Heltai naplója

„Akit az istenek szeretnek, örökre meghagyják gyereknek” – hirdette Heltai Jenő, hetven fölött, halálra szánt háborús üldözöttként is: és, minthogy őt valóban szerették az istenek, hisz elhalmozták tehetséggel, így is élt.

2015. november 24., 13:51

A legnagyobb vész idején se vesztette el humorérzékét, bölcsességét, toleranciáját, az európai értékekbe vetett hitét és a magyar kultúra iránti rajongását.

Heltai nem írt önéletrajzot, de sok apró tárcában, cikkben, novellában és versben (végül is alanyi költő volt) elbeszélte élete legfontosabb eseményeit. Ezekből állította össze Bálint András (Hárs Anna dramaturgi segítségével) legújabb önálló estjét (délutánját) a Radnóti Színházban. A Heltai-rajongók boldogan találkoznak újra a régóta ismert és szeretett versekkel, a Mert dalaimnak... cíművel, mely a Kató-kötet beköszöntő darabjaként jelent meg először, még a tizenkilencedik században, aztán a hajdan nagy botrányt kavart Pro domóval, a Kerepesi úttal, A humoristával, és a háború alatt írtakkal, az Ostrommal meg az Egeressel, többek között. De az est törzsszövege nekik is meglepetés: az ugyanis Heltai eddig kiadatlan háborús naplójából való szemelvényekből áll. (Hogy kilencvenig miért nem jelent meg a napló, arra könnyen választ kaphatunk – mert Heltai a valóságnak megfelelően ábrázolja benne az oroszokat is – , de hogy azóta miért nem, az már nehezebb kérdés, s az itt elhangzó szövegekből nem is derül ki.) Heltai – miként Szerb Antal, Radnóti, Örkény, Szép Ernő s még sokan – a szellem erejével igyekeznek úrrá lenni a barbárságon: Heltai itt is, ilyenkor is elegáns, ironikus, játékos, nagyon jól tudja, hogy csak akkor maradhat élve, ha megőrzi önmagát. A keserédes anekdoták sorát a János vitéz köti össze leitmotivként: egy darab, mely minden rendszernek megfelel, s melynek Heltai az életét köszönheti, pedig sosem tartotta sokra.

Bálint András, bár időben már utolérte hősét, semmiben nem hasonlít hozzá. Egy elegáns, sármos úr, tisztes, őszes halántékkal. Élettapasztalatai is mások. Csak a játék iránti szeretet, az örök gyerekség – és a humor iránti fogékonyság köti össze őket. De ez bőven elég. Darvas Ferenc a zongoránál, Deák Krisztina a rendezői székben, telt házas széksorok, kell-e több ennél?

Talán egy kissé biztosabb szövegtudás. De majd megjön az is, a sokadik előadáson.

2024. október 15., 16:58

Ellenállt a kódfejtőknek, évszázadok óta őrzi titkát, és azok a tudósok, akik kapcsolatba kerültek vele, különös balsors áldozatai lettek. Az ismeretlen nyelven írott középkori alkímista kézirat a mai napig megfejthetetlen rejtély. De mitől olyan különleges a Voynich-kézirat?