Hitler és a németek
Berlinben nagy sikere van a „Hitler és a németek” (Hitler und die Deutschen) című kiállításnak, s február végéig meg is hosszabbították a nyitva tartását. Ungváry Krisztián történész szerint Európában talán a németek azok, akik leginkább feldolgozták a múltjukat és az modellértékű a belgák, hollandok, franciák és természetesen a magyarok számára is.
Önt meglepi, hogy 66 évvel a második világháború után a németek tódulnak a Hitler és a németek kiállításra?
Az NSZK-ban mindig is önkritikus szemlélet uralkodott ez ügyben, keményen vizsgálták a múltjukat, a felelősségüket, a holokausztban, és a második világháborúban. Természetesen voltak ennek is fázisai, az ötvenes-hatvanas években a német társadalom még nem ezzel foglalkozott. Viszont az utóbb harminc évben már nem az érdekli a németeket, hogy a katonáik milyen hősiesen harcoltak Sztálingrádnál, vagy hogy a Tigris harckocsi milyen találati arányokat ért el, hanem szemben velünk, magyarokkal, felelősen szembenéztek a múltjukkal.
A két német állam 21 éve egyesült, de az egykori NDK polgárai bizonyosan másként tekintenek a náci múltra, mint az NSZK-ban felnőtt generációk.
Az NDK sosem vállalta fel a náci Németországot, ők a kommunista múlt örököseinek tekintették magukat, szemben a nyugat-németekkel. A német eliten belül ez ma is súlyos problémát okoz, hiszen az országosan meghatározó értelmiség képviselői szinte mind nyugatiak. S az NDK-ban felnőtt polgárok úgy érzik, hogy rájuk ez az elit nincs tekintettel. Ha csak a holokausztról beszélünk, akkor annak a felelősségét a németek felvállalják, de egy litván vagy észt súlyos kritikával fogadja, hiszen számára Gulág élménye legalább olyan szörnyű. Egy kelet-német bizonyos értelemben félúton van a kettő között, mivel ő mindkét diktatúrát testközelből ismerte meg, de a politikai korrektség miatt ebből az egyiknek jóval nagyobb súlyt kell biztosítania a közéleti emlékezetben mint a másiknak. Ami pedig a szembenézés kérdését illeti, mint keresztény ember azt gondolom, hogy az ember alapvetően bűnös lény és így egyetlen náció sem mondhatja magát ártatlannak. Mindegyik múltjában találunk foltokat, a győztes szövetségesekében például a gyarmatosítást.
Ön kutatott német levéltárakban, nyilván jól ismeri az ottani kollégákat, szakirodalmat, mondhatjuk, hogy a németek tökéletesen feldolgozták a saját 1933 és 1945 közötti, vagyis Hitler korát?
Tökéletesen nem lehet feldolgozni a múltat, mindig felmerülnek újabb kérdések, hiszen azokat a jelen adja fel. A Bibliát is újra és újra lefordítják. Nem is tudok objektív mércét mondani, a könyvek száma, vagy hogy milyen gyakran foglalkoznak a múlttal, volna a megítélés alapja? Nem tudom. Azt viszont mondhatom, hogy Európában leginkább a németek dolgozták a fel a múltjukat, s ez modellértékű lehet a hollandoknak, belgáknak vagy a franciáknak is. És mindenekelőtt nekünk, magyaroknak, akiknél hasonlóak a problémák. Viszont a magyar társadalom jelentős része elutasítja a múlt feltárását…
Amikor láttam a berlini kiállítást, rögtön arra gondoltam, hogy nálunk is ideje volna egy Horthy kiállításnak, de ki tudná, ki merné ezt tárgyilagosan megrendezni?
Szerintem nem az a kérdés hogy meg lehet-e rendezni egy ilyen kiállítást, mert ebben teljesen biztos vagyok. A kérdés inkább az, hogy hogyan állna ehhez a politika? Ugyanis ez fogja meghatározni a kiállítás látogatottságát. Ha a mindennapi közbeszédben Horthy Miklós csak mint gáncs nélküli lovag szerepel és mindig csak a magyar áldozatokról esik szó, akkor nem csodálkozhatunk azon, ha egy ilyen rendezvény visszhangtalan marad. Példát is tudok erre, a Centrális Galériában rendeztek egy nagyon jó kiállítást Erdély 70 évvel ezelőtti visszacsatolásáról. A látogatók többségének tetszett. A kormány kultúrpolitikusai hallgatásba burkolództak a kormánypárti és a szélső jobbos portálok viszont még hírt sem adtak róla, mert nem fért bele a világképükbe. Így viszont ezeknek a kiállításoknak a sikere erősen korlátozott, hiszen csak azok nézik meg, akik egyébként is nyitottak a kritikus feldolgozásra.
Dalia László
