Halottak a könyvtárban
Az OSA Archívum (Open Society Archives) földszinti nagyterébe néhány hétre különleges könyvtárkiállítás költözött. Könyvespolcok, előttük zöld posztóval bevont, kecses kis asztalok, rajtuk lámpa. Az Egyetemi Könyvtár olvasójának kicsinyített mása. A könyvek szigorú könyvtári rendben sorakoznak, de ez egy halott könyvtár, amelyet most kelthetnek életre a látogatók. MARTON ÉVA járt a könyvtemetőben.
Vészi Endre, Illyés Gyula, Tolsztoj, Sánta Ferenc, Révai József, Szabó Magda, Ehrenburg, Hollós Korvin könyvei. S hogy mi a közös bennük? Hosszú idő óta e szerzők egyes műveit senki sem kereste az Egyetemi Könyvtár olvasói közül. Az ötlet az OSA Archívum egyik munkatársától, Tamási Miklóstól jött: gyűjtsék össze azokat a könyveket, amelyeket 1989 óta senki nem kért ki.
Több könyvtárat is felkerestek, de mindenki félt: most, amikor a bezárás veszélye fenyegeti őket, kár egy ilyen listával magukra vonni a figyelmet. Maradt tehát az Egyetemi Könyvtár, amelynek dolgozói láttak fantáziát a projektben, s megkezdődött a válogatás. Az eredeti elképzelés szerint minden ilyen könyvet felvettek volna a listára, de a hatalmas anyag végül szűkítést kívánt. Így maradtak azok az 1945 utáni Magyarországon magyarul megjelent könyvek, amelyek a vizsgált időszakban csak egy kiadásban láttak napvilágot. A kötetszám így is hatalmas, meghaladja az ötezret. Többségük szocialista „tanmese”, ideologikus könyv, orosz és szovjet szerzők művei, szakkönyvek és háztartási könyvek, de benne van Karinthy Frigyes Így írtok ti-je, Sánta Ferenc s a valamikor örökzöldnek hitt Szilvási. A kamaszok bibliája, a jó öreg Fritz Kahn is itt porosodik. A rendszerváltásig gondosan őrzött, a szabadság levegőjét árasztó Z – zárolt – könyvek is hasonló sorsra jutottak.
– Először csak arra voltunk kíváncsiak – mondja Tamási Miklós –, hogy léteznek-e ilyen könyvek, s mennyi lehet belőlük. Kiállítást nem terveztünk, csak amikor láttuk, érdemes az anyagot bemutatni is. Drámainak tűnhet a szám, de ha tételesen végignézi az ember, szinte mindegyik mellőzöttségére van magyarázat. Sok közöttük a korra jellemző ideologikus mű, a már megjelenésének pillanatában is rossz könyv. Többségük fölött eljárt az idő. És persze számít az is, hogy a könyvtár speciális helyzetű: főleg egyetemisták használják. Mára a szakkönyvek jó része elavult, az idejárók tanulmányaihoz nélkülözhetőek lettek az igényes szépirodalmi művek. Hisz ez a könyvtár „köteles hely” volt, bekerült ide minden megjelent kötet. Ez is befolyásolja az eredményt. Azt tapasztalom, hogy egyre kisebb az érdeklődés a szépirodalom iránt. Ez a Kádár-korszak gyűjteménye. Alig olvassuk, a kortárs sokkal kelendőbb.
S hogy lehet-e belőle modellezni a kort? Tamási úgy gondolja, ez a kiállítás inkább az akkori könyvkiadásnak, kultúrpolitikának, mint az elmúlt 23 évnek a lenyomata. Félrevezető, hogy az egyetlenegyszer kivett könyv már legitimálja szerzőjét. Feltűnő, teszi hozzá, hogy a helytörténeti műveket sem kereste senki az elmúlt időszakban. Ugyanerre a sorsra jutottak a művészeti albumok. Talán azért, mert ezeket inkább birtokolni szeretjük. Az internet használata is módosított olvasási szokásainkon. S hogy kiolvasható-e a Kádár-kor politikatörténete ebből a listából? Az szinte természetes, hogy a szovjet szerzők művei itt vannak. Sokkal meglepőbb, hogy a nyolcvanas évek szamizdat irodalma is érdektelenné vált a rendszerváltás után.
