Indignáltan
1950 nyarán észak-koreai csapatok átlépték a 38. szélességi fokot, és elkezdődött a háború. Mögöttük kínai önkéntesek, szovjet fegyverek, szocialista támogatás. (Például magyar hadikórház, valamint a Szabad Nép riportere kihegyezett tollal.) Dél-Korea mögé pedig az Egyesült Államok hadserege sorakozott fel. Véresőben.
Aznap iratkozott be egy kis vidéki főiskolára főhősünk. Ott katonai oktatást is kapott, diplomázás után tisztként mehetett a frontra. Ha nincs diploma, nincs tiszti rang, beosztás sem, marad a G. I. Joe-szerep. A közlegények számára fenntartott sáros-véres hősiesség. Amely azonban igencsak messze állt hősünk, az első generációs értelmiséginek, jogásznak készülő Marcus Messner törekvő vágyaitól.
Vért éppenséggel szagolt, sokat is, undorodásig. Apja kóser mészáros volt Newarkban. Marc ott dolgozott mellette. Csak éppen felnőni nem hagyta az apai drukk: egyre azt vizionálta, a fia hősi halott lesz Phenjan és Szöul között valahol, mint a család más férfitagjai annak idején Európában, a partraszállás után.
A fiú szorgalmas, megszállottan célra orientált, eminens. Mégis főiskolát vált: apjától meszsze, New Jersey-ből Ohióba. Az önállóság sok tapasztalatot hoz: mindenki más, mindenki másképp más. Egyedül nehéz megállni. Főleg miután megismer egy titokzatos elő- és utóéletű lányt, Oliviát.
Ahogy sokasodnak a gátak, úgy nő Marcban a düh. Mindenki őt akarja igazgatni, mindenki beléakad, rajta akad ki, mindenki valamiféle viszonyba akar kerülni vele, miközben őt csak a tanulás érdekli. Kötelességszerűen is, belülről, meg azért is, mert retteg Koreától.
Roppant érdekes, lebilincselő történet, kerek világállapotrajz, amelynek utolsó fejezete teljességgel átértelmezi az előzőket, az összest, tragikus távlatba helyezve.
Szép irodalom.
(Philip Roth: Düh. Fordította Nemes Anna. Kiadta az Európa.)
