Frivol zanza
Harmincöt világhírű művész élete, művei, titkai 330 oldalra zsugorítva: ez a zanza. Arra jó, hogy múzeumban elkápráztassuk társainkat, és zavarba hozzuk az idegenvezetőt, mondván: a híres Gondolkodó szobrának alkotója, Rodin biz kibukott az iskolából. Nem is lett belőle értelmiségi. (Megmaradt egyszerű zseninek.)
Frivol az ismeretanyag kezelése is: ki kivel szerelmeskedett (akár a feleségének a húgával is), kinek született balkézi gyereke (akár negyven, mint Klimtről mondják), ki vonzódott saját neméhez, kinek volt fékezhetetlen a potenciája, ki ült börtönben, ki ette tubusból az olajfestéket, ki lett öngyilkos, ki sikkasztott, ki ölt és a többi.
A fogalmazás is szokatlanul szabados. Művészeti tárgyú írásban ritkán olvashatunk ilyeneket: „Az anatómiáról lövése sem volt.” „Az anyja egy szentfazék.” „Fülig belezúgott.”
Mindenesetre ebben a villámáttekintésben a „kis mocskos tények” mellett megjelenik a reneszánsztól a pop-artig húzódó változás íve (fejlődést nem szívesen írnék), amelynek során megtudjuk, hogy Caravaggio „több volt egyszerű, kötözködő fajankónál”, hogy a rokokó a „legbárgyúbb stílus”, hogy kitől vásárolt hamisított képeket Göring, és ki hívta a lovát Rousseau-nak. Stb.
Ha van tipikusan amerikai félkész (instant) műveltség, ez és az effélék a receptkönyvei, kottái. Rövid szövegek, egyszerű mondatszerkezetek, poénkodó stílus, színes szedés, keretesek, mint egy magazinban, karikaturák, a művészek csillagjegyei, aranymondásai, pletykák, fő művüknek a megnevezése és a többi: zsugorított univerzum.
„Egy biztos: a művészek túlnyomó többségét nem az unalom vitte sírba.” Olvassák el ezt a könyvet, s látni fogják. (Abban nem vagyok biztos, hogy az újdonságok közé méltán soroljuk-e Lev Trockijnak Leonra való átkeresztelését, vagy a bevett „voyeur” forma helyett a szokatlan „vojer” alkalmazását.)
(Elizabeth Lunday: Híres művészek titkos élete. Amit tanáraink soha nem meséltek el. Fordította: Bojtár Péter és Bosnyák Edit. HVG Könyvek.)
