Jogászból szobrász

Ötvennyolc esztendősen, harmincöt év ügyvédi praxis után váltott a szobrászatra. Műterme apró emeleti szoba egy budai házban. A tágasabb kertben meséli inkább, hogyan iratkozott be különféle kurzusokra. Meg azt, hogy aztán öntödében is műszakba állt: a munkások közt tanulta a mesterség fortélyait. „Oda miként jutott be?” – kérdezem, még csodákat sejtve a jogász asszony metamorfózisában. Azt feleli: autóval.

A filigrán szobrásznak nemcsak ereje, humora is van. A mozaikos beszélgetésből lassan az is előbomlik: mindkettő von Haus aus. Ahogy a muzsika szeretete is. Utóbbi magyarázza, miért ihleti szobrait főként a zene világa.

Arány, harmónia

Gerő Katalin édesapja a Zeneakadémián tanult dobolni, zongorázni, fuvolázni, ráadásként zenét szerezni. Diplomáig mégsem jutott: a numerus clausus idején három hasonló sorsú operaénekessel alapította meg a Triumph Együttest. Dallamos és szellemes slágereikből ma is akad a Magyar Rádió archívumában. Gerő Györgyöt később deportálták, ám az „utazás” éjszakáján kiugrott a robogó vonatból. 1945 után a Kultúra Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat igazgatója lett. Lánya bronzplakett-sorozatban örökítette meg őt és a vészkorszak más magyar muzsikus áldozatait is. Az alkotások a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán láthatók.

Katalin édesanyja ugyancsak muzikális volt, gyönyörűen énekelt. Mégis a közgazdaságot választotta hivatásául. Lánya – noha tehetséggel rajzolt, s az építészet vonzotta igazán – jogi doktorként diplomázott. Annyi biztos: előbb-utóbb azoknak a periratoknak is respektjük lesz, amelyeket három évtizedes ügyvédi praxisa alatt dekorált ki a „nyúlós” tárgyalásokon. Megrajzolt bírát, ügyészt, kollégákat, klienseket. Már azok a skiccek is jelezték: van karakterérzéke. Ahogy az arányok és a harmónia is mindig fontos volt számára.

Fő szakterülete, a polgári ügyek – bontóperek, vagyonmegosztás, gyermekelhelyezés – rendszerfüggetlenül is millió csapdát rejtenek. A kudarc pedig, nem titok, frusztrációt. De más volt akkoriban művelni a hivatást, amikor alig félezer ügyvéd gyakorolta, és létezett egyfajta kollegialitás. Katalin szerint a rendszerváltást követően felhígult a szakma, s a bírói gyakorlatban is nagyobb lett a jogbizonytalanság. Ezt talán nem is kell ragozni.

Jogászkorszakára privátim jutott még két házasság, az elsőből született a fia. Ma már a gyermek is jogi pályán, miközben feltétlen szurkolója édesanyja pályaváltásának.

Gerő Katalin 2005-ben köszönt el a Harmincas Ügyvédi Irodától. Akkoriban már évek óta önkéntes segítője a Zeneakadémia Baráti Körének. Főként tehetséges ifjú muzsikusokat támogatnak ösztöndíjakkal, hogy külföldön is bizonyíthassanak. Az ilyesmiben inkább öröm van, nem frusztráció.

Bár a veszteség azért minden helyzetben része az életnek.

2005 novemberében búcsúztatják a honi zenei élet meghatározó alakját, Strém Kálmán zeneszociológust, hangversenyrendezőt. Személyes barátját, Katalint kéri fel a Zeneakadémia Baráti Köre: tegye meg, amit tenni kell, hogy Strém Kálmán portréjával emléktábla kerüljön a Zeneakadémia falára.

Új hivatás

Gerő Katalin ezzel a felkéréssel fordult új hivatása felé, bár ezt akkor még maga sem sejtette. Elsőként profi – bár autodidaktából azzá lett – szobrászművészt keresett fel. Krasznai János ígérte: a kapott fotók alapján elkészíti a tervezetet plasztilinből. Ha van csoda a sztoriban, az a „plasztilin” szó lehet. Ez ütött szöget az ügyvéd asszony fejébe. Iskolás emlékeket idézett, színes gyurmahurkákat. Olyan, nem olyan? Egyszerűen muszáj volt bemennie egy művészellátó szaküzletbe. Vett egy adag plasztilint – nem színes, de gyurmaszerű –, és otthon formálgatni kezdte a maga Strém Kálmán-portréját. Két héttel később csokoládésdobozban mutatta meg az eredményt Krasznai Jánosnak. A szobrász biztatta: érdemes folytatnia.

Ő pedig komolyan vette. Egy darabig az ösztöneire hagyatkozott, majd rajziskolába, szobrásztanfolyamra iratkozott. Belépett a Budafoki Művészeti Egyesületbe is, amelyet a kutatóorvosból szobrásszá lett Kubászova Tamara vezetett.

A teremtés

Katalin a 2006-os nyár nagy részét azonban egy öntödében töltötte. Reggel hatra járt oda, mint a munkások. Befogadták, érezték, őszinte az érdeklődése. Nem volt kínos a jogászmúltja sem. Augusztusban a félig kész Strém-portrét mutatta újra Krasznainak. Aki kollegiálisan értékelt: ezek után hozzá sem kezd a magáéhoz.

Így került végül a Gerő Katalin formálta portré a Zeneakadémia falára. Előbb persze a Budapest Galéria szakértői is rábólintottak – pici késéssel, mert a művésznő elsőre nem találta az intézmény bejáratát. Mára ott is megismerte a járást.

Aztán a Magyar Nemzeti Galéria homlokzatára is az ő Haydn-domborművét helyezték. Az emléktáblát tavaly állította a Magyar Haydn Társaság emlékéül annak, hogy Magyarországon először ebben az épületben csendült fel – 1800 márciusában – A teremtés című oratórium, amelyet az osztrák mester maga vezényelt.

Nincs mese: Gerő Katalin szobrász lett. Voltak persze, akik óvták a szakmai féltékenységtől. Ám úgy tapasztalja: feleslegesen.

Ha tanácsot kért a kollégáktól, senki nem mondott nemet. Sőt, házhoz mentek, hogy segítsenek neki, hiszen szobrot másként nem lehet korrigálni. Ilyen mentora volt Stremeny Géza, a Mikroszkóp Színpad előtti Hofi-, illetve a Batthyány téri Batthyány-szobor alkotója. Mesterei között említi még Benedek Györgyöt, Huber Józsefet, Pató Rózát, László Pétert vagy a nemrég elhunyt, Munkácsy-díjas grafikusművész-pedagógust, Bálványos Hubát.

Liszt Varsóban

Még a szűkösségben is nagy az összetartás. Mert a megrendelés kevés, szobrot asztalfióknak nemigen készíthet az ember.

Katalin olykor saját indíttatásból alkot, ahogy például a Holokauszt Emlékközpont bronzplakettsorozatának esetében. Máskor felkérésre, miként a Haydn-dombormű vagy a Varsó Óvárosának felajánlott Liszt-mellszobor kapcsán. A két metódusban közös pont: nincs honorárium, mind „közérdekű felajánlás”.

Bár számára már az is sikert jelentett, hogy a Liszt-portré öntésének költségeit – a szobor száztíz kiló bronz, pénzben is „súlya van” – a Budavári Önkormányzat fizette. Az alkotás ajándékként került a varsói testvérkerület legillusztrisabb helyére, a £azienki Királyi Parkba, a híres Chopin-emlékmű közelébe. Hogy ez mekkora megtiszteltetés, azt – úgy tűnik – nem mérte fel eléggé a magyar kulturális közélet: a Liszt-év legnagyobb lengyel eseményének nyilvánított avatóünnepséget a hivatalos honi média nem rögzítette.

Azért alkotója megőrizte a bronzfigura gipszöntvényét: hátha itthon is futja majd valakinek szoborállításra Liszt Ferenc születésének bicentenáriumi esztendejében.

Mindenesetre ha Gerő Katalin Liszt-művét nézzük: nem a szokott, a kortól már kissé megkarcolt zeneszerzőt látjuk. Hanem a sugárzó intellektust, nők által rajongott vonzó férfit.

Nem hamis ábrázolás: valójában a tehetség igazságszolgáltatása.