Jók vagyunk abban, miként fojtsuk el érzéseinket

Borda Réka első verseskötete után a próza felé fordult. Új regénye, az Égig érő csalán megjelenése kapcsán beszélgettünk vele elfojtásról, bántalmazásról, a hátrányos helyzetű fiatalok kitörési nehézségeiről, de nem hagyhattuk szó nélkül a nők szerepét sem a kortárs magyar irodalomban.

2022. augusztus 16., 10:10

Szerző:

Rendkívül nyomasztó, forró hangulatú regényt írt. A könyvet letéve azon gondolkodtam, van-e olyan gyerekkori emlékem, amit elfojtok, dolgozik bennem és nem tudom előhívni. Költői nyelven, metaforákkal írta le egy abúzus történetét. Miért választotta a lírai megközelítést?

Abszolút szándékosan. Alapvetően a sztori nem is Csongrádon, hanem Afrikában játszódott, de már akkor tudtam, hogy lírai nyelvet szeretnék alkalmazni. Részben azért, mert tudtam, hogy költőként túl nagy fába vágom a fejszémet, ezért mindenképp kellett valami ív nekem a líra és a próza között. Azt is tudtam, hogy ha írni szeretnék egy ilyen traumáról, mint ami a könyvben szerepel, akkor egész egyszerűen nem fog jól állni neki a „nádasi hagyomány”, ami alapvetővé vált a mai magyar prózában és nagyon szikárnak tűnik: arról szól, hogy azon nyomban kimondunk mindent. Ráadásul a lírai nyelvezetet alapvetően női nyelvezetnek tartja a kritika és az olvasók is. A hagyományosan női hangvételnek tartott nyelvezet irányába fordultam, mert nemcsak puha dolgokat lehet elmondani ezzel, hanem a kőkemény valóságot is meg lehet jeleníteni. 

Nem érzi úgy, hogy ezáltal megóvja az olvasót attól a realitástól, amit a bántalmazás jelent? Azt is mondhatnám, hogy „virágnyelven” írt az abúzusról.

Volt ilyen dilemmám, de azt hiszem, találtam olyan motívumokat, amelyek egyértelművé teszik a történetet. Nem lett volna jó írói döntés a részemről, ha mindent az arcába nyomok az olvasóknak. Ahogyan ön is mondta, a történet így is nagyon nyomasztó. Nekem nem a nyomorpornó volt a célom, és azt is hozzá kell tenni, hogy a trauma transzcendentális élmény, amit szinte lehetetlen pontosan leírni a nyelvvel. Sokaknak így is lelkileg megterhelő olvasni, hogy mi is történt a főhőssel, de visszagondolva is úgy érzem, jól döntöttem.

A gyermekkori bántalmazás, az abúzus erősen központi témává vált az elmúlt időszakban, többek közt a napvilágra került esetek miatt. Ebben a hatalmas visszhangban miben más az ön regénye? 

Amikor elkezdtem írni, még nem volt a figyelem középpontjában ez a téma. Kicsit frusztrált is, amikor az irodalomban felütötte a fejét, mert azt gondoltam, hogy a regény majd a trendi jelzővel lesz felcímkézve, mindeközben persze örülök is, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap az abúzus, mert végre beszélünk róla. Azon például még mindig le vagyok döbbenve, hogy Pető Attilát – akit egy katolikus pap molesztált – megrovásban részesítették azért, mert bocsánatkérést várt a bántalmazójától. Úgy ítélték meg, hogy végül ő zaklatta azt, aki molesztálta őt. Ez az ügy remekül rávilágít arra, hogy milyen mértékben el vannak nyomva itthon az áldozatok. Nem baj, ha még több könyv íródik ebben a témában. Az én regényem talán abban más, hogy nem csak a bántalmazásról szól: családregény, de szó van benne a rendszerváltás után született fiatalok nehézségeiről is. 

Magyar sajátosságnak tartja, hogy ekkora mértékben van jelen a társadalomban az áldozathibáztatás? 

Ez egy igencsak sokrétű dolog, a szocializmus időszaka is vastagon benne van. Emiatt nem tartanám feltétlenül magyar sajátosságnak, sokkal inkább kelet-európainak, mert azt tanították a nagyszüleinknek, hogy hallgassanak, és a lehető legmélyebbre nyomják el a problémáikat. Vidéken mind a mai napig a férfi az úr, tehát patriarchális okai is vannak az áldozathibáztatásnak. A magyar sajátosság talán abban lelhető fel, hogy nagyon jók vagyunk abban, miként fojtsuk el az érzéseinket – pontosan ezért ilyen frusztrált a magyar társadalom. 

A teljes interjút a 168 Óra augusztus 11-én megjelent számában olvashatja.

(Kiemelt kép: Borda Réka, író. Fotó: Dimény András)

 

2022. szeptember 26., 17:01

Vajon le tudják-e győzni a színházak a rezsimumust? Az energiaválság komoly gazdasági újratervezést igényel a kulturális intézmények számára is. A túlélési koncepciókról kérdeztük a magyar színházakat.

Magyarországra érkezik az Agrupación Señor Serrano – az innovatív barcelonai színtársulat, amely 2015-ben a Velencei Biennálé Ezüst Oroszlán Díját is elnyerte. Előadásukban az igazság és bizalom kérdéseivel foglalkoznak a fakenewsok korában.