Igyekeztünk a felfokozott érzelmi tartalomból kiindulni – Rév Marcell operatőr az Eufóriáról

– Amikor megkereste a rendező, Sam Levinson, mennyire érezte úgy, hogy még el kell mélyednie abban a témában, amelyről e film szól, vagy pedig már megalapozta a tudását egy korábbi munkája, amely szintén a kamaszok, a tinik problémáival foglalkozik?

– Az Eufóriának igen, valóban van köze az előző közös munkánkhoz, az Assassination Nationhöz, bizonyos szempontból mintha a folytatása lenne, az Eufória egy személyesebbmegközelítése a problémának.

– És volt hová mélyedni a problémakörben? Föl kellett tárni, hogy mely dolgok foglalkoztatják a leginkább ezt a generációt?

– Az író-rendező Sam Levinsonnal jóval a munka hivatalos megkezdése előtt elkezdtünk beszélgetni róla, hogy mit szeretne. És hát természetes, hogy az ember elmélyül abban a témában, amellyel foglalkozik. Nem érzem magam olyan nagyon távol ettől a korosztálytól, részben mert van egy nálam jóval fiatalabb öcsém, aki most már 21 éves, de azért nagyjából még a szóban forgó generációhoz tartozik – vagy legalábbis a végét elkapta ennek a generációnak –, s rajta keresztül viszonylag közelről látom, hogy mi a helyzet a mai tinédzserekkel vagy inkább a tegnapi tinédzserekkel. Sammel is sokat kutakodtunk, ez a generáció nem túl rejtőzködő, mindent megírnak magukról elég nyíltan a különböző online fórumokon. Nagyon kitárulkozók; kamaszok, ami a szívükön, az a szájukon.

Fotó: Marton Meresz

– Ez nem is csoda, hiszen lényegében online élnek kisgyerekkoruktól kezdve.

– Ez igaz, de ez a fajta nyitottság, amelyre most rácsodálkozunk, már nem csak erre a generációra jellemző, hiszen mindig minden tini kívül hordja a szívét. A különbség az, hogy korábban legfeljebb nem volt közösségi média, amelynek a közvetítésével ezt ennyire töményen megtapasztalhattuk volna.

– Ezt elfogadom, de nem érzi úgy, hogy az online tér tesz ebbe egyfajta csavart; vagy mondhatnám szorzónak is? Nem sokszorozza föl az érzelmeik erősségét és ezáltal hatását?

– Valóban, az online jelenlét egyfajta kiszolgáltatottságotjelent, hiszen ez új világ, amelynek még nincsenek meg a kiforrott szabályai, s amelyek már léteznek, azok sem túl egzaktak. A fiatalok ezért valóban védtelenebbek, de azért nem szeretném az online világot valami rettenetes veszélyforrásnak beállítani. Az internet hozott egy csomó nagyon izgalmas és hasznos dolgot ennek a korosztálynak az életébe is.

– Ahogy említette, az Assassination Nation forgatásakor már foglalkozott ezzel a korosztállyal. Már akkor is világos volt az ön számára, hogy mennyire a mindennapjaik része a tudatmódosító szerek használata? Az igazán döbbenetes az, hogy ők már nem is csak a boldogság eléréséhez használják, sokkal inkább a mindennapok elviseléséhez.

– Igen, ez valóban így van. De azért látok egy kis különbséget az Egyesült Államok és Európának az általam ismert része közt. Az USA-ban a gyógyszerek és a különböző kedélyjavítók, nyugtatók, altatók használata sokkal bevettebb és hétköznapibb, mint errefelé. A szülők vagy az orvosok jóval könnyebben adják ezeket a szereket a gyerekeik kezébe. És ez könnyű átmenetet okoz a gyógyszertári drogok és az utcai drogok között. Sok gyerek, mire eléri a 13-15-17 éves kort, már viszonylag jól tud használni ilyen gyógyszereket, és ez nagyon veszélyes jelenség. Európában kicsit jobb a helyzet szerencsére. Igaz, vannak helyette más bajaink.

– Van az operatőrben valami belső szenzor vagy fék, ami megakadályozza abban, hogy egy kép vagy jelenet ne legyen didaktikus vagy hatásvadász? Ezt azért kérdem, mert itt, e történet során, sok kísértése lehetett, hiszen a droghasználat és a szexualitás megmutatása nagy csáberőt jelenthet.

– Azt hiszem, hogy az ízlés segíthet abban, hogy valami ne váljon öncélúvá. Ezt a filmet egyébként tényleg látványossá akartuk tenni, s azt mondtuk Sammel, hogy vizuálisan igenis lehet nagyon bátor abban az esetben, ha az a szereplők érzelmein keresztül magyarázható. De ez szinte mindenre igaz: ha valamit nem motivál érzelem, akkor ott kár is erőltetni bármit, akkor pöröghet ott jobbra vagy balra a kamera, minden hatástalan marad és öncélúvá válik. Itt mi igyekeztünk a felfokozott érzelmi tartalomból kiindulni, ahogy egy mindenkori kamasz megéli és feldolgozza az élményeit.

– De eközben merészen egyensúlyoztak, hiszen a függőség és a szexualitás vad nyersesége nem lett taszító.

– Ezt mi magunkban érzelmi realizmusnak neveztük. Tehát igenis, lehet valami extravagáns vagy szürreális, esetleg kicsit túlzó is, de csak akkor, ha érzelmileg motivált.

– Az például mennyire volt magától értetődő az ön számára, hogy van egy transznemű főszereplő is a filmben?

– Jules karaktere eleve transzneműnek lett megírva, és megformálója, Hunter Schafer nagyon különleges, színes személyiség. Szerintem az ő karakterének sokkal érdekesebb vonásai vannak, mint hogy a nemi skála melyik fokozatán áll. De tény, hogy ez része az identitásának. Viszont igyekeztünk ezt a motívumot nem a középpontba állítani az ő történetében.

– Igen, de volt egy pillanat, amikor úgy zoomolt rá a testére, hogy ez a nemi szerep hangsúlyossá váljon.

– Melyik jelenetre gondol?

– Arra, amikor Rue-vel (az ő karakterét Zendaya alakítja – A szerk.) először fekszenek egymás mellett.

– Lehet, de nem volt ilyen szándékunk. Sokkal inkább azt szerettük volna érzékeltetni, hogy a kapcsolatuk valamifajta szabadságról szól.

– Egyébként mennyire avatta be a rendező a szereplőválogatásba? Szempont-e például, hogy valaki jól fényképezhető vagy sem?

– Azt, aki tetszett a castingvideókból, mindig és azonnal megmutatta. Ez egy hosszú, sok döntésből álló folyamat, amibe sok mindenkinek van beleszólása, például a megrendelőnek, ez esetben tehát az HBO vezetésének is. Nekem hivatalosan nincs szavam, de láttam minden fontos szereplő videóját, majd a végső castingkörön, amikor már élőben zajlik minden, ott ült minden producer és alkotó.

– És mennyire kapott szabad kezet mondjuk a szűrők használatában, a technikai megoldásokban? Úgy kérdezem inkább, hogy mennyire engedhette el magát?

– Amennyire akartam. A vizuális világot a rendezővel közösen találtuk ki, és abba utólag már nem szólt bele senki.

– De milyen előképek alapján állt ez össze a fejében? Volt valami film például, amelynek az atmoszféráját vissza szerette volna hozni? Ezt azért kérdezem, mert a képei olykor tűélesek, máskor kissé misztikusak, de mégis, az eltérő technikák mind-mind egységbe rendeződnek.

– Egy igen hosszú előkészítési folyamat során és annak végén hoztunk meg számos esztétikai, majd abból következő technikai döntést. Ezekből rajzolódik ki egy sorozat képi világa. Ez a folyamat egyrészt nagyon sok beszélgetésből áll, közös filmnézésekből, referenciagyűjtésből, majd különböző eszközök technikai tesztjeiből. Tehát sok-sok pici lépésen keresztül jut el az ember végül egy kész világig, amit aztán a forgatás közben esetleg megpróbál eltolni valamely irányba, vagy tovább pontosítani, esetleg bátrabbá vagy épp ellenkezőleg, visszafogottabbá tenni. Ez egy folyamatos kritikai gondolkodást feltételez. Ennél a munkánál ez egy nagyon intenzív, három hónapos folyamat volt.

– Szeretném egy bravúrról megkérdezni: a sorozat leghosszabb helyszíni felvétele egy éjszakai karneváljelenet, amely egyben központi epizód is. Ezt hogyan sikerült megvalósítaniuk?

– A megfelelő helyszínhez sikerült megtalálnunk egy területet, valójában egy mezőt, és a különböző beállítások alapján lényegében felépítettük a karnevált úgy, ahogy azt láttatni szerettük volna. A beállításokhoz formáltuk a teret, és nem fordítva. Ez a helyszín Los Angeles egyik külvárosában van, lényegében egy üres rét. A forgatás során folyamatosan szállt a por, ráadásul füstöltünk is (füstgéppel előállított köd – A szerk.), ezért alig lehetett levegőt kapni, rettenetes volt. De a karneválnak ideális helyzet volt. Hét nap alatt forgattuk le az epizód karneváli részét, ami elég kevés, kiváltképp, hogy ennyi statisztával dolgoztunk, ráadásul éjszaka, külső helyszínen.

– Volt olyan pillanata a filmnek, amely kikerült a végső változatból, és fáj érte a szíve?

– Bennem nincs ilyen érzés. Ha valami nem kerül be a filmbe, annak általában oka van. Ha valaki ezt sajnálja, rosszul áll hozzá a munkához. Lehet, hogy nekem valami tetszik, de az operatőrin kívül bőven vannak más szempontok is.

– Az egyébként nem dilemma ilyen esetekben, hogy az HBO profittermelő cég, tehát nem feltétlenül a művészi mondandót tartja kiemelt fontosságúnak, sokkal inkább azt, hogy a termék eljusson a célközönséghez, és megnézzék? Ez felülírhat esetleg olyan rendezői vagy operatőri ötleteket, amelyeket szívesen megtartottak volna.

– Nem nagyon volt ilyen. Az HBO olyan csatorna, ahol tiszteletben tartják az alkotókat. Nem mindenekfelett, ez igaz, de az alkotóknak valódi autonómiájuk van. Én nem tapasztaltam olyat, hogy valamit le akartak volna nyomni a torkunkon. Ugyanakkor nekem európaiként meg kellett tanulnom, hogy Amerikában nagyon tisztelik a közönséget. És ez nem csak profitorientáltságot jelent, hanem azt a szándékot is, hogy amit csinálnak, az tetsszen az embereknek. Nem azt mondom ugyanakkor, hogy mindennel mindig egyetértek, ami a közönségnek való megfelelés igényének szellemében történik, de ez egy létező, fontos és akceptálható aspektusa a filmkészítésnek.

– Már a felkéréskor is tudta, hogy nem lehet végig jelen az összes rész felvétele során. Nincs hiányérzete amiatt, hogy megszakadt valami?

– De, ez nagyon fájdalmas dolog, valóban, csakhogy az ember sajnos nem lehet egyszerre két helyen. Elvállaltam Enyedi Ildikó filmjét, A feleségem történetét, ami nagyon-nagyon fontos számomra, azt semmiképp nem hagytam volna ki.

– Azt a forgatást már előbb leszervezték?

– Igen, és ennek tudatában állapodtunk meg az Eufóriáról is.

– És érzése szerint az ön után jövőknek sikerült átvenniük azt a hangulatot, amit korábban kialakított?

– Muszáj volt nekik, mert Sam ebben nagyon következetes volt, és szerintem remekül dolgoztak.

– Egyébként volt ebben a filmben valami speciális technika, olyan, amelyet csak itt alkalmazott, és csak azzal a szándékkal, hogy valamit nagyon beégessen a néző fejébe?

– Én szeretek mindent a nulláról újraépíteni az újabb és újabb munkáimnál. Itt is volt számos olyan dolog, amit már más filmekben is használtak vagy használtam magam is, de minden film más megoldásokat és ezáltal más eszözöket igényel, szóval próbálom megtalálni az elképzeléshez legközelebb álló megoldást vagy eszközt, és ha ez viszonylag pontosan sikerül, az talán valami eredetit eredményez.

– És az nem frusztrálja valamelyest, hogy amit ennyire aprólékosan tesznek össze, amin ennyire sokat dolgozik, az utóbb különböző platformokon jelenik majd meg a nézők előtt? Mondjuk egy vacak laptopon vagy egy annál is rosszabb fényerejű tableten.

– Ez az érzés azóta frusztrálja a filmeseket, amióta csak mozi van a világon, hiszen régen nem olyan teljesítményű izzó volt a vetítőgépben, mint amilyen elvárható lett volna, rossz minőségű volt a kópia, amit vetítettek, a mozigépész pedig nem állította kellő élességűre az optikát, ezért a film végül életlennek tűnt. Ennek a 21. századi megfelelője, hogy van, aki a telefonján nézi munkába menet a filmet, más tableten. Ezek valóban olyan dolgok, amelyeknek nem örül az ember, de sajnos nem tudok mindenkinek elmenni az otthonába azért, hogy beállítsam a tévéjét.

– Bejelentették, hogy lesz az Eufóriának egy második évadja. Ebben is lesz szerepe?

– Úgy tűnik, hogy igen, de ez még nem hivatalos. Mindenesetre fölkértek, és úgy néz ki, hogy meg is csinálok hat részt.

– Érez valami olyat az Eufóriában, ami valamit megváltoztatott önön, vagy valamit most másképp lát általa?

– Ha van egy ennyire intenzív munka, azzal eleve több lesz az ember, ez nem egy megtanulható szakma, itt előrébb lehet jutni, de célba sosem. Eddig nem volt olyan film, amelyből ne tanultam volna. Ráadásul Sam esetében ez hatványozottan így van, mert olyan alkotó, aki bátorítja az embert, így aztán olyan dolgokat is megcsinálok vele, amelyeket előtte talán nem mertem volna kipróbálni.

– A barátjává vált?

– Igen. És van egy másik fontos dolog is, ami szerintem az ő érdeme, és kivételes tapasztalat számomra: azt hiszem, ebben a filmben van valami gyermeki őszinteség, amit nagyon ritkán tapasztalhat meg az ember egy-egy alkotásnál, és ez most talán a visszajelzésekben is tükröződik. Ez boldoggá tesz.