Gyilkosok könyve
Ha más által már példásan feldolgozott témához közelítünk, két megoldás kínálkozik: felmérni esélyeinket, és hagyni a francba az egészet, vagy jobbat írni. Különösen akkor, ha a téma extrém, mert szereplői gyilkosok, abból is a legelvetemültebb fajta, a soha le nem tölthető börtönbüntetésre ítélteké. A műfaj klasszikusai – Capote tényregénye és Moldovának jó két évtizede a magyar börtönökről írott riportjai – magasra teszik a mércét, de amibe akkoriban beleborzongtunk, az mára jószerével hétköznapjaink részévé vált.
Havas Henrik két évet ölt bele abba, hogy könyvet írjon a szegedi Csillag tényleges életfogytiglanra ítéltjeiről. Dokumentálja sorsukban azt, ami idevezetett: vélt vagy valós ügyvédi hibákat, bírói tévedéseket, a körülmények szerencsétlen egybeesését, a szomorú gyermek-, ifjú- vagy felnőttkort, a dráguló drogokat, szóval mindazt, ami miatt ezek a derék gyilkosok életük fogytáig Szegeden tengetik majd napjaikat. És persze azt is, mivel telnek – amúgy unalmasan – e napok.
A nagy durranás elmaradt. Kevés a könyvben a nyilatkozni is hajlandó eredeti egyéniség, a műfaj nagyjai által oly gondosan vázolt társadalmi, lélektani háttér. Az önsajnálat, a mentegetőzés vagy a beletörődés unalma kioltja a riportelemeket. Bőven kapunk viszont zaftos részleteket az elkövetés módozatairól, s minden olyat megtudunk a börtön világáról, amit a kereskedelmi tévék és a bulvárlapok jóvoltából eddig is tudtunk. (Ne feledjük: a kötet megjelenésétől számított három hét alatt öt, összesen tizenhárom emberéletet követelő gyilkosság történt hazánkban – de ennek aligha van köze jelen témánkhoz.)
Megszólal a kötetben a kissé fáradt börtönigazgató – gyalázatosak a bérek, rosszak a munkakörülmények –, az intézmény depresszióra hajlamos pszichológusnője, néhány jogi szakértő és sztárügyvéd, s kiderül az is, miért alkalmatlan börtönőrnek a szerző. Amúgy a 207 oldalból 31 „törzsanyag”: a börtön házirendje.
Szóval: olvassanak Capote-t.
(Havas Henrik: Könyörtelenek – Életre ítélt gyilkosok. Libri Kiadó.)