Isten derűje – Több mint negyvenéves rémálom ért véget Szabadkán, Európa második legnagyobb zsinagógájában
– Több mint negyvenéves rémálom ért véget – mondta a 168 Órának Szabados Róbert, a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, miután a napokban befejeződött a szabadkai zsinagóga teljes belső felújítása és restaurálása.
Szabados Róbert a helyi hitközség vezetőjeként jól ismeri a szabadkai zsinagóga háború utáni sorsát. Felidézte, hogy a négyezer fős szabadkai zsidóság, valamint a több mint kétezres környékbeli zsidó közösség tagjai jártak ebbe a csodálatos épületbe, de a második világháború után mindössze ezren tértek vissza. 1948-ban aztán ez a szám is megfeleződött a kivándorlások miatt. 1979-ben a megmaradt, akkor már alig háromszáz fős szabadkai zsidó közösség kénytelen volt a városnak ajándékozni a magára hagyott épületet – nem tudták fenntartani. A romlás a szükséges állagmegóvások ellenére is megállíthatatlannak bizonyult: a kihasználatlan épületben a helyi színház díszleteit tárolták, majd alternatív, extravagáns előadásokat tartottak itt, előfordult az is, hogy tüzet raktak vagy légtornászmutatványokkal okoztak további károkat az épületben.
Az egypártrendszer összeomlása után, a polgárháborús években életveszélyessé vált a zsinagóga. Felkerült Európa legveszélyeztetettebb kulturális örökségének hetes listájára, és már arról folyt diskurzus, hogy a maroknyi szabadkai zsidó közösségnek bele kellene nyugodnia az épület lebontásába.
Nem nyugodott bele.
A kilencvenes évek második felétől amerikai alapokból, uniós forrásból, szerb tartományi pénzből, valamint Szabadka város segítségével megindult egy nagyobb állagmegóvási folyamat, ami kizárólag a zsinagóga külsejét érintette.
Szabados Róbert szerint a fordulópontot Orbán Viktor szabadkai látogatása jelentette. A magyar miniszterelnök százmillió forintot ajánlott fel a zsinagóga belső felújítására, de miután kiderült, hogy a teljes körű restaurálás és korszerűsítés ennél jóval költségesebb, a kormány végül összesen félmilliárd forinttal támogatta a beruházást.
A szabadkai zsinagóga több funkciót tölt majd be. Nemcsak imaház, hanem kulturális rendezvények, hangversenyek, koncertek helyszíne is lesz, és egy kiállítás is helyet kap a falai között, ahol a szabadkai zsidóság történetét mutatják be. Szabados Róbert hangsúlyozta: elsősorban idegenforgalmi funkciót szánnak a zsinagógának, amely kultúrtörténeti érdekesség, hiszen a budapesti Dohány utcai zsinagóga után ez Európa második legnagyobb zsidó imahelye. A szabadkai zsinagóga sok tekintetben kuriózum, építészetében és technológiájában is modern, sőt egyedülálló volt, amikor 1902-ben elkészült.
Nincsenek hasonlóságok az elmúlt évszázadok templomaival, itt a hosszúság és az oldal aránya egyforma, nincs főhajó, illetve mellékhajók, a teret nem bontja keresztboltozás, a kupola vas tartószerkezeteit elrejtették. A belső tér osztatlan, az imasátorról ihletett kupolaformából a világmindenség tekint le a szemlélődőre.
A zsinagóga mindkét tervezője, Jakab Dezső és Komor Marcell egyaránt Lechner-tanítvány, az eredeti eklektikus tervektől eltérően az épület falfestésének és színes üvegablakainak a díszítésében a magyar népművészet felé fordultak. A zsinagóga nem emelkedik ki a környezetéből, a párkánymagassága a környező házakhoz igazodik, de terebélyessége mégis kivívja a tekintélyt, amit megerősít, hogy – zsinagógáknál ritka módon – magas, kovácsoltvas kerítés választja el a város közterületeitől.
Jakab Dezső is elmondta korabeli nyilatkozataiban, hogy a szabadkai zsinagóga kupoláját a zsidó sátrak ihlették, a világos élénk színek pedig boldogságot és derűt árasztanak, hogy a hívek optimistán, megnyugvással lépjenek ki az imádkozást követően az épületből. Ez a belső, napsugaras tündöklés az állandóan változó, élő Istent hirdeti.
