Hová tűnt Burgonya bácsi? (No1 – Ezt tették vele a gyorsétteremben!)

2010. július 23., 12:42

A legújabb folytatás:

(Te vagy az, Béla?)

- Miért mondja, hogy szegény szerencsétlen? Csak nem történt valami baja? – kérdezte sírós hangon Burgonya néni, és azonnal ömleni kezdtek a könnyei.
- Hát, nem is tudom, jöjjön be, és nézze meg a saját szemével. Próbáljon meg beszélni vele.

A kalapos hölgy előre ment, Boriska folyton a sarkára lépett, annyira rohant az ő Bélájához. Először áthaladtak egy beüvegezett verandán, majd egy keskeny előszobán keresztül beléptek egy szobába, ahol az ajtónak háttal, egy hatalmas, öblös fotelben ült Béla, csak a feje búbja látszott ki.

- Béluskám! – kiáltotta szinte sikítva Boriska – Csakhogy megtaláltalak!

A férfi elé ugrott, aki felemelkedett a fotelból, és Boriskára nézett. Az asszonynak meg kellett kapaszkodnia, mert kezdett kicsúszni a talaj a lába alól. Nem Béla állt előtte, hanem Károly, sebbel a homlokán. Az eszetlen és kelekótya portás nem csak a nőket, de a férfiakat is összekeverte. Nem Károly ütlegelte Bélát, hanem Béla verte Károlyt, vagyis minden fordítva történt.

A háziasszony széket tolt Burgonya néni alá, mert látta, hogy ájulás kerülgeti. Károly visszahuppant a fotelba, bamba arckifejezéssel, ajkait szorosan összezárva nézett egy pontot maga előtt a padlón.

A háziasszony kiment a konyhába, és egy nagy pohár hideg vízzel tért vissza, lassan megitatta Boriskát, aki egy darabig nem volt képes megszólalni.

Később Boriska mindent megtudott a kalapos hölgytől, akit egyébként Dr. Bors Emmának hívtak, és házi orvos volt a nyugdíjas klub környékén. Hetente három nap fél kettőkor végzett a munkában, és azzal a bizonyos busszal járt haza, amelyen Boriska követte. A két maradék napon délután rendelt, és sokszor későig bennmaradt a rendelőjében, hogy elvégezze az adminisztrációs teendőket. Azon a napon, amikor Béla eltűnt, elég későn ért oda a buszmegállóba. Nem sokáig álldogált ott, amikor megjelent Károly, kissé dülöngélve, egyrészt a kisüstitől, másrészt a fejét ért csapásoktól. Károly ugyanazon a buszvonalon lakott, egy megállóval messzebb, mint a doktornő. Az asszony orvosi rutinból megkérdezte tőle, jól van-e, Károly akadozó nyelvvel megnyugtatta, hogy minden rendben van.

A buszon a férfi az orvosnő mellé ült, és megpróbálta szórakoztatni. A doktornő a kedves emberek közé tartozott, munkájánál fogva sok mindent látott és hallott már az életben, ezért nem volt elutasító. Amikor leszállt a buszról, Károly csatlakozott hozzá. Kérte, ne kísérje, de Károly megnyugtatta, hogy ő is arrafelé lakik. A kapuhoz érve a doktornő elköszönt Károlytól, és ahogy hátat fordított neki, nagy puffanást hallott. Károly összeesett, és kissé beverte a fejét a kerítés beton oszlopába. A feje másik oldalán is folyt belőle a vér. A doktornő megvizsgálta, aztán a férjével együtt bevitték a házukba. Enyhe agyrázkódást állapítottak meg, főleg fekvésre volt szükség. A házaspár úgy döntött, egyelőre lefektetik a vendégszobában, és majd meglátják, kell-e mentőt hívni.

Később Károly jobban lett, még kicsit viccelődött is, de ahogy elkezdték faggatni, ki ő, súlyos apátiába esett, csak egykedvűen bámult maga elé, nem válaszolt. A házaspár megpróbálta előkeríteni az igazolványát, de nem találtak semmit, pedig többször átkutatták az összes zsebét. Ki akarták hívni a mentőket, és bevitetni a kórházba, de az asszony velük lakó édesanyja, valaha szintén orvos, több jótékonysági szervezet tagja, megsajnálta, könyörgött, ne tegyék, hátha olyan ember, akinek gondoskodásra és jó szóra van szüksége, mert egyedül él. Miért ne segítenének? A családban sok az orvos, tudják gyógyítani. Egész nap otthon tartózkodik valaki, a család népes és vannak háztartási kisegítők is. Végül engedtek az idős, hatalmaskodó és zsarnokoskodó mamának, hogy kicsit kiélhesse jótékonykodási hajlamait, de azzal a feltétellel, hogy minél hamarabb megpróbálják felkutatni a férfi családját, illetve kideríteni a kilétét. Az orvosnő lefényképezte Károlyt, aztán elment a rendőrségre, bejelentette, hogy ott van náluk, és kérte, segítsenek beazonosítani, és megtalálni a családját.

Mivel Károly Hajdúszoboszlóra készült, a lánya, akivel Károly együtt lakott a régi családi házban, nem kereste, mert azt hitte, az apja köszönés nélkül elutazott. Éppen válófélben volt, állandóan folyt a veszekedés és civakodás a férjével, kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy utána nézzen, hol az apja.

Burgonya néni elmondta, ki is Károly. Tudta a telefonszámát, megpróbálták fölhívni a lányát. Senkit sem találtak otthon, várni kellett, mivel Károlynál lakáskulcsot sem találtak. A doktornő megkérte, próbáljon meg Károllyal beszélni, magukra hagyta őket, sőt, az ajtót is becsukta.

Boriska odahúzta a széket Károly mellé, és próbált vele beszélgetni. Károly még egy kicsit bambult maga elé, aztán teljesen értelmes arckifejezéssel és érthetően ezt mondta:
- Kérlek, Boriska, hagyd, hogy itt maradjak. Nem tudok hazamenni abba a pokolba. A lányom válik, és nap mint nap gyilkolják egymást a férjével.
- Károly, tudod, hogy ezt nem lehet. Ezek itt jó emberek, de már szóltak a rendőrségnek, hogy találják meg a családodat, és nélkülem is kiderítik, ki vagy, és akkor úgyis haza kell menned.
- De értsd meg, hogy nem akarok. Egyszerűen nem bírom már.
- Akkor miért nem beszélsz Lajossal? Ő egyedül él, lehet, hogy befogadna, hiszen gyerekkori jó barátok vagytok, együtt katonáskodtatok, egy gyárban dolgoztatok, gyakorlatilag mindig együtt voltatok.
- Ez igaz. Nahát, Boriska, hogy ez nekem nem jutott az eszembe! Biztosan megengedi, hogy ott legyek nála legalább addig, amíg a válás be nem fejeződik, és el nem költözik a vejem.
- Na látod, mindig lehet megoldást találni, csak keresni kell. És mi van az igazolványoddal? Otthon hagytad, vagy elveszítetted?
- Eldugtam a cipőm bélése alá, nehogy megtalálják. Azt gondoltam, ha nem tudják, ki vagyok, talán megsajnálnak, és itt maradhatok.
- És most azt mondd meg nekem, Károly, hová lett a Béla? Az utolsó kártyaparti óta nem került elő.
- Ne emlegesd nekem a Bélát. Az a szemét szétverte a fejemen a sakktáblát, aztán fogta magát, és elment a Bercivel. Remélem, valahol egy árok szélén hever holtan.
- Jézusom, Károly, hogy mondhatsz ilyet! Ne kívánj ilyet senkinek, nehogy veled történjen meg! Minek kellett nektek azon a cafka Mancin összeveszni? Legalább negyven éve nem láttátok már! Hát normálisak vagytok ti, vénember létetekre?
- Ezt a Berci mondta?
- Nem, a portás, aki szétszedett benneteket. Szóval, hol a Béla?
- Nem tudom, nem mondta, hogy készülne valahová. Egyszerűen begőzölt, és elkezdett verekedni. Mindenki azt hitte, hogy egy pipogya papucs, aki két szót se tud szólni a felesége jóváhagyása nélkül. Úgy látszik, a Manci emlegetése kihozta belőle az agresszivitást.

Burgonya néni megbántódott azon, hogy Bélát papucsnak tartották a barátai, egy darabig magába süppedt, de aztán túltette magát rajta, és elkezdett intézkedni.

Engedélyt kért a telefonálásra, fölhívta Lajost, aki beleegyezett, hogy Károly odaköltözzön hozzá egy időre. Károly kiválóan tudott főzni, ügyes kezű ember volt, mindent meg tudott javítani a házban. Lajos úgyis nagyon unta az egyedüllétet, a házban is sok minden elromlott, jól jött a segítség. Sikerült Károly lányával is beszélni, aki nagyon meglepődött azon, ami az apjával történt, és beleegyezett, hogy egy ideig ne lakjon otthon. Az orvosnő férje fölajánlotta, hogy elviszi autóval Károlyt és Burgonya nénit Lajoshoz, aki nem lakott nagyon messze.

Miután szerencsésen elrendeződött Károly sorsa, Burgonya néni elindult haza, fáradtan és lelkileg összetörve. Már hármat megtalált a négy barát közül, de a legfontosabbat, Bélát még mindig nem. Vajon merre kódorog szegény? Egyáltalán, él-e még? Mi üthetett belé, hogy ennyire kifordult magából?

Amikor hazaért, az ajtó előtt találta a két macskát, ott kucorogtak sértődött képpel egy régi rongyos lábtörlőn.

- Hát ti meg hogy kerültetek ide ki? – kérdezte aggódva. Látta, hogy az ajtó keskeny résnyire nyitva áll. Csak nem betörő van a lakásban? Burgonya néni megijedt, hirtelen nem tudta, mitévő is legyen.

A macskák nem voltak hajlandók kommunikálni, büszkén hátat fordítottak gazdasszonyuknak, és mély alvást mímeltek. Olyan sérelem érte őket, amelyet sosem fognak neki megbocsátani, mert ha nem ment volna el otthonról, ez a szörnyűség nem eshetett volna meg velük.

Burgonya néni halkan bekopogott Karfiolnéhoz, kérte, segítsen, mert alighanem betörő van a lakásban. Karfiolné elővette a sodrófát, Boriska kezébe pedig egy partvisnyelet nyomott. Lábujjhegyen odasettenkedtek a résnyire nyitott ajtóhoz, lassan és halkan kinyitották, és beóvakodtak az előszobába, de a bejárati ajtót nyitva hagyták, hogy szükség esetén gyorsan ki tudjanak menekülni. A nappali nyitott ajtaján keresztül látták, hogy a betörő a fotelben ül, és televíziót néz. Megkönnyebbültek. Szerencsére nem betörőt fogtak.

- Te vagy az, Béla? – kérdezte bátortalanul Boriska.

A férfi felállt, és kijött az előszobába. Burgonya Béla volt az, teljes életnagyságban, látszólag épen és egészségesen.

(F.E.)

Hová tűnt Burgonya bácsi? (No1 – Ezt tették vele a gyorsétteremben!) – eddigi teljes változat

1.
Történetünk helyszíne egy hetedik kerületi öreg bérház sokadik emelete. Málló vakolatú, sötét lépcsőház vezet föl – a fokok homorúra koptak a sok használattól. Körben a gangon kovácsoltvas korlátok egyengetik a látogatók útját. Az udvarra néző, berácsozott ablakokat satnya szobanövények díszítik. A keskeny utcák zaja, a trolik elektromos zúgása, zörömbölése alig hallatszik át a vénséges, masszív falakon.

Szereplők:

Fritz, macska. Szikár, rideg, elegáns. Fő az értelem – ritkán hallgat a szívére. Bal szemén fekete monokli. Csak a Financial Timeson hajlandó aludni – titokban Szöszmösz helyére vágyik, de eddig sehogyan sem sikerült kiebrudalnia onnét riválisát.

Szöszmösz, macska. Testes jószág, túlérzékeny lélek, állandó idegeskedését evéssel kompenzálja. Tikkel. Kedvenc helye a televízió alatti rekesz, ahonnét fedezékből szemmel tarthatja az egész nappalit. Imádja a konzervgombát és a túró rudit. Rettentő gyáva.

Spangli, szebb napokat látott, öregedő spániel. Roppant jólnevelt, igazi gentleman. Legszívesebben a konzerveledelt is késsel-villával enné. Amióta Burgonya bácsi szemére szürkehályog nőtt, végre kiélheti titkos bélyeggyűjtő szenvedélyét – a beérkező postáról előszeretettel lopja a stempliket. Füvezik.

Retek, törpepapagáj. Madár létére rettenetesen kíváncsi, szerencséjére kalitkája a nappali ablaka előtt található, ahonnét remek kilátása esik az utcára és a lakásra egyaránt. Burgonyáék azt hiszik róla, hogy búskomorságban szenved, mert folyamatosan a kalitka alján gubbaszt. Pedig csak az odakészített pletykalapokat olvassa. Szöszmösszel jó barátságban van, viszont Fritz-től tart.

Pilátesz, patkány. Tömzsi, melós alkat. Sokat megélt csempész, családja a padláson lakik – rengeteget dolgozik, hogy eltartsa őket. Marcona, kiégett kalmárnak mutatja magát, de arany szíve van – legszívesebben szerzetesnek állna. Ő szerzi be Spanglinak a füves cigit, Szöszmösznek a túró rudit. Mellesleg értesüléseket is szállít, hiszen bejárása van a ház szinte összes lakásába...

Burgonya néni és férje,
Burgonya bácsi

Történetünk kezdetén, egy téli estén, Burgonya bácsi nem ér haza időben a délutáni kártyapartiról. Mi több, már este kilenc is elmúlt, és még sehol. Burgonya néni ideges. Halálra váltan jön-megy a konyhában, kezében forró teával. Csöng a telefon, Burgonya néni aggódva nyúl a kagylóért. Kisvártatva csizmába ugrik, magára kap egy kabátot és kirohan az ajtón, hőseink magukra maradnak.
Vajon hová tűnt Burgonya bácsi?

(168 Óra Online)

2.
Amint becsapódott Burgonya néni mögött az ajtó, a sűrű, késsel vágható feszültség alábbhagyott.

Fritz, Szöszmösz, Spangli és Retek, akik eddig Burgonya nénit vigasztalták felváltva, szétszéledtek. Fritz ellapozott a tőzsdei hírekről egy nyugalmas cikkre, és leheveredett a Financial Times-ra, hogy álomba szenderedve Szöszmösz tévé alatti langymeleg, kényelmes zugáról ábrándozzon.

Szöszmösz idegesen nézegette a faliórát, már meg kellett volna érkeznie Pilátesznek a napi túró rudival, amelyért cserébe a Burgonya bácsi tányérjáról reggel elcsent sajtszeletet ígérte. Spangli álmosan hajtotta le fejét vaskos bélyeggyűjteményére, és imádott gazdájára gondolt. Retek visszatért kedvenc, wc-nek és napi szórakoztató olvasmánynak egyaránt használt bulvárlapjaihoz, amelyeket már nem tudott olvasni, mert az öregségtől jóformán semmit se látott, de ez nem számított, mert a cikkeket évek óta kívülről fújta.

A lakásban mély csend és súlyos penészszag honolt. Ezt a békességet zavarta meg a küszöb alatti neszezés, amely Pilátesz érkezését jelezte. A társaság egyből felélénkült. Pilátesz mindig remek pletykákat hozott a különböző lakásokból, ahová bejáratos volt.

- Nagy hírem van – lihegte rekedten Pilátesz, mert súlyos tüdőtágulása volt. – Most jön hazafelé Burgonya néni, egy talicskán óriási zsákot tol.

Mindenki idegesen talpra ugrott, az ajtót figyelték, amelynek zárjában meg is zörrent a kulcs. Burgonya néni vörösre sírt szemekkel vonszolta maga után a nagy zsákot. A szagáról ítélve sült krumpli lehetett benne.

- Itt van a ti jó gazdátok – kiáltotta zokogva, a zsákra mutatva. Az elképedt állatok moccanni sem tudtak, csak kérdően nézték Burgonya nénit, aki levetette sáros csizmáját, kicsit kifújta magát, majd folytatta:

- Amint drága jó Bélám hazafelé baktatott, elütötte egy burgonyaszállító autó, ő bekeveredett a lepotyogott krumplik közé, és a McDonald's-ban ezt tették vele. Mindenki hozzám, kiválogatjuk szegénykém maradványait.

A zsák tartalmát a konyhaasztal közepére öntötte. Az állatok szent borzadállyal kezdtek turkálni a még langyos sült krumpliban, de egyetlen darab sem emlékeztette őket néhai gazdájukra. Többszöri átválogatás után Burgonya néni talált két kis darabot, amelyekről azt állította, hogy a két hályog Burgonya bácsi szeméről, mert az alakjuk pont olyan. Betette a két kis szeletet egy gyufásdobozba, a dobozt a sarokban felpúposodott parketta alá rejtette, díszül odaállította a nagy cserép fikuszt. A többi sült krumplit felajánlotta Pilátesz gyerekeinek, de Pilátesz nem fogadta el, mert Burgonya bácsi állandóan rálépett a gyerekei farkára, mindegyiké többször is eltört, és már a gondolattól is gyomorrontást kapott, hogy esetleg Burgonya bácsi valamelyik darabját nyelik le.

Burgonya néni kidobta a sült krumplit a kukába, aztán a konyhakredenc középső fiókjából előkotorta a nagyanyjától örökölt tintaceruza csonkot, megnyálazta, és a névtáblán a Burgonya elé odakanyarította, hogy Özv., a Béla mögé odabiggyesztette a –nét, majd beáztatta a reggel lehúzott ágyneműt ....

(Fritz Erzsébet)

3.
(Másnap, avagy Burgonya néni álma)

A Burgonya bácsi eltűnése és be nem bizonyosodott halála után Burgonya néni elfelejtkezett az alvásról. Már 36 órája talpon volt. Az esemény annyira megrendítette, hogy napszaktól függetlenül egyre csak mosott, takarított, tisztogatott, fényesített...

Az állatok először megértően félrehúzódtak, ám amikor a gyomruk már órák óta fájdalmasan és kórusban korgott, mozgolódni kezdtek.

– Madame – fújta jéghidegen Fritz –, tán kegyed is tudja, hogy az állatvédelmi törvény minden tulajdonost a gondozása alatt álló állatok megfelelő ellátására kötelez.

– Drága asszonykám – próbálkozott más hangnemben dorombolni Szöszmösz –, csak azt a kis tojásos gombát tessék nekem megmelegíteni, és már megyek is vissza a kuckómba...

Spanglinak annyira lement a vércukra, hogy a füvet sem kívánta, noha Pilátesz előző nap megfeledkezett a szállítmányról. Csak feküdt mozdulatlanul, és a hűtő második polcán illatozó főtt csirkefarhátra gondolt szüntelen. Akár hidegen, a padlóról is meg tudta volna enni, az utolsó morzsáig.

De Burgonya néni nem vett észre semmit. Rendületlenül szidolozta a lakás egyetlen rézkilincsét.

Végül Retek mentette meg a helyzetet. Amikor Burgonya néni a kalicka felé nézett, Retek látványos mozdulattal és hangos koppanással hanyatt vetette magát, lábai az égnek meredtek, ernyedten emelgette a szárnyait.

– Szent szilvamag! – sikoltotta Burgonya néni – Csak nem akarsz te is elhagyni?

A macskák elérkezettnek látták a pillanatot az ostromra: kétfelől megcélozták Burgonya néni lábát, vadul dörgölőztek, össze-vissza tekeregtek; ettől végre visszatért Burgonya néni emlékezete, és mindenkit ellátott, örömmel konstatálva, hogy Retek is magához tért.

Hirtelen ólmos fáradtság járta át az asszonyi testét, és ruhástul, a szidolos rongyot a kezében szorongatva ledőlt az ágyra, mély álomba zuhanva.

Éjfél körül különös álom lepte meg Burgonya nénit. Egy katedrális végtelenül hosszú lépcsősorának tetején állt egy leszögezett fekete koporsó előtt, hófehér, uszályos menyasszonyi ruhában. A szürke égből eső szemerkélt. A katedrális egyik oszlopa mögül fehér frakkos, magas, karcsú kiflikrumpli lépett elő, a karját nyújtotta neki, mire ő hátat fordított a koporsónak, majd kart karba öltve együtt lépkedtek lefelé a lépcsőn, szerelmesen egymásra mosolyogva. Egyszer csak a környező utcákból hatalmas tömeg özönlött a katedrális előtti térre, teljesen betöltve azt. Hangosan kiáltoztak, és fenyegetően rázták az öklüket Burgonya néni és a kiflikrumpli felé. Az asszony úgy látta, hogy a tömegben mindenki nagyon hasonlított valakire, de kire is?

– Szent ég! – rebegte a felismeréstől megrendülve. – Hiszen ez a Béla, vagyis ezek a Bélák! Ez több ezer Béla!!

Az egyik Béla kiordított a tömegből:

– Gyalázat! Szemérmetlenül megtörték a gyászt! Rósejbnit kell sütni belőlük!
– Rósejbnit! Rósejbnit! – skandálta ütemesen a tömeg.

Burgonya néni izzadtságtól csatakosan riadt fel.

– Üzent az én Bélám – gondolta elmélázva – A szívem csücskében érzem, mégsem halt meg, valahol vár rám. Megyek, Bélám, megkereslek!

A szidolos ronggyal gondosan letörölte a névtábláról az „Özv.” feliratot, aztán előszedte a szekrényből a régi, ütött-kopott hátizsákot...

(Merre visz az út?)

Burgonya néni lázasan készülődni kezdett. Szent meggyőződése volt, hogy azonnal indulnia kell, mert csakis ő találhatja meg Burgonya bácsit. Csirkét sütött, kemény tojást főzött, vajas kenyeret kent. Megkérte a szomszédasszonyt, Karfiolnét, hogy amíg távol van, lássa el az állatokat, a hűtő roskadozik az állateledeltől.

Spangli azonnal kiszagolta, mi készül, és riasztotta a többieket.

– Hogyisne! – mondta méltatlankodva Fritz. – Hogy a Karfiolné megint a mi kajánkkal tömje a saját macskáit, bennünket meg ehetetlen löttyökkel éheztessen. A múltkor is egy kilót fogytam három nap alatt. Azt már nem! Mi is megyünk Burgonya nénivel!

A többiek azonnal egyetértettek, és készülődni kezdtek.

Burgonya néni megtöltötte a hátizsákot, az aljához összetekert hálózsákot szíjazott, ki tudja, hol fogja meglepni az éjszaka. Felvette melegen bélelt, kapucnis anorákját, a nyakára vastag kötött sálat tekert. Elbúcsúzott az állatoktól, akik úgy tettek, mintha szomorúan válnának el. Burgonya néni elindult a téli alkonyatban.

Alig húzta be maga után az ajtót, az állatok azonnal szedelőzködni kezdtek. Mivel Spangli volt a legerősebb, az ő hátára került egy régi gyerek hátizsák, amelybe némi élelmet raktak, és Retek is ott kapott helyet. Felöltötték meleg kapucnis kabátjaikat, és hangtalanul kisurrantak az ajtón. Burgonya nénitől tisztes távolságban, de őt mindig szem előtt tartva bandukoltak a téli hidegben.

A szél felerősödött, csípte Burgonya néni arcát, ezért felvette a kapucnit, és az arcára húzta a sálat. A többiek is így tettek.

Már vagy negyedórája meneteltek a majdnem kihalt, széles utcán, amikor Burgonya néni hátranézett, és majdnem földbe gyökerezett a lába. Mögötte több százas kapucnis, hátizsákos csoport gyűlt össze, mindenki mobilt szorított a fülére. Az egyik nagydarab, marcona kinézésű férfi odalépett Burgonya nénihez.

– Hová megyünk? – kérdezte.
– Megkeressük a Bélát – mondta Burgonya néni egyszerűen, mély átérzéssel. A marconának két könnycsepp gördült végig az arcán.
– A Bélát? Vagyis a Bélát? Ja, hát a Bélát! És hol van a Béla?
– Nem tudom, csak úgy eltűnt – válaszolta szomorúan Burgonya néni.
– A rohadt anyátokat! – mondta zokogva a marcona. – Hát már a Bélát is eltüntettétek?

Ezzel visszament a tömegbe. Újból előkerültek a mobilok, és hallani lehetett, ahogy mindenki a Bélát emlegeti. A mellékutcákból egyre csak jöttek a kapucnis, hátizsákos alakok.

Burgonya néni vállat vont. Nem értette, mi közük ezeknek a Bélához, de nem törődött velük, neki csak a Béla számít, senki más. Befordult egy még szélesebb útra. Alig ment néhány lépést, amikor rendőrautók jelentek meg, keresztbe álltak az úton, és honnan-honnan nem, védősisakos, gumibotos rendőrök kerültek elő, leállítva Burgonya nénit és a mögötte haladókat. Burgonya néni eddig ilyet még csak az októberi tévés tüntetés-közvetítéseken látott.

– Na nézd már, Burgonya néni, maga meg hogy kerül a be nem jelentett rendezvényre? – hangzott a kérdés az egyik védősisak mögül.

Burgonya néni azonnal megismerte Rózsaburgonya Misi hangját, aki az ő utcájukban nőtt föl, és rendőrnek állt.

– Eltűnt a Burgonya bácsi, érte megyek.
– De miért a tüntetőkkel?
– Én ugyan nem tüntetetek, nem tudom, kik ezek – válaszolt Burgonya néni.

Rózsaburgonya Misi belenézett Burgonya néni hátizsákjába, mert ez volt a parancs, kikapott egy ropogósra sült csirkecombot, aztán útjára engedte Burgonya nénit...

(F. E.)

4.
(Burgonya néni bolyongásai – első állomás)

Burgonya néni jobbnak látta gyorsan kimenekülni a kapucnisok és a rendőrség között kialakult közelharcból. Beugrott egy kapualjba, és szorosan a falhoz simulva megpróbált eltűnni a szemeteskukák között. Még körül se tudott nézni, amikor három sötét kis alak ugrott be mellé, és szorosan a lábához lapult. Jól irányzott rúgással el akarta kergetni őket, de az állatok gondoskodtak róla, hogy felismerje őket.

– Na, már csak ti hiányoztatok – mondta mérgesen, de aztán megenyhült, és magához ölelte őket.

A kukák mögött találtak egy régi kabáttal letakart kupacot, leültek rá, hogy kényelmesebben várják ki a harcok végét. A kupac nem bizonyult kényelmesnek, és ahogy fészkelődtek rajta, egyszer csak önálló életet kezdett élni. Rémülten ugrottak talpra. A kupac felült, és furcsa hangokat adott ki.

Burgonya néni előkapta a hátizsákból az elemlámpát, és a kupac képébe világított. Az értelmi képesség nagyon halovány jegyeit mutató, megviselt arcon csak hosszas vizsgálódás után ismerte fel rég nem látott komájának, Bercinek a vonásait.

– Atyavilág, Berci, te meg hogy kerülsz ide? – kiáltotta elképedve.
– Te ki vagy? – motyogta Berci mélyebb érdeklődés nélkül.
– Én vagyok a Boriska, a te komaasszonyod. Na, leesett a tantusz?
– A Boriska? A Tantusz Boriska? Furcsa név, de vannak rondábbak is. És ki vagyok én? – kérdezte akadozva a koma, tömény kisüsti áramlatokat bocsátva ki az egyre hűvösödő éjszakába.
– Te a Berci vagy.
– Berci? Érdekes. Sose hallottam ezt a nevet. Úgy látszik, összetévesztem magam valakivel. Nem a Józsi vagyok én? Vagy inkább a Béla?
– Mi van a Bélával? Veled együtt ment kártyázni! Hová lett a Béla? Berci, Berci, ide nézz rám, és válaszolj! Hol a Béla? Hallod? H-o-l v-a-n a B-é-l-a??

A kérdés meghaladta Berci pillanatnyi szellemi kapacitását. Talán egy percig is elmerülni látszott gondolataiban, legalább is az erősen összecsücsörített száj és az orrhegy irányába összpontosított, elhomályosult tekintet erre engedett következtetni. Végül az értelem legutolsó jele is eltűnt a borostás arcról, és ettől kezdve a koma csak összefüggéstelenül motyorászott maga elé.

Burgonya néni legszívesebben otthagyta volna, de abban reménykedett, ha hazasegíti, reggelre kijózanodik, és végre meglesz az első nyom, amely elvezeti az ő Bélájához.

Amikor elültek a harcok, és kiürült az utca, Burgonya néni elérkezettnek látta az időt az indulásra. Fritz szerényen javasolta, hogy fogjanak egy taxit, de Burgonya néni büszkén kihúzta magát:

– Fricikém, úgy nézz rám, hogy én még sosem ültem taxiban, és nem is fogok! Hát olyan asszony vagyok én, aki taxira herdálja a pénzét, amikor van két jó lába, és ott a tömegközlekedés? A taxi a lusta, semmirekellő embereknek való! Különben is, mi luxuskocsival megyünk, tudod, Fricikém, béemvével. Busszal, metróval, villamossal!

Burgonya néni jót kuncogott a családban gyakran hangoztatott tréfán, Fritz viszont gyorsan hátat fordított, hogy gazdasszonya ne lássa a grimaszait.

Berci hazatámogatása súlyos feladatnak bizonyult, mindannyian alaposan beleizzadtak. Szerencsére elérték az utolsó HÉV-et. Berciék elég közel laktak az állomáshoz, de még így is legalább egy óráig tartott, amíg odaértek. A házban már nem égett a villany, és hosszas csöngetés után is csak nagysokára gyulladt ki némi fény, talán egy éjjeli lámpa.

– Hogy a kénköves ménkű csapjon beléd, Berci! – hallották Berci feleségének, Babinak a zsémbes hangját. – Még mindig nem vitt el az ördög? Maradtál volna az ivócimboráiddal, és enne a nyavalya ott, ahol eddig voltál!

Babi, aki egykor talán tényleg volt kisbaba is, de mostanára hatalmasra hízott, rengő hájú, férfias hangú, ritkuló hajú öregasszonnyá változott, nagyra tátotta foghíjas száját, amikor meglátta a Bercit több oldalról támogató társaságot.

– Jaj, Boriskám, hát nem kellett volna törnöd magad ezzel az utolsó korhellyel – mondta mézes-mázasan, közben a szemei villámokat szórtak. – Ne, ne! Be ne hozzátok a házba, mert hetekig nem lehet kiszellőztetni a pálinkabűzt utána. Gyerünk a nyári konyhába.

Úgy látszott, Babi már régen kiköltöztette Bercit a nyári konyhába, mert mindenütt csak férfi ruhadarabokat és üres italos üvegeket lehetett látni. Babi bekapcsolt egy villanymelegítőt, Berciről lecibálták a kabátot, ruhástul lefektették, betakargatták, aztán magára hagyva bementek a házba.

Babi, aki utálta a kutyákat és macskákat, kényszeredetten fölajánlotta, hogy aludjanak a nappaliban a kanapén és a két fotelben, mivel nem járt már a HÉV. Amikor Babi visszament az ágyába, Burgonya néni a hátizsákból előszedett elemózsiával megetette a társaságot. Reteknek is bőven jutott az ízletes kenyérmorzsákból, és maga Burgonya néni is bekapott néhány falatot. A kései vacsora után betakaróztak a hálózsákkal, és megpróbáltak elaludni, ami a három négylábúnak gyorsan ment, de Burgonya néni és Retek egész éjjel szinte alig hunyta le a szemét.

Reggel, amint ildomosnak találta, Burgonya néni kiosont a nyári konyhába, és megpróbálta fölrázni Bercit, hogy mielőbb kifaggassa a kártyapartiról és Béláról, de minden igyekezete hiábavalónak bizonyult. Később csatlakozott hozzá Babi is, de a legszokványosabb és legfondorlatosabb módszerek sem segítettek, beleértve a jól irányzott és erőteljes pofonokat, a kemény csípéseket, a jeges ruhát a legkellemetlenebb helyeken, az orra alatt sokáig húzogatott illatos, gőzölgő kávét, illetve nyitott szájú rumos és pálinkás üvegeket. Berci erősen horkolva utazgatott álmában a tér és idő más dimenzióiban.

– Lehet, hogy csak holnap ébred föl – magyarázta Babi. – Ilyen nagy ivászat után sokszor 36 órát is alszik egyhuzamban ...

Burgonya néni magába roskadt. A bánattól, kialvatlanságtól és fáradtságtól sírva fakadt. Akkor most hogyan tovább?

(F. E.)

5.
(Burgonya néni bolyongásai – második állomás)

Babi szíve már régen megkérgesedett korhely férje mellett, de most megrepedt a kéreg zokogó komaasszonyát látva, akivel már több évtizede ismerték egymást, és valaha jó barátnők voltak. Finom reggelit készített az egész társaságnak, utána kávézgattak, süteménnyel és konyakmeggyel vidították magukat.

Burgonya néni töviről hegyire elmesélte Babinak a történteket.

– Mi a bizonyíték arra, hogy Béla volt az áldozat? – kérdezte Babi a rendszeres krimiolvasók lényeglátásával.

Boriska elővett a táskájából egy keskeny borítékot, amelyen Burgonya Béla neve és címe állt. A borítékban egy hosszú, keskeny notesz lapult, sakk- és kártyapartik följegyzett eredményeivel.

– Igazi bizonyíték nincs, de ezt találták a teherautó alatt, még látszik a borítékon a sáros keréknyom – válaszolta Boriska.

Babi egy ideig lapozgatott a noteszban, majd hirtelen felkiáltott, mint akinek megvilágosodott az elméje.

– Ezt nem is a Béla írta! Berci nekem mindig azt mesélte, hogy az eredményeket Lajos szokta följegyezni, mert ő az egyetlen a társaságban, aki még jól lát, a többieknek erős olvasószemüveg kell, és ha rossz a világítás, még szemüvegben is alig látnak. Márpedig a klubban nagyon gyenge villanykörtéket használnak.

Burgonya néninek egyből felderült az arca. Babi rögtön előkereste Lajos telefonszámát, és már tárcsáztak is. Lajos özvegy volt, egyedül lakott egy kis kertes házban, messze a városközponttól. Amilyen jól látott, olyan rosszul hallott. Legalább hatszor hívták, és hosszasan hagyták csörögni a telefont, mire Lajos nagy nehezen meghallotta, és végre fölvette a kagylót.

Hosszú percekbe tellett, amíg megértette, ki hívja és milyen ügyben. Amikor megtudta, hogy Béla eltűnt, és lehet, hogy meghalt, sírva fakadt, mert gyerekkori cimborák voltak, a sírástól eleinte nem is tudott beszélni. Lassan-lassan megnyugodott, és végre lehetett kérdéseket föltenni neki.

– Lajos, történt valami különös azon a kártyapartin? – kérdezte Boriska.
– Én nem tudok semmiről, mert korán eljöttem. A többiek még ott maradtak, mert a Károly születésnapját akarták megünnepelni. Én nem ihatok a gyomorfekélyem miatt, ezért otthagytam őket, hogy ne fájjon a szívem, és nehogy kísértésbe essek.
– Lajos, itt tartok a kezemben egy borítékot, benne egy kis noteszt a sakk- és kártyaeredményekkel. Babi azt mondja, ez a könyvecske a tiéd.
– Jaj, de jó, hogy meglett! Csak itthon vettem észre, hogy eltűnt. De hogy került hozzád, Boriska?
– A rendőrségtől kaptam. Egy olyan borítékban volt, amelyen az én Bélám neve és a mi címünk áll.
– Ja, persze, talán két héttel ezelőtt a Béla adott nekem egy borítékot, mert a régi teljesen szétszakadt.
– Ezt a borítékot a notesszel együtt egy teherautó alatt találták, amely állítólag elütötte az én Bélámat, bár nincs rá igazán bizonyíték.
– Az teljesen kizárt, Boriskám. Tényleg majdnem gázolás történt, de Béla akkor még a klubban volt. Elmondom, hogy történt. Ahogy a metró felé ballagtam, láttam, hogy egy burgonyaszállító teherautó jön nagy sebességgel, és egy asszony éppen le akar lépni a járdáról. Utolsó pillanatban sikerült visszarántanom az asszonyt, de mindketten elestünk, én kicsit le is csúsztam az úttestre. Közben a teherautó is nagyot fékezett, legurult a sok burgonya. Valószínűleg akkor eshetett ki a zsebemből a notesz, amikor kivettem a zsebkendőmet, hogy letöröljem a sarat a kezemről és a nadrágomról. És a boríték, úgy látszik, bekerült a teherautó kereke alá, azért nem láttam meg. Én aztán továbbmentem, nem tudom, mi történt a teherautóval...
– Szóval Béla akkor még nem volt ott?
– Mondtam már, hogy nem, csak én voltam ott, a többiek a klubban maradtak.
– Mit gondolsz, Lajos, akkor hová lett a Béla, mert haza nem jött ez idáig, az biztos.
– Fogalmam sincs, Boriska, de tényleg. Károly talán tudná, de nem tudsz most beszélni vele, mert Hajdúszoboszlóra utazott a fürdőbe. Berci is biztosan tud valamit mondani, mert ő is ott volt.
– Berci teljesen kiütötte magát, nagyon valószínű, hogy nem fog semmire se emlékezni. Egyelőre föl sem lehet ébreszteni.
– Akkor talán menj be a klubba, és beszélj Gézával, a portással. Az mindig mindent lát és hall, állandóan leselkedik és pletykálkodik. Mindennap kettőkor kezd dolgozni, és este tízig van ott, ha jól tudom.

Burgonya néni megígérte Lajosnak, hogy postán elküldi a noteszt, aztán örömkönnyeket hullajtva össze-vissza ugrándozott, az állatok is csatlakoztak hozzá, és nagy hancúrozást csaptak.

– Mondtam én neked, Babi, hogy engem sosem csalnak meg az álmaim. Most pedig szedelőzködünk, és rohanunk haza, utána meg a klubba. Ki kell derítenem, hol vár rám az én Bélám.

Burgonya néni megköszönt mindent Babinak, aki megesküdött, hogy ha Berci kijózanodik, kifaggatja, és ha megtud valamit, azonnal hívja a komaasszonyát. Boriska is ígéretet tett, hogy minden fejleményről beszámol Babinak.

Hazaérkezve az állatok boldogan vették birtokukba megszokott pihenőhelyüket. Már éppen elszenderedtek volna, amikor megjelent Pilátesz. Nagyon aggódott a barátaiért, akik egymás szavába vágva mindent elmeséltek neki. Pilátesz tátott szájjal hallgatta őket, még a zihálása is alábbhagyott, és ahogy befejezték a történetet, szaladt is, hogy szétvigye a hírt a házban Burgonya bácsiról.

Burgonya néni leste az órát, és pontban fél kettőkor elindult a klubba, amely három villamosmegállónyira volt a lakásuktól. Korán odaért, és idegesen toporgott a még zárt bejárati ajtó előtt. Kettő előtt öt perccel végre megjelent Géza, a portás. Alacsony, vékony, sötéthajú, sárgás bőrű, negyvenes éveiben járó, önérzetes ember volt. Először kinyitotta az ajtót, fölvette egyenköpenyét és sapkáját, komótosan beletett a szipkájába egy cigarettát, körülményesen rágyújtott, és csak ezután invitálta Burgonya nénit a pulthoz.

– Na, kérem, miről is lenne szó? – érdeklődött fölhúzott szemöldökkel.

Az asszony elmondta, hogy eltűnt a férje, és kérte a portást, mesélje el, mit tud arról a kártyapartiról.

– Hát, kérem szépen, ahogy látom a naptáramban, az egy csütörtöki nap volt. Stimmt?
– Igen, valóban.
– Na kérem, ha jól emlékszem, akkor volt a Károly úr születése napja.
– Tényleg.
– Na, nézzük csak, hogy is volt? Ja! A Károly úr, vagy talán a Berci úr, már nem is tudom, melyikük, de valamelyikük hozott vidékről egy demizson kisüstit. Engem is megkínáltak, de csak egy kortyot ittam, mert nagyon marta a torkomat, annyira erős volt. Én aztán visszajöttem a szolgálati helyemre. Itt tilos inni, ugyebár, ez itt egy nyugdíjas klub, nem kocsma, de az ember néha elnézi, pláne a törzsvendégeknek! Meg már mindenki hazament vacsorázni, csak ők maradtak itt. De aztán egy szót se róla senkinek! Hát, ahogy itt ücsörgök és dohányzok egymagamban, egyszer csak hallom ám, hogy nagy csetepaté van odabe. Benézek, és látom, hogy a három úr nagyon veszekedik. Valami Mancit emlegettek sűrűn. Mindegyik azt állította, hogy őtet jobban szerette a Manci, mint a többieket.

Burgonya néninek elállt a lélegzete, azt hitte, nem jól hall. Még hogy a Mancin veszett össze a három vén bakkecske! Manci egy enyhén szólva kacér lány volt a távoli múltban, aki mind a négy ifjúkori baráttal udvaroltatott magának, végül egy ötödikhez ment férjhez valahová vidékre. Mindez legalább negyven évvel korábban történt, vagy még régebben. Ezek képesek voltak a Mancin összeveszni!

– Mi történt azután? – sürgette a portást, aki közben újra rágyújtott a maga bonyolult módján.
– Hogy, hogy nem, a Károly úr, talán a pálinka hatására, annyira megdühödött, hogy az egyik sakktáblával elkezdte ütlegelni a Béla úr fejét, akinek még a vér is kiserkent a homlokán, én törölgettem le a zsebkendőjével. Kivettem a Károly úr kezéből a sakktáblát, letöröltem róla a vért, és azt mondtam nekik erélyesen: na, öregurak, záróra, ideje hazamenni! A Károly és a Berci rögtön el is mentek, mert engem mindig respektálnak, van ám énnekem tekintélyem! Béla úrnak az elsősegély ládából beragasztottam a homlokát, aztán ő is hazaindult. Kikísértem a kijáratig, és láttam, hogy a buszmegállóban odament magához, magába karolt, és maguk ketten föl is szálltak a buszra. A többit meg már maga tudja jobban, én azóta nem láttam egyikőjüket sem.

– Már hogy kibe karolt bele a Béla?
– Hát magába, hölgyem, Önbe, vagy kegyedbe, ha így jobban érti.
– Énbelém?! De hát én itt sem voltam! Miket hord maga itt össze-vissza?!
– Na idefigyeljen, Burgonyáné, ne tagadja le azt, amit én a saját két szememmel láttam. Már csak megismerem magát! Az az asszony ezer százalék, hogy maga volt, vagy ha nem, akkor a maga szakasztott ugyanilyen ikertestvérje...

(-FrEr-)

6.
(Burgonya néni bolyongásai – harmadik állomás)

A portás olyan meggyőző erővel beszélt, hogy Burgonya néni elbizonytalanodott, sőt, egy pillanatra meg is ingott. Szinte tudathasadásos állapotba került. Lehet, hogy tényleg ő vitte haza Bélát a kártyaparti után? Lehet, hogy ő veszítette el az emlékezetét, ő nem ment haza, és Béla várja őt otthon kétségbeesve? Megpróbálta maga elé képzelni, ahogy Bélával állnak a buszmegállóban, kart karba öltve, Bélának beragasztva a feje... Nem, semmilyen kép nem jött be, a dolog biztosan nem történt meg. És ha Béla őhozzá, Boriskához csatlakozott volna a kártyaparti után, ugyan miért mentek volna abba az irányba busszal, amikor egészen más irányban laknak, és feléjük csak villamos jár? Őrültség az egész, a portás fantazmagóriája. Vagy mégsem? Ha tényleg létezik az a nő, ki lehet ő? Kivel ült buszra Béla?

Még egyszer megpróbálta megmagyarázni a portásnak, hogy nem ő volt, de az egyáltalán nem is hallgatott rá, csak hajtogatta a magáét, már egészen kivörösödött a nagy magyarázkodásban, és igen puskaporossá vált a levegő. Burgonya néni úgy döntött, jobb, ha nem haragítja magára azt az embert, aki állítólag utoljára látta a férjét, és ráhagy mindent. Meg kell próbálnia információt szerezni a nőről, aki állítólag úgy hasonlít rá, mintha ikertestvérek lennének.

- Portás úr, mi korábban nem találkoztunk, akkor honnan tudja, hogy én voltam az? Talán ugyanebben a ruhában voltam?
- Ugyan, kérem, nem a ruha a lényeg, hanem az alak, a mozgás, az arc. Én nem mondtam, kérem, hogy ugyanígy volt öltözve. Kicsit elegánsabb volt, mint most. Széles karimájú zöld kalapot és zöld-fekete nagykockás, enyhén svájfolt kabátot viselt. Elég szép volt, csak a kabát hátulján alul csúnyán varrták meg a hasítékot, a vége nagyon erősen szétnyílik. Én értek ám ehhez, szabónak tanultam, csak elég hamar otthagytam a szakmát. Na, ugye, hogy eltaláltam? Ugye, hogy van ilyen kabátja? – A portás arcán ravaszkás, egyetértést váró mosoly ült.

Burgonya néni ráhagyta.

- Persze, van egy ehhez hasonló. Érdekes, eddig nem vettem észre, hogy a slicc hátul szétnyílik.
- Na, várjon, még akartam valami fontosat mondani. Ja, tudom már: nagyon hosszú, zöld kötött sálat viselt a kabáton kívül, mondjuk, az még elfogadható. Viszont hátul volt egy széles, laza öv, nagy zöld gombokkal a két szélén, ami bizony nagyon nem illik oda. Azt tanácsolom magának, hogy vetesse le, mert igen csak lerontja a hatást, és a sliccet is csináltassa meg. Keressen egy jó szabót. Egyébiránt, csak azt mondhatom, hogy teljesen úgy nézett ki, mint most, senkivel se lehetne összetéveszteni.

Burgonya néni majdnem hisztériás kacagásban tört ki. „A világon mindenki őrült, lehet, hogy én is” - gondolta. Utálta a zöld színt, mert erősen sápította, egyetlen zöld ruhadarabja sem volt, és a termete miatt sosem viselt nagykockásat. Soha életében nem ült még azon a buszon, mert nem volt sosem arra dolga. Ez a portás valószínűleg sült bolond, de ha mégsem, akkor végre adott némi támpontot Béla megkereséséhez. Egy szabó biztosan jól le tudja írni a ruhákat. Talán érdemes lenne elindulni ebben az irányban. El kell kezdeni keresni a zöldkalapos nőt annak a busznak a vonalán. Nem lesz könnyű munka, de meg kell próbálni. Egyelőre csak ez az egy nyom van. Csak remélni lehet, hogy a nő – ha létezik – nem cserélgeti sűrűn a kabátjait és kalapjait.

Az asszony otthagyta a portásnál a telefonszámát, kérve, hogy azonnal hívja, ha esetleg valamit hallana Béláról, vagy ha maga Béla bukkanna föl.

Burgonya néni és az állatok élete ettől a naptól gyökeresen megváltozott. Boriska reggel korán kirakta az egész napi eledelüket, nem törődve azzal, hogy kihűl, megposhad, nem elég finom, maga pedig eltűnt valahol a városban, hogy este halálosan fáradtan és kedvetlenül térjen haza. Keserű napok következtek, egyedül Pilátesz nyújtott némi vigaszt a szaftos pletykákkal, baráti szavakkal és innen-onnan elcsent csemegékkel.

Pilátesznek kapóra jött a feladat, mert torkig volt már a családjával. Immáron a hatodik generáció is szülőképes korba került, ezért zegzugos otthonuk minden sarkában a nap minden órájában éppen szült valaki, egyszerűen nem lehetett kibírni. Akárhová nézett, mindenütt rózsaszín, csupasz, vaksi porontyok csúsztak-másztak sok-sok lánya, menye, unokája, dédunokája vagy ükunokája hasán, tejtől duzzadó emlők után kutatva. A tejtermelést Pilátesz biztosította: reggeltől estig hordta a szoptatós nőrokonoknak az ennivalót, estére bedagadtak a végtagjai, beszakadt a háta és nyilallt a dereka. Pilátesz régebben nagyon szerette a kicsiket, de mostanra ez az érzés teljesen elmúlt. Komolyan fontolgatta, hogy keres valahol egy elhagyatott kolostorromot, és beáll szerzetes patkánynak. Beéri a természet adta gyökerekkel, magokkal és bogarakkal. Egyelőre azonban még nem tudott elszakadni a barátaitól, főleg, hogy azok ebben a nehéz időszakban az ő vigasztalására szorultak.

Burgonya néni öt nap alatt erősen lefogyott, megsápadt és teljesen kifáradt. Naponta húszszor is végigutazta az ominózus busz vonalát, leszállt minden megállóban, ácsorgott egy kicsit, megvárva néhány járatott, aztán továbbment, majd megint vissza. Közben étlen-szomjan ázott-fázott és didergett a télies időben. A klub előtti megállóhoz sokszor visszatért, de egyelőre nem volt szerencséje. A sikertelenség nagyon elkeserítette, és már azon volt, hogy föladja, amikor mégiscsak rámosolygott a szerencse.

A hatodik napon fölhívta Géza, a portás.

- Mostanában többször is láttam magát a megállóban, rögtön megismertem a kalapjáról és kabátjáról. Gondoltam fölhívom, és megkérdezem, van-e valami fejlemény?
- Nem mondhatok semmi jót. Ma is látott a zöld kalapomban? – kérdezte az asszony vicces hangvételt megütve, közben az izgalomtól majd kiesett a szíve.
- Igen, kettő előtt öt perccel. Én leszálltam a hátsó ajtón, maga meg éppen fölszállt az elsőn, csak nem vett engem észre, másfelé nézett. És ugyanez történt tegnap is, nem is köszönt vissza, mintha sose találkoztunk volna.
- Bocsánat, nem volt szándékos. Majd holnap figyelni fogok, és beszélünk pár szót – ígérte Boriska. Rá kell hagyni mindent az őrültre, nehogy elveszítse a jóindulatát.
Az asszony nagyon ideges és zaklatott lett. Éjszaka többször is fölébredt, és egyre azt forgatta a
fejében, vajon mekkora az esélye annak, hogy az az asszony máskor is megjelenik a megállóban, és
elvezeti őt Bélához.

Másnap Burgonya néni már egy órától ott várt a megállóban. Ez egyszer nem hiába. Kettő előtt tíz perccel megjelent egy nem fiatal, disztingvált hölgy széles karimájú kék kalapban, kék-szürke kockás kabátban, hosszú kék sállal. Boriska figyelmét majdnem elkerülte, hiszen zöld kalapot és sálat keresett, de a tekintete véletlenül a kabát alján lévő sliccre tévedt, amely bizony tényleg nagyon csúnyán szétnyílt, és ott volt az öv is a két nagy kék gombbal. Minden stimmelt, csak más színben. Az asszony ekkor jött rá, miért hagyta el a portás oly korán a szakmáját: színtévesztő volt, ami egy szabónál igen nagy hátrány. Befutott a busz, Boriska szándékosan a hátsó ajtóhoz állt. A portás leszállt, köszönt az asszonynak, aki visszabiccentett, és a kalapos nőre mutatott. A férfi nagyon meglepődött, kikerekedtek a szemei, talán még el is szégyellte magát. Magyarázkodásra nem volt idő, Burgonya néni fölugrott a buszra, amely azonnal indult is. Szerencsére nem volt még csúcsidő, csak félig telt meg a jármű, így Boriska egész idő alatt jól szemmel tudta tartani a nőt.

Amikor a kalapos hölgy megnyomta a leszállásjelző gombot, ő is jelzett, és mindketten leszálltak. Ez már a város széle volt, nagyobb részt kertes házakkal. Burgonya néni tisztes távolból követte a hölgyet, aki több utcán át kanyarogva végre megállt egy takaros háznál. Boriska úgy intézte, hogy pontosan akkor érjen a kapuhoz, amikor a hölgy éppen belép a kertbe. Mielőtt a nő bezárhatta volna a kertkaput, Boriska betette a lábát a résbe. A kalapos hölgy meglepődött, és meg is ijedt.

- Mit akar, kérem? – kérdezte elfúló hangon, és igazi félelem ült ki az arcára.
- Ne tagadja, hogy maga csábította el az uramat, és itt rejtegeti! – kiáltotta támadóan Burgonya néni, mélyen és vádlón a hölgy szemébe nézve.

A kalapos asszony arcáról azonnal eltűnt a félelem, arca felderült. Látszott rajta, mennyire megkönnyebbült.

- Eljött az uráért? – kérdezte őszinte örömmel, és ujjongva összecsapta a tenyerét. – Hogy tudta meg, hogy itt van nálam az a szegény szerencsétlen? A rendőrségtől?

Most Boriskán volt a sor, hogy alaposan elképedjen és megijedjen.

(Fribet)