiú (Troels Robl) mozgásából még az öröm és a huncutkodás attitűdjét is ki lehetett venni, ami arról árulkodott, hogy élvezi a vívást, nincs a felelősség nyomása alatt. Ráadásul a magyar vezetőedző, a zalaegerszegi Tóth Ferenc rövid idő alatt kiválóan összedolgozó csapatot nevelt a dánokból, akik a mérkőzés nagy részében vezettek, és végül nyertek (45–40).

Számomra a konklúzió csak annyi, hogy továbbra is nagyon büszke vagyok a magyar vívásra, és nem bánom, hogy a magyar edzők továbbadják tudásukat a világban. Hiszen tehetséges fiatalok mindenütt vannak, és elismeréssel említik a magyar vívás eredményeit, iskoláit. Talán a mostani helyzetben nincs is elég keret annak a sok-sok nagyszerű vívómesternek a megfelelő alkalmazására, akiket az elmúlt évtizedek kineveltek. Akkor pedig nem szabadna ítélkezni azok fölött, akik időlegesen kint próbálnak szerencsét.

Hasonlóképp a magyar csapat hullámvölgyeit sem ildomos lekicsinylőn kezelni. Tehát amikor az mno/HirTV honlapján az olvasható fel, hogy a dánok elleni vereség már „nagy pofon volt”, akkor fogalmuk sincs az újságíróknak arról, hogy a sérülések ellenére hősiesen küzdő magyarokkal szemben egy lelkes, a lehető legjobb formáját mutató dán csapat állt fel.

Nagyszerű magyar vívókról van szó, közülük néhányan pályájuk vége felé közelednek. Remélem, aktívan bekapcsolódnak majd az utánpótlás nevelésébe.

Üdvözlettel:
Krisztina Vas Norbaek
Koppenhága