Gyilkosság a hídon – Kései nyomozás
Nem könnyű felvállalni a szembenézést. Vajon nekünk könnyebb lenne értékelni ugyanazt, ami ekkor itthon, nálunk történt? Egy nemzedéknek, amelyik jószerével nem, vagy alig élt benne?
Alexander Tyerehov regényében a „Kőhíd”-ban valami olyasmit kísérel meg, amivel előtte már sokan megpróbálkoztak a szovjet-orosz irodalomban. Más korban, más körülmények között, a konspiratív szépírás legszebb fogásait felhasználva. Arról a korról, amit most a személyi kultusz időszakának nevezünk, születtek remekművek. Még az irodalom pártirányításának legdurvább időszakában is. Akinek füle volt hozzá, az megértette. Megértette Jurij Trifonov „Ház a rakparton”-ját éppen úgy, mint Ajtmatov „A versenyló halálá”-t. Persze voltak ennek hagyományai az orosz irodalomban. Puskin cenzora a cár volt, mégis közre tudta adni az önkényuralmat bíráló legnagyobb verseit. A cár lett volna ostoba? Vagy Puskin zseniális? Mindkettő igaz lehet.
Tyerehov könyve 2009-ben megkapta az Év könyve díjat. Siker lett. Több okból is. Látszólag csupán egy bűntényről és a köré fonódó nyomozásról szól. A bűntény azonban nem akármilyen. Egy gyilkosság, mely hatvanegynéhány évvel ezelőtt történt. A regény főhőse, egy a cégétől kilépett fiatal belügyi tiszt ki akarja deríteni az igazságot. Megszállott makacssággal. Van értelme? A könyv végén választ kapunk erre is.
A Szovjetunió repülőgép-gyártási népbiztosának, Vlagyimir Sahurinnak fia a Kreml és a kiemelt kádereknek otthon adó „Ház a rakparton” mellett, a címadó Kőhídon 1943 nyarán lelövi Konsztantyiní Umanszkij, a nagyreményű és minden hájjal megkent diplomata lányát, Nyinát. Az esetet a mai napig homály fedi. Szerelmi féltékenységből tette? Nyina apját éppen akkor küldték nagykövetként Mexikóba fontos és szerfölött zavaros megbízással.
A hivatalos verzió szerint a fiatalember beleszeretett a lányba s nem akart elválni tőle, majd tettének rémségére ébredve önmagával is végzett ugyanott, a hídon. De vajon ő volt a gyilkos és valóban öngyilkosságot követett el?
A nyomozás, melyre a könyv főhőse és néhány fős magán nyomozó gárdája megbízást kap beindul s egyre gyorsabban halad a cél felé. Előkerülnek a még élő és szemtanúk és a kép egyre bonyolultabb. A háború nehéz első esztendeiben a Moszkvából Kujbisevbe evakuált kádergyerekek, a Szovjetunió vezetőinek gyermekei sajátos akváriumban éltek. Miközben milliók tengődtek a szűkös hadi normán, otthon szuperfejadagokat élvezhettek, ők külön iskolába jártak, szüleik legmerészebb vágyaikat is teljesíthették, Harley-Davidson motorkerékpárt ajándékozva elkényeztetett csemetéiknek. Ördögi kör, mely ördögi összeesküvést szült. Miközben szüleik próbáltak helyt állni felelős posztjukon, de főképp megfelelni a vezér elvárásainak és kivédeni gyanakvását, az aranyifjak – elhinni is képtelenség - Hitler volt az ideáljuk. Titkos szervezetet alapítva azt tervezték, hogy miután szüleik megnyerik a háborút, átveszik a hatalmat s más világ lesz. Természetesen az ő vezérletükkel. Valami olyasmi, amit a Mein Kampfból tanultak. A szervezkedésre a gyilkosság körülményeit vizsgálva fény derül, ám a döntés ebben is, mint mindenben a nagyfőnök, a legfőbb hadúr kezében van. A kádergyerekek megkapják „méltó” büntetésüket, pár hónapi vizsgálati fogság után a szülők garanciájával a bölcs vezér utasítására szabadlábra kerülnek s később privilegizált középvezetőként remekül elvegetálnak a poszt-sztalinista szovjet valóság langyos pocsolyájában. Persze ahhoz, hogy túléljék a kort, hallgatniuk kell. Tyerehov nyomozó hőse ezt a hallgatást próbálja megtörni. Nincs könnyű dolga, mert ahogy mind jobban belemélyed a történetbe, újabb és újabb meglepetések érik. Sok mindent másképp látunk mi is. Mi történt a háború alatt, hogyan alakult a szovjet-amerikai viszony, miért menesztették a bolsevikok régi gárdájából származó Litvinovot s lépett a helyébe Molotov? Hogyan keverte a kártyákat már akkor a szovjet diplomácia nem véletlenül érdemi visszaemlékezések nélkül eltávozott, évtizedeket átélt és rezsimváltásokat túlélt nagy öregje, Andrej Gromiko? Miféle világhatalmi terjeszkedést akart az áldozat apja, Umanszkij, az új mexikói nagykövet szervezni állomáshelyén 1943-tól? Hogyan veszítette el befolyását a harci repülőgépek gyártásában bekövetkezett tragikus hanyagságok miatt az iparágért felelős Sahurin? Távoli kor zavaros boszorkánykonyhájába pillanthatunk be s nem árt, ha az olvasó előveszi a kézi- és történelemkönyveket, hogy a sztálini kor politikusainak korántsem jókedvre derítő dzsungelében eligazodjon. Izgalmas nyomozás ez is, de megéri a fáradtságot.
Elrontanánk a könyv élvezetét, ha lelőnénk a poént, azt, hogyan zárul a nyomozótiszt akciója. Amit magánéletének zűrzavaros alakulása, pikáns és kíméletlen, nemritkán szokatlan biológiai őszinteséggel feltárt szerelmi kalandjai is fűszereznek. A mai orosz valóság regény a regényben, az oknyomozó kis közösség sorsának alakulása, kapcsolatok, szövetségek kötődése és felbomlása. Vajon megtalálja hősünk az igazságot és az igazi szerelmet?
Aki végig követi odüsszeáját, az választ kap mindkét kérdésre. Egy dologban nem biztos a szerző: ítélkezhetünk-e egyértelműen egy kor felett, amelynek tevőleges tanúi, azok utódai még közöttünk élnek és némán őrzik súlyos örökségüket.
A könyv élvezetes olvasmány, s ebben része van Goretity József fordításának is, aki otthonosan mozog mind a 40-es évek világában, mind a mai szovjet valóságban, annak helyenként drasztikusan szókimondó nyelvi közegében. Nehéz letenni a vaskos, érdekfeszítő könyvet, melynek műfaját mokumentum irodalomként minősítette az orosz kritika, ami keveri a valóság dokumentumhűségű elemeit a fantáziával. Én inkább dokumentum-kriminek nevezném, bár ebben az esetben a műfaji besorolásnak nincs sok értelme. Az orosz olvasók pártállásuktól, erkölcsi prüdériájuktól vagy szabadosabb szemléletüktől függően gyűlölték illetve rajongva szerették, de semmiképp sem voltak közömbösek iránta. Az újságíró és némileg fenegyerek Tyerehov elérte célját. Biztos vagyok benne, hogy magyar olvasó is díjazza erőfeszítéseit.
