Ilyet azért mégse

2015. november 17., 09:28

Fantáziadús, ötletgazdag miniszterelnökünk a fontosabb témákon már átküzdötte magát. A liberális demokrácia intézményrendszerének szétrombolása, egy sereg törvénytelenség kiverekedése, a törvényhozó és végrehajtó szervezetek kialakítása, a hatalomkoncentráció kedvezményezettjeinek kijelölése kipipálva, lehet egy kicsit lazítani. Időnként átvedlik ragadozóból növényevővé, és akár szórakozásképpen megmosolyogtató, már-már a könnyű műfaj kategóriájába kívánkozó ötlettel áll elő. Az utóbbi időben több ilyen is volt. A vasárnapi boltbezárások után sokan vonták fel a szemöldöküket, és a latinul tudók kérdezték: cui prodest?

A kormányfő realitásérzékére néhány viselkedéstudománnyal foglalkozó szakember fel is figyelt. Nem sokkal utána sokkolta a közvéleményt az a javaslat, hogy hivatalokba és a majd kijelölendő helyekre komisszárokat kell kihelyezni. Ha még nincsenek. A diktatúra kedvenc eszköze volt ugyanis mindenhol ott lenni. Betolakodtak gyárakba, otthonokba. Molesztáltak házmestereket, pincéreket, újságárusokat, és lődörögtek besúgók az utcán szép számmal.

Aztán egy újabb mókás ötlet. A focirajongó miniszterelnök a túlpénzelt játékba igyekezne azzal lelket lehelni, hogy a gyerekek számára kötelezővé tenné a labdarúgás intézményes oktatását. Már csak az infrastruktúra hiányzik. Hol focizzanak a srácok? Sok helyen nincs iskola, pláne tornaterem. A grundok is eltűntek. Az hazugság, hogy az ásítozó lelátók keretezte zöldellő gyepszőnyegek egészségügyi létesítmények (Harrach Péter-féle verzió).

A minap Felcsúton jártában adott egy pár kokit a kisvasutat kritizálók buksijára: „Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha tovább támadják, akkor meg Lovasberényig.” El tudom képzelni, hogy ha még utána sem nem hagyják abba a cseszegetést, földalattit fog építeni a szép emlékű Baracskáig. Csak éppen azzal nem dicsekedett, hogy útközben rittyent néhány rakétakilövő állást, és megtanul vízen járni meg holtakat feltámasztani, persze a mi pénzünkön. Aztán valami olyasmit is mondott, hogy ha mindenkire odafigyelne, gyengekezűnek tartanák, akivel azt csinálhatnak, amit akarnak.

Pedig nem ártana néha meggondolni, hogy miket beszél összevissza és miket tesz. Az ilyen nagyképű, pimasz dumának egy külvárosi kocsmában következményei lennének.

Gerencsér Emil, Budapest

2024. október 15., 16:58

Ellenállt a kódfejtőknek, évszázadok óta őrzi titkát, és azok a tudósok, akik kapcsolatba kerültek vele, különös balsors áldozatai lettek. Az ismeretlen nyelven írott középkori alkímista kézirat a mai napig megfejthetetlen rejtély. De mitől olyan különleges a Voynich-kézirat?